Tüdővész

„Az a tapasztalat, hogy a nagyon öreg emberek egész életükön át alig voltak betegek, arra tanit bennünket, hogy minden igyekezetünkkel a betegségek megelőzésén fáradozzunk. A fertőző betegségek közül az élet­tartam megrövidítése tekintetében legnagyobb fontossága a gümőkórnak (tuberculosis) és a vérbajnak, vagyis bujakórságnak (syphilis) van. Mind a kettőt meg lehet előzni.

A gümőkórt a Koch Róbert által 1882-ben fölfedezett gümőbacillus okozza. Ez megtámadhatja minden szervünket, de mégis leggyakrabban a tüdőben telepedik meg. A tüdőgümőkórt máskép sorvadásnak, mellbeteg­ségnek, tüdővésznek, száraz betegségnek és hektikának is szokták nevezni. Nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy az avatatlanok néha a tüdőcsucs-hurutról azt gondolják, hogy az nem gümőkóros bántalom, minek folytán megszüntetésére nem is fordítanak elég gondot. Az igazság az, hogy az orvosok gyakorlati szempontból a gümőkórnak háromféle alakját szokták megkülönböztetni, tudniillik a tüdőcsúcshurutot, a tüdőbeszüremkedést és a tüdővészt. Bár megvan a tüdőgümőkór ellen való védekezésnek lehető­sége, mégis irtózatos pusztítást visz végbe az emberiség soraiban. Az egész emberiségnek egyhetedrésze gümőkórban hal meg. Nagy-Magyarországon minden hetedik percben esett egy ember áldozatául. Csonka-Magyarországon az 1923-ik évben 23.000 ember halt meg gümőkórban, Budapesten pedig minden harmadfél órában hal meg egy-egy gümőkóros beteg.

A tüdővész nem öröklődő, hanem szerzett betegség. Tüdővészes szülők gyermekeinek természetesen kisebb az ellentálló ereje, mintha egészséges szülőktől származtak volna. Ilyeneknek tehát még fokozottabb mértékben kell a védekezés szabályait megtartaniok. Meghűlés nem okozza. Ez csak alkalmi oka lehet a megbetegedésnek. Az észak- és délsarki utazók der­mesztő, sokszor negyvenfokos hidegben haladnak kitűzött céljuk felé. Sokat szenvednek a fagytól, de sohasem köhögnek, mert az abszolút tiszta levegőben nincsenek gümőkórbacillusok. Ilyenek csak ott vannak, ahol gümőkóros ember vagy állat tartózkodik. Ezek a bacillusokat köpetökkel ürítik ki. Egyetlen beteg egyetlen köpetével 300 millió bacillust üríthet ki, ami, ha a beteg minden órában csak egyszer köp is, naponkint több mint 7000 millió bacillus. A fertőzés ugy történik, hogy a köpet beszárad, szétpor­lódik és a fökavart porral együtt a bacillusokat is beleheljük. A köpetet kell tehát ártalmatlanná tenni. Tüdővészes betegnek csakis köpőcsészébe szabad köpnie. Ha ebbe kis vizet teszünk, csakhamar elpusztulnak a bacillusok, mert fölülkerekednek a bomlási folyamattal meginduló rothadás bacillusai. Különben is nedves közegben ártalmatlanok a gümőkór bacillusai.

A tüdő-vész lehelet utján nem terjed. Teljesen meggyógyítható, csak idején kell kezdeni a kezelését. A gyógyulás legfőbb tényezője a tiszta levegő és a napfény. A napfény igen rövid idő alatt elveszi a bacillusok életképességét, megöli őket. Ezért kell tehát a napfényt beereszteni a lakásba. Hadd járja át a bútorokat, az ágyneműt és a ruhánkat. Jól mondja az olasz közmondás, hogy: «Ahol sok a napfény, oda keveset jár az orvos.» Gondoskodjunk lakásunk kellő szellőztetéséről is. A szellőztetés leghelyesebben az ajtónak és az átellenes ablakoknak egyidejű kitárásával történik. Ha nem nagyon zord az időjárás, éjjel-nappal tárva kell hagyni az ablakot, vagy legalább is egy részét. Aki mindig nyitott ablak mellett alszik, azonos körülmények között hosszabb ideig él, mint aki elzárkózik a friss levegő elől. Lakásunk mindig tiszta legyen. A nedves uton való takarítás jobban megfelel az egész­ség követelményeinek, mint a söprés. Utcai lakásban kevesebb a megbete­gedés, mint udvariban. Gyermekszobának mindig a legszebb és legtágasabb szobát rendezzük be, ahová behatol a napfény. Lakásunk akkora legyen, hogy benne minden egyes személyre legalább is husz köbméter légtér jusson.”

(Az Egészség Enciklopédiája - Dr. Bucsányi Gyula)