Az anyai érzés
"A szülést nem lehetvén másra bizni: ezt a kapcsolatot senki sem játszhatja el, - még azzal is csak részben, ha a szülési fájdalmaktól annyira fél, hogy mesterséges öntudatlansággal, kloroform-narkózissal próbálja elkerülni őket. A legelső kapocs ugyanis, ami az anya viszonyát a gyerekéhez minden másnál bensőbbé, forróbbá teszi, éppen az a fájdalom, amibe a szülés által a gyerek kerül. Megint: nem tudományos könyvekből kell elolvasni, csak figyelmesen kell az egészen közönséges, mindennapi anyák beszédét hallgatni és a viselkedésüket nézni, hogy kétségen kivül észrevegyük a jóleső büszkeséget, ami a szülési fájdalmaknak szól és a jelentőségét annak a pillantásnak, amivel a gyerekére néz, amikor erről van szó: az anya. Ezeket az érzéseket még figyelmes idegennek is könnyű észrevenni, hát még a gyereknek, akinek gondolatai még egyáltalában nincsenek, az érzékei pedig mindössze csak erre az egy dologra szólnak.
Természetesen az anya érzései sem csak abban nyilvánulnak, amit a megfigyelő idegen lát, hanem abban a megszámlálhatatlanul sok apró részleteben a viselkedésének, amit alig lehet egyenkint észrevenni, de ami együtt mégis csak a gyerek egész sorsát teszi és az anya egész érzését kifejezi, a gyerekét pedig, amint az érzések legelső nyomai megjelennek, megszabja. Mindnyájan tudjuk, milyen nagy jellembeli különbségek vannak a csecsemők, de még az újszülöttek között is; - akármilyen mulatságosan hangzik ez a szó egy csecsemőről, nincs szó, ami jobban kifejezné ezt a természetes és közismert dolgot. De valamennyi egyformán tudatlan és akár virgoncabb, akár szelidebb, egyformán sokkal több benyomást vesz fel, mint amennyit szánunk neki és egyformán ugy, hogy valamennyi nyomot hágy benne. Akadhat, aki kételkedik abban, hogy a legelső órák vagy napok tapasztalatai sem múlnak el egészen nyomtalanul, aki nem tudja elgondolni, hogy az első sirástól kezdve mindennek lehet valami akármilyen kicsiny maradandó hatása arra a kis lényre, akinek az élete utóvégre mégis csak megszakitás nélkül folyik attól a pillanattól kezdve. De abban aztán igazán nem lehet kétség, hogy az egynéhány hónapos csecsemő már egész határozott viselkedéssel felel bizonyos behatásokra és senki se igen tudhatja megmondani azt a napot, amikor ez a tehetsége működni kezd, amikor tehát el kell kezdeni törődni azokkal a benyomásaival, amikkel addig nem kellett.
A legbiztosabb tehát mégis csak az lesz, ha a „nevelést" mindjárt az első pillanatban elkezdjük és az első perctől kezdve elkerülünk mindent, aminek érzéseire rossz hatása lehetne. És ezek az érzések anyát-apát követelnek, még pedig nem jogi szempontból, hanem az élet értelme szerint, egy nőt tehát, aki táplál és gondoz és egy férfit, aki az anyának mindebben a segítségére van, akinek a gondosságát és szeretetét állandóan érezzük és akiről az anyával szemben is tapasztaljuk, hogy közelebb áll hozzá s ezzel hozzánk is, mint valamennyi többi ember. Aki ebből az alapvetően fontos szempontból egészségesen akarja a gyerekét nevelni és azt szeretné, - ami ezzel jár és enélkül nincs: - hogy igaz érzéssel, őszintén szeresse a gyerek, annak ezt a hivatást hamisság nélkül és lustaság nélkül vállalnia kell. Nem vállal nehéz dolgot és bő fizetséget kap érte, nemcsak azokban az érzésekben, amikről úgyis észreveszi, hogy még sokkal többet is megérnének, hanem abban a sok kényelemben és mindenféle erők és nehézségek megtakarításában is, amik az ideges, makrancos, rossz gyerek meg az egészséges, derűs, nyugodt, jó gyerek szülőjének a sorsa között a különbséget teszik."
(Az egészség enciklopédiája: dr. Décsi Imre orvos)