Mellékhatások I. - étvágytalanság
Az egyik legnehezebben kezelhető mellékhatása a kezeléseknek, az étvágytalanság. Sajnos ezen a problémán nem igazán lehet gyógyszerekkel segíteni. Ehhez a beteg akaratereje és némi ügyesség kell.
- A sok étel látványa még inkább elveszi a kedvet az evéstől, ha már valakinek amúgy sincs étvágya. Egyszerre inkább csak kis adagokat tegyünk egy nagyobb tányérra. Sokkal vonzóbb, ha csak pár falatot kell lenyomni, mint a megpakolt tányér látványa.
- Próbáljunk ki az eddigiektől eltérő fűszerezást. A terápiák alatt gyakran megváltozik az ízérzékelés, és előfordulhat, hogy ha eddig szerette a fűszeres ételeket, most kimondottan írtózik tőle, pedig megenné, ha enyhébb lenne az ízesítése.
- A folyékony táplálékok állaguknak köszönhetően nem feltétlenül minősülnek evésnek, így sokszor inkább fogyasztanak valami folyékonyat a szilárd ételek helyett. Adhatunk a korábban említett tápszerekből is egy-egy étkezés pótlására, de készíthetünk finom krémleveseket, amik szintén nagyon táplálók. A hideg turmixok, joghurtok vagy jégkrémek is hatásosak.
- Előfordul, hogy a beteg megéhezik egy kicsit, de ha készíteni kell az ételt, akkor elmegy a kedve az evéstől. Ezért jó, ha mindig van elöl valamilyen rágcsálni való, amire bármikor lecsaphat. Például rendkívül egészségesek a különböző aszalt gyümölcsök, mint a vörös és fekete áfonya, a cseresznye és a meggy.