Magányosodás vagy életfeladat

Ismerősöm arról panaszkodott, hogy gondoskodó látogatása, segítői tevékenysége alkalmával, idős hozzátartozója csak ül az asztalnál, nem szól, nem beszélget, teljesen bezárkózik. Némi szemrehányás után a "minek jössz - elvagyok én magam" vagy "ugyse jössz - nem vagy itt soha sem" válaszokat kapja. És nem tudja mit nem csinál jól. Miért ilyen ellenséges és hogy járjon idős édesanyja kedvébe. Ha sétálni hívja nem megy, nem mozdul ki a lakásból. Mit tegyen?

 A legfontosabb, hogy meg kell ismernünk az élet  célját. A gyermekkor növekedési szakaszát, a serdülőkor értelmi kibontakozását, a felnőttkor teremtő gondoskodó feladatait, és végül az időskor bölcsességét, tanulási összegzésének fontosságát. Sok középkorú felnőtt nem is gondol erre az időskori szakasz fontosságára. A saját mércéjével méri az idősember napi tevékenységét. Miért nem vidám, miért nem aktív, miért nem úgy viselkedik, ahogy azt én elvárom? Természetesen azért nem, mert nem ez az életfeladata. Ahogy a felnőttnek sem az, mint a homokban játszó gyermeknek.

Időskor legfontosabb feladata ( a napi életfenntartó tevékenysége mellett) hogy összegezze életét, mélyen átgondolja a teljesített feladatok mikéntjét, az el nem végzett vagy elmulasztott lehetőségek okait, az okozott és elszenvedett érzelmi élethelyzeteket. Amolyan számadást végez. Ha van rá affinitása, akkor ezeket tiszta szívvel megpróbálja helyre tenni, (ha van még rá szellemi kapacitása).  Ha erre nem képes, akkor mindez (csak, ? ) érzelmi síkon zajlik. A végeredmény majdnem ugyan az. "Megtisztulva átlépni a világ fátyolfüggönyén". 

Akkor segítünk az idős embernek igazán, ha csak vigyázó kezünkkel, mint ahogy a kisdedet -támogatjuk ezen a nehéz számára járatlan úton.