Kalóriát éget a barna zsírszövet

MTI
megjelent:

Önellentmondásnak tűnhet a kalóriaégető zsír, ám a felnőttek szervezetében található, anyagcserét szabályozó barna zsírcseppek éppen ezt teszik, közölték amerikai kutatók csütörtökön.

A testzsír túlnyomó részét kitevő fehér zsírral szemben, a "jó" zsír energiát használ fel, kalóriát éget. Az amerikai New England Journal of Medicine című szaklap csütörtöki számában jelent meg az a tanulmány, amely szerzői elsőként igazolták, hogy a barna zsír felnőttekben is jelen van és aktív szerepet játszik az anyagcserében.

C. Ronald Kahn, a bostoni Joslin Diabétesz Központ munkatársa, a kutatás vezetője elmondta, hogy megállapításuk új, fontos célpontot jelöl ki az elhízás és a 2-es típusú diabétesz kezelésére. A glükóz lebontását gyorsíthatja, ezáltal hozzájárulhat a testsúly csökkenéséhez, ha a barna zsír mennyiségét sikerül növelni.

A vékonyabbak szervezetében több a barna zsír

A kutatók úgy találták, hogy a normál vércukorértékkel rendelkező fiatalabb és vékonyabb páciensek testében, több a barna zsír, mint az idősebb, testesebb emberekében. Télen, amikor több energiára van szüksége a szervezetnek, hogy hőmérsékletét megtartsa, szintén aktívabb a barna zsír.

A tanulmányban három éven át, 1972 páciens vett részt PET (pozitron kibocsátáson alapuló tomográfia), vagy CT-vizsgálaton. A nők 7,5 százalékánál, míg a férfiak több mint három százalékánál találtak jelentősebb mennyiségű barna zsírsejtet. A képalkotó eljárások tökéletlensége miatt, ennél csak több lehet a barna zsírsejt a szervezetben, jóllehet kisebb és kevésbé aktív lerakatok formájában.

A legtöbb barna zsírsejtet a páciensek nyakában találták a kutatók. Két személy nyakából vett barna zsírsejtekben, egy olyan fehérjére is rábukkantak (UCP-1), amely csak erre a sejtre jellemző.

(MTI)

Cikkajánló

Diéta epekövesség esetén
Diéta epekövesség esetén

Mire figyeljen?

Az alvási fázisok
Az alvási fázisok

Mik azok az alvásstádiumok?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
WEBBeteg - Dr. Barla Erzsébet, nephrológus
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.