Párkapcsolatok - Elvárás és megfelelési kényszer
megjelent:
Valójában ma egy olyan álpatriarchális társadalomban élünk, amelyben a nők jelentős része mindinkább házisárkánnyá válik, miközben sok férfi egyre zsugorodó kerti törpének érezheti magát: ezek a kényszerű szerepek valamennyi érintettre rombolóan hatnak - összegzi többéves szakmai tapasztalatát Aszalós Péter pszichológus.
A párkapcsolatok javítására szakosodott, önismereti tréningeket vezető szakember elmondta a jelenségről, hogy több lépésben lezajló, hosszas folyamatról van szó, amelynek alapja a férfiak általános elbizonytalanodása, az utóbbitól pedig az egész euró-atlanti kultúrára jellemző hagyományos férfi uralom megrendült.
Kapcsolatfüggőség |
| A kapcsolatfüggőség divatos kifejezés, manapság gyakran használatos. Amikor valaki minden cselekedetét a másik véleményétől és beleegyezésétől teszi függővé, miközben ez nem kölcsönös, és ebben a szituációban nem boldog egyik fél sem, erős a gyanú a kapcsolatfüggőségre. Miért jobb a rossz kapcsolat, mint a magány? |
A látszat fenntartása egyre kínosabb, amitől a nők is frusztráltak. Ugyanis a megálmodott erős, magabiztos, minden helyzetet uralni képes férfi helyett a nők sok esetben életük párjának mostanság - a pszichológus szavai szerint - valójában "egy gyámolításra szoruló kisfiúnak rebegik el a boldogító igent, aki önállóan még egy szöget sem képes beverni a falba."
A jó feleségnek nem csupán szeretőként, háziasszonyként, anyaként kell helytállnia, hanem ennél is fontosabb feladat a párja önbizalmának állandó megerősítése. - Naponta érzékeltetnie kell vele, hogy "drágám, nem vitás, te vagy a legjobb." Ha e biztatás szívből jön is, sok nő mégiscsak csalódott. Ez a magában elnyomott érzés pedig párját illetően fokozódó elégedetlenségben nyilvánulhat meg. Elfojtott dühe zsörtölődésig fajul, ami pedig - rossz esetben - kezdeti lépés az elsárkányosodáshoz - magyarázza Aszalós Péter.
Kényeztetési verseny
A szakember szerint a férfiúi önbecsülés a mai világban ezer sebből vérzik.
Régen mint családfenntartót eleve egyfajta tisztelet övezte a férfit. A kétkeresős modellben viszont megrendült az ezen alapuló tekintély. Az értékrend általános zűrzavarában a munka is - mint az önbecsülés másik fontos pillére - veszített értékéből, társadalmi presztízse zuhant.
Az egyéni valós teljesítmény helyett a pénz a mérce. Nem számít, hogy a "sikeres vállalkozó" miként vagyonosodik, csak legyen alatta egy gallytörő ráccsal felszerelt luxus terepjáró. Így pedig a jól végzett munka jutalmát adó elismerés is vékonyabban csordogál, kevésbé táplálja az önértékelést.
Személyiségtípusok a párkapcsolatban |
| Passzív személyiség: Kapcsolati függőségben élő, agresszivitásában és érzelmeinek kifejezésében gátolt, passzív személyiségek. Jellemző betegségeik pl. a colitis ulcerosa, hipochondria, szivneurózis. Aktív személyiségek: Álfüggetlenségben élő személyiségek (olyan mintha független lenne, de nem az, csak úgy tesz), agresszivitása küszöb alatti, alig észrevehető, de van! Ezt nevezzük „A” (aktív) - típusú személyiségnek. Jellemző betegségeik pl. Crohn-betegség, gyomorfekély, az esszenciális hypertonia „gátlásos” fajtája. Független személyiség, aki az agresszivitásában közvetlenül megnyilvánul. Jellemző betegségeik pl. az anorexia nervosa, esszenciális hypertonia eruptív, azaz robbanékony típusa. A passzív személyiség inkább elhárít, az aktív inkább ütközik, konfrontálódik. A passzív inkább alárendelődik, látszólag elfogad, de gyakrabban betegszik meg. Az aktív inkább robban. Indulatait levezeti, gyakran igazságtalan, inadekvátan, ráterhelve indulatait a környezettére. Párkapcsolataikban hasonlóképpen működnek. A baj akkor van, ha egymást provokáló, egymást pusztító személyiségek kerülnek össze. Személyiségtípusok a párkapcsolatban |
Ebben a helyzetben a fiúgyerek sokszor - még ha nem is csonka családban cseperedik - mintaként maga előtt csak egy állandó megerősítésre szoruló, gyötrődő, önmagával viaskodó apát lát. E halovány háttérre támaszkodva kellene majd később "óriásként" megküzdeni a világgal - érzékelteti a folyamatot a szakember.
Mint kifejti, az apahiányos társadalom a gyerekben állandósítja a belső bizonytalanságot, aki emiatt gyakran az anyja szoknyája mögött keres menedéket. A mama pedig - csupa jó szándékból - hajlamos lehet érzelmileg bekebelezni a "szeme fényét", ezzel viszont megfosztja a felnőtt férfivá válás esélyétől, bizonyos értelemben kasztrálja őt.
A pszichológus megemlíti, hogy a primitívnek mondott afrikai törzseknél ez nem így van, náluk ősi beavatási szertartás keretében választják el a serdülő gyereket az anyjától. A fiú a fájdalom elviselésének próbáján átesve már megbecsült felnőttként térhet vissza a családi kunyhóba. A nyugati országok szokásmódja szerint pedig 18 éves korában a fiatal elköltözik otthonról, és megkezdi az önálló életet.
Nálunk ez másként alakult. A paraszti kultúrán alapuló szemléletmód - és persze az egzisztenciális akadályok - következtében a fiatal felnőtt tovább "élvezi" a szülői gondoskodást. Aminek sok pozitív hozadéka is lehet. De egyik hátránya a kisfiú szerep elhúzódása, ami késlelteti a személyiség teljes kiérlelődését. Ennek hiánya pedig a párkapcsolat döccenőinek fő forrása. Ráadásul gyakran az anyós és a meny között a fiú birtoklásáért fű alatt dúló érzelmi harcnak is az ifjú férj a legfőbb kárvallottja. A kényeztetési verseny közepette könnyen beleragadhat a kisfiú szerepbe, e közösen megformált törpétől viszont nem várható el a felelős döntések meghozatalának képessége - húzza alá Aszalós Péter.
Felszáll a rózsaszín köd
Az együttélés különféle üzemzavarai persze nem új keletű jelenségek, a maiak előtt néhány generációval azonban még gyakran szőnyeg alá söpörték a bajokat.
A társadalom nem nézte jó szemmel a válást, ezért a házastársak végig szenvedtek egy életet, vagy megtanultak egymáshoz alkalmazkodni. Így is előfordult lázadás, az 1920-as években például a Tisza menti falvakban gyakran a zsarnokoskodó, érzelmi analfabéta férjek megmérgezésével szabadultak meg a kétségbe esett asszonykák.
Ma a meneküléshez ilyen drasztikus lépésre nincs szükség, a megváltozott társadalmi elvárás nyomán könnyedebben túlléphetnek egymáson a felek - jegyzi meg a szakember. - A rossz párválasztás azonban manapság még inkább a szerelem mítoszának felnagyításában gyökeredzik.
A szerelem elsöprő erejében bízó, a vak hittől vezérelve összeálló pároknál általában két év elmúltával bekövetkezhet az illúziós válság. A rózsaszín köd felszáll, a királyfiról kiderülhet, hogy béka, a királylány pedig valójában vérszívó boszorkány. A kapcsolat romjain ott toporog egy csalódott házisárkány és lámpással a kezében egy picinyke törpe.
A tragédia megelőzéséhez - vagy olykor a romok közös eltakarításához - Aszalós Péter szerint a legbiztosabb út a felnőtt személyiség kiérlelődésén át vezet.
Nagy tévedés, hogy a boldogság legfőbb forrása a párkapcsolatban rejlik - mutat rá. - A boldogság alapja lényegében a belső biztonság, autonóm látásmód, belső függetlenség kérdése. Az egészséges, kiegyensúlyozott, biztos érzelmeken nyugvó párkapcsolatban a partnerek nem egymáson próbálják leverni saját hiányosságaikat, hanem két szabad, autonóm személyiség köt egymással életre szóló szövetséget.
(MTI)
