A gyermekek hátgerincelferdülése 1. rész

"Ha fejlődésben levő gyermekek testét vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a gyermeki test egyik leggyakoribb hibája a gerincoszlop elferdülése*. Ennek azonban csak az utóbbi években kezdenek nagyobb jelentőséget tulajdonitani, mióta megfigyelték, hogy az a régi álláspont, amely szerint a gyermek ferde tartását „majd kinövi", helytelen. Ellenkezőleg, a ferde tartás állandóan roszszabbodik, ugy, hogy ha elhanyagolják, fel­nőtt korukra esetleg gyógyíthatatlan nyo­morékokká lesznek. Talán az is hozzáse­gített ennek a ve­szélynek a felismeré­séhez, hogy a háború alatt, amikor a gyer­mekek rosszabb vi­szonyok között éltek és nőttek fel, a hát-gerincelferdülések még sokkal gyakoribbá lettek.

A gerincoszlopnak két feladata van:

- egyrészt a törzs szilárd vázát alkotja és ezáltal lehetővé teszi, hogy függőleges helyzetben megmaradhas­son és viselje a fej súlyát;

- másrészt pedig az, hogy emellett a törzsnek minél nagyobb moz­gáslehetőségeket biztosítson.

Ennek a két fel­adatnak a gerincoszlop teljesen megfelel azáltal, hogy nem egy egyenes csontból, hanem apró darabokból, a csigolyákból van összetéve és ezek sem fekszenek szorosan egymáson, hanem köz­tük vastag és rugalmas porclemezek helyezked­nek el. Ezeket a porclemezeket ugy kell elkép­zelni, mint igen rugalmas gummigolyókat, me­lyek külső nyomás következtében a csigolyák közt összelapultak. Ebben az összenyomott hely­zetben a csigolyákat összekötő szalagok rögzítik meg őket. Ezáltal a gerincoszlop belső feszült­séget nyer és a megterheléssel szemben ugy vi­selkedik, mint egy rugó. Ezért az egészséges ember gerince sem egy egyenes rud. A sok indi­viduális különbség ellenére megállapítható, hogy a gerincoszlop oldalról nézve kettős S alakú, a megterhelés következtében ez az egyensúlyi helyzete. A gerinc az ágyéki részen előre, a háti részen hátrafelé és a nyaki részen ismét előrefelé domború. Ha azonban ezek a görbületek túlságosan kifejlődnek, megváltoztatják a test egyensúlyi helyzetét. így az ágyéki rész túlságosan kifejlődött homoruságát lordózisnak, a háti rész túlságos kidomborodását pedig kifózisnak, gömbölyű hátnak ne­vezzük. Ezek a krónikusan tulfejlődött görbületek felléphetnek külön-külön és együttesen is. Azonban az egész testre nézve sokkal súlyo­sabb a gerincoszlop oldalra való elhajlása: a skoliózis. Amig ugyanis a lordózisnál és  a kifózisnál a test szimmetriája nem változik meg, a skoliózisnál ez teljesen felborul. Ha a gerinc oldalra elgörbül, a mellkas jobb és bal fele se maradhat többé egyenlő, a két tüdőfél se fejlődhet egy­formán. Ugyanez áll a vállakra, a lapockára és a medencére is. A skoliózis azonban nenmcsak a gerinc oldalra való hajlásából, hanem a csigolyáknak a saját tengelyük körül való elcsavarodásból áll: ez az u. n. torzió.

A skoliózist két szempontból osztályozhatjuk; alakja és foka szerint.

Az alakja kétféle lehet:

1. A teljes vagy totál skoliózis, amikor is az egész gerinc egyetlen jobbra vagy balra homorú ivet alkot. A skoliózisnak ez a formája a legritkább.

2. Az S vagy kettős S alakú skoliózis A gerinc S alakú elhajlása ugy fejlődik ki, hogy először egy kis oldalragörbülés áll elő, leggyakrabban a háti részen és ennek a kiegyensúlyozására az ágyéki vagy a nyaki részen ellengörbület keletkezik. Ha azonban ugy a nyaki, mint az ágyéki részben előáll egy ellengörbülés, a kettős S alak képződik.

A skoliózis foka szerint megkülönböztetünk:

1. Elsőfokú skoliózist, mely még oly gyenge fokú, hogy csak kifáradásnál vagy ernyedt tartásnál je­lentkezik, viszont a gerinc még akaratlagosan kiegyenesithető.

2. A másodfokúhoz azokat a könnyű eseteket számítjuk, melyeket akaratlagosan kiegye­nesíteni már nem lehet.

3. A harmadfokúhoz a ne­héz esetek tartoznak, amikor a gerincoszlop elgör­bült részei megmerevednek és már kifejlődtek a bordapupok is.