Erkölcsi nevelés, büntetés

"De azontúl se és sohase felejtsük el, hogy ami erkölcsi szabály meg­tartását a gyerektől meg akarjuk követelni, az ellen magunk sohase vét­sünk, legalább az ő tudtával ne. Azok a „szép szavak", amik a gyereken semmit se fognak, rendesen abban a hibában szenvednek, hogy a gyerek teljes joggal üres beszédnek érzi őket, mert mindennap tapasztalja, hogy maga a prédikáló is minduntalan vét ellenük. Mi történik, amikor méreg­zsák apa szórakozottan vagy alig palástolt türelmetlenséggel szavalja a kicsinek, hogy jónak, szelídnek kell lenni, apró kérések megtagadásáért nem kell mindjárt mérgelődni? A gyerek még nem ismeri ezeket a szabályokat, sem ezeknek az erkölcstani kifejezéseknek az értel­mét és még nem tudja, hogy olyan tilalmak is vannak, amelyeket akkor is meg kell tartani, ha az ember nem tudja, mirevalók.

A gyerek világa addig ér, ameddig tapasztalatai és ezeken keresztül tanulja meg lassankint ismerni az egész többi világot, annak minden anyagi és erkölcsi dolgát. A szavak értelmét is; először az egyszerű, kézzelfogható dolgok neveit, aztán az összefogó általános fogalmakéit, végül az elvont, testetlen dolgokéit, amilyenek az erkölcsi fogalmak is. Először csak egy tárgyról tudja, hogy „szék", aztán megtanulja, hogy ez valamennyi szék­nek a közös neve, aztán egyéb bútorokról tanulja meg ugyanazt és csak elég sokára érti meg a maga összefoglaló voltában azt a szót, hogy „bútor" és még sokkal későbben az erkölcsi szók értelmét. És mindezt, a széket csak ugy mint a legmagasabb erkölcsi fogalmakat, aszerint tanulja meg­érteni, amivel összekapcsolva először találkozik velük. Ez az oka és értelme annak, hogy a gyerekre a szó csak a példával együtt hat és e példa sem mindig aszerint, amit akarunk vele, hanem a maga valóságos, nyers értelme szerint. Például: a gyerek „rosszalkodott", vagy talán csak csin­talankodott egy kicsit: valami olyant csinált, ami neki jól esett és amiről nem tudta elgondolni, mi lehet benne a rossz. Erre szigorúan rászólnak, hogy azt nem „szabad". Erről a szóról egyelőre még csak az a fogalma van a tapasztalatai alapján, hogy az jelenti azt, amikor a szülei nem értik meg valamiről, hogy neki milyen jól esik és minden neki érthető ok nélkül meg akarják fosztani a szabadságától. Mivel ez az ő érzése számára néni okolja meg elegendőképen, hogy lemondjon róla, tovább folytatja a csíntalankodást — mondjuk, ugy, mint ahogyan az apuskája folytatta a sör­ivást a doktor tilalma után is, vagy, például, a kártyázását, amikor talán már egynéhányszor és talán a gyerek fülehallatára is, megígérte, hogy nem teszi többet. Erre azt mondják neki, hogy az engedetlenség bün, amiért anyuka búsul, apuka pedig haragszik.

Tegyük fel azt a jobbik esetet, amikor még a szülei példájából nem tanulta meg, hogy anyuka búsulását és apuka haragját nem szokás komo­lyan venni: akkor hát hallja, hogy ezek olyan dolgok, amikért nem hagy­ják az embert tovább dobolni, noha az olyan nagy gyönyörűség. Tegyük fel azt is — nem ritka eset —, hogy erre se hagyja abba. Erre a sarokba állítják és nem kap a süteményből. Nagy sirás következik, a szülők pedig ugy érzik, hogy ez „büntetés" az ő fogalmaik szerint, a gyerek pedig még semmi egyebet nem érez, mint a keserűséget, hogy dobolni se szabad és süteményt se kap. Amikor egy darabig már sirt, a szülők azt gondolják, nogy most már fogalmat szerzett az engedetlenség kárhozatos voltáról, itt tehát az ideje az erkölcsi tanulságok levonásának és a megbocsátásnak. Apuka tehát odalép és feltételeket szab: ha a gyerek összetett kézzel bocsá­natot kér és megígéri, hogy „soha többet" nem lesz engedetlen, akkor anyuka és apuka megbocsát és a süteménykérdést is meg lehet oldani. A két kis kéz összetevődik, a bocsánatkérési szöveg elhangzik, általános bé­kesség áll be és a sütemény rátér az ő rendeltetésének útjára.

A szülők megharagudtak, engedelmességről, bűnről, büntetésről, megjavulásról, ígéretről, bocsánatról gondolkodtak, de arról nem, hogy mennyi tapasztalatból, tanulásból tevődött össze bennük az, amit ezek a fogalmak az ő számukra jelentenek, hogy tehát a gyerek, aki mindezeket még nem tapasztalta, még kevésbé tanulta, nem értheti belőlük ugyanazt. Nem is érti és az ilyen „előképzettség" nélkül nem is érthet az egészből mást, mint hogy „apukáék néha nem szeretik a dobolást s ha olyankor mégis dobo­lok, bántanak érte, de ha aztán a két tenyeremet összeteszem és ezeket a dolgokat mondom, akkor nem bántanak többet." Amikor sok ilyen tapasztalat éri a gyereket, akkor ezekből lassankint őbenne is összerakódnak a bünnek-büntetésnek meg a többieknek a fogalmai, de egyelőre nem abban a rendszeres formában, amit csak későbben ad meg ezeknek a fogalmaknak az iskola, hanem csak mint egyszerű összefoglalásai annak, amit ezeken a cimeken tapasztalt. Azaz ezekben és a többi erkölcsi fogal­makban egész pontosan annyi és olyan tartalom lesz az ő számára, mint amennyi és amilyen azokban a történetekben volt, amelyekből tanulta.

Minden szónak az értelmét az adja, amit valóságos tettekben és viselke­désben mellékelnek hozzá, ezért nincs és nem is lehet semmi haszna a legszebb beszédnek sem, ha nem áll mögötte igazi és állandó — nem csak a prédikáláshoz felvett, színlelt alkalmi — példaadás. Ezért nem tudhatja senki gyerekeit olyan erkölcsi tökéletességekre nevelni, amik őbenne nin­csenek meg s akinek az a vágya, hogy fogjanak a gyerekén az intelmei, az mindenekelőtt maga éljen szerintük, még pedig igazán, komolyan és szakadatlanul. Máskülönben maga fogja tapasztalni, akár jól esik, akár nem, hogy semmi szorgalommal, semmi kitartással, semmi ügyességgel és legkivált semmi szigorúsággal sem tud elérni semmit. Olyan jó színésze, aki a maga gyerekét a maga valóságos jelleme és természete felül be tudná csapni, ugy sincsen a világnak. Megint: éppen azért, mert a gyerek min­dig figyel, mindent észrevesz és semmiféle felvett szerepet nem tud úgy játszani, hogy évekig se éjjel, se nappal ki ne essen belőle. A gyerek a maga elfogulatlan naivságában mindennek éppen a legegyszerűbb, valóságos értelmét érti ki. A szinlelt erkölcsökből például azt, hogy az erkölcsöt szinlelni szokás: hogy aztán ennek semmiféle mélyen erkölcsös hatása nem lehet rá s hogy tanulni legföljebb a szinlelést tanulja meg belőle, az csak természetes."

(Az egészség enciklopédiája: dr. Décsi Imre orvos)

A témával kapcsolatos cikkeinket a Csecsemőgondozás, gyermeknevelés aloldalunkon találja.