Hogyan hosszabbítsuk meg életünket? (Foglalkozás és életkor)

„Az ember a valóságban átlag jóval rövidebb ideig él, mint ameddig szervezete alkatánál és öröklött tulajdonságainál fogva élhetne. Ennek az a magyarázata, hogy az ártalmaknak és az egészségre káros behatásoknak egész halmaza éri. Ezen ártalmak igen gyakran az élethivatás, illetve fog­lalkozás természetéből folynak, máskor meg a foglalkozással járó mellék­körülményekből erednek. Hogy némely ipari foglalkozás mennyire meg­rövidíti az életet, azt megmutatja például Sommerfeld berlini egyetemi tanárnak az a tapasztalata, hogy: »Aki a kőfaragómesterséget 15 éves korá­ban kezdi, annak átlag 21 évi munka után áldozatául is esik, aki pedig évről-évre kizárólagosan csakis homokkővel dolgozik, az már 19—20 év múlva pusztul el ezen hivatása következtében.« Hirt pedig egy sziléziai városban, ahol 500 üvegesmunkás dolgozott, azt találta, hogy ezeknek átlagos élet­tartama csak 30 év volt, ha 15 éves korukban kezdték a munkát.

Az ipari munkások egészségét és életét kétségkívül a legnagyobb mér­tékben az ipari por fenyegeti, kivált pedig az olyan por, amely hegyes és szögletes részecskéivel befurakodik a légutakba. Veszélyes a vegyi uton ható por is, amilyen például az ólompor. És ez annyival is fontosabb, mert az ólmot 111 iparágban használják. Ólommérgezés érheti például az akkumu­látorgyári munkásokat, nyomdászokat, vasmunkásokat, reszelővágókat, öntőket, üvegcsiszolókat, réz- és acélmetszőket, keztyükészitőket, festőket, mázolókat, bádogosokat, asztalosokat, aranyozókat, fazekasokat, bánya­munkásokat, sőt még a szabókat és cipészeket is.

Némely pornem azért káros, mert kórokozó baktériumok vannak hozzátapadva. Ezen baktériumok révén valóságos járványok támadhatnak a munkások között. Ilyen például a lószőrpor és a rongyokból áramló por.

A hivatásból eredő bántalmak rendszerint idült lefolyásúak. A heveny-természetű hivatásbeli veszélyek legtöbbször balesetek alakjában jelent­keznek. Ahol balesetek veszedelme fenyegeti a munkások testi épségét és életét, ott védőkészülékeket kell elhelyezni és az ezekkel való bánásmódra esetről-esetre ki kell oktatni a munkásokat. Igaza volt Engel-Dollfus müll-housei textilgyárosnak, akinek az volt a jelmondata, hogy: «A gyáros más­sal is tartozik munkásának, nemcsak bérrel. »  Ez a jelmondat rá van vésve az emberszerető gyáros szobrának a talapzatára, amely a párisi «Musée de préventions contre des accidents du travail» csarnokában látható.

Ha nem is jár egyenesen az ipari munkával, azért mégis vele kap­csolatos az az alacsony korhatár, amelynél a tanoncokat mesterségre fogják. Gondolni kell arra, hogy az ipari munkás gyermeke rendszerint már szüle­tésénél fogva gyenge szervezetű, mert az anyja terhessége idején nem része­sülhetett kellő védelemben. Ezért arra kell törekednünk, hogy minél előbb kiépithessük az anya- és csecsemővédelem teljes szervezetét. Olyan gyer­meket, aki 14-dik életévét; még nemi töltötte be, nem szabad mesterségre fogni, sőt kívánatos volna a 16-ik életévnek bevárása. Szabónak és cipész­nek rendszerint a vézna és beteges gyermeket szokták adni, holott éppen ezen két mesterségnél igen fontos, hogy művelője teljesen egészséges legyen.

Minden gyermeket, mielőtt valamely ipari pályára lépne, orvosilag meg kell vizsgálni és meg kell állapítani, hogy a választott pálya megfelel-e szervezete erejének és munkabírásának és, ha nem felel meg, olyan pályát kell neki ajánlani, amely a viszonyokhoz mérten legtöbb biztosítékot nyújt arra nézve, hogy belőle egészséges és életképes ember lesz. Mesterségükön kívül semmi egyéb munkára ezeket a gyermekeket fogni nem szabad és munkaidejük rövidebb legyen, mint a felnőtteké.

A felnőttek munkaideje se legyen több napi 8 óránál, mert a túlságo­san hosszura szabott munkaidő nagyon alkalmas az ember szervezetének lerontására és életének, megrövidítésére. Különösen káros a hosszú munkaidő minden olyan üzemben, amely poros, vagy pedig mérges gőzökkel és gázokkal van telítve.”

(Az Egészség Enciklopédiája - Dr. Bucsányi Gyula)