A „mindentudó" szülő

"A szülők természetesen nem tudnak mindent a világon. De a szülővoltuk arra kényszeríti őket, hogy a kis gyerekük érdeklődésének köréből esetleg egy kis gondolkodás vagy akár egy kis fáradság árán is megtanulják, amit még nem tudnának, ha pedig valamit nem tudnak, legalább tőlük telhető okossággal válaszoljanak, amikor a gyerek kérdez. Mert a gyerek minden okos dologért hálás és nem igaz, hogy a valóságot nehezebben értené meg, mint az erőltetett mese-magyarázatokat. Amikor azt kérdezi, mitől megy a villamoskocsi, akkor azt is lehet mondani, hogy lovak vannak benne el­dugva. Akkor elhiszi, mert hiszen az a hajlandósága, hogy a hitben találjon megnyugvást, de hamarosan okvetlenül feltámadnak a kétségei, mert arra is rájön, hogy sehol sincs elég helye a lónak, lassankint azt is észreveszi, hogy a ló se tud ugy húzni egy kocsit, hogy valahol eldugják benne, ahe­lyett, hogy eléje fognák, és aztán lát is a kocsiban mindenfélét, ami nem lóra, hanem valami más mozgató erőre vall és hall is minduntalan minden­félét, amit nem neki, de mégis csak az ő füle hallatára mondanak és ami mind a villamosság gondolatköréből származik. Az eldugott ló tehát, igen rövid idő múlva, a nyugtalanság és a becsapottság rossz érzéseit ébreszti, ennek az érzésnek a sok mindenféle rossz következményével. Mi történik azonban, ha ehelyett mindjárt azt feleljük neki, ami a valóság: hogy a ke­rekek közt egy gép van, azt motornak hívják, az elkezd forogni, mikor a gépész bácsi odébb tol egy rudat és forgatja a kocsi kerekét. Hogy a gyerek ezt nem érti meg? .. . Hát az apák és az anyák közül hány érti? .. .

De nem is ez a fontos, hanem, hogy a gyerek a magyarázattal beéri és azt érzi, hogy amit tudni akart, azt most már tudja. Ha aztán későbben többre kíváncsi, és azt kérdi, hogy mi hajtja a motort, akkor meg biztosan beéri azzal, amivel a felnőtt emberiség legnagyobb része is beéri: hogy a motort az áram hajtja, az áram abban a drótban jön a központból és a gépész azzal a rúddal épugy ereszt több vagy kevesebb áramot a mo­torba, mint ahogyan a vizet szoktuk ereszteni a csapból. Ne felejtsük el, hogy nemcsak az apák, hanem az egész emberiség legnagyobb része éppen csak ennyit tud és éppen csak ennyire kíváncsi az egész elektrotechnikából s hogy amit az „áram", a „kapcsolás", a „motor" meg a többi villamos dol­gok mindennap emlegetett nevei mögött képzel, az nem is lényegesen kü­lönbözik attól és semmivel sem világosabb annál, amit a gyerek gondol róluk.

Még akik a villamoskocsit épitik és vezetik, de még akik tervezik őket: még azok is csak a technikai részletekből tudnak többet, nem pedig abból, hogy mi is az a villamosság, hogy hogyan megy a vezetékben, hogyan hajtja a motort, - meg a többiből, amivel a lényege szerint meg lehetne érteni a villamos mozgató erőt. Amikor mindezeket a villamos­gépeket kitalálták, még semmitse tudtak abból, amit mi ma a villamosság lé­nyegének ismerünk és természetesen nekünk sincs semmi kétségtelen bizo­nyosságunk arról, hogy nem tévedünk-e és nem fedez-e fel holnap valaki valamit, ami ellene mond a mi mai nézeteinknek. Erre a magasabb elmé­leti tudományra azonban sem a gyereknek, sem a szülőknek, sem a villa­mos szakembereknek nincs szükségük, hanem csak a sok apró tapasztalati tényre arról, hogy az áramnak milyenek a hatásai, - mindarra, amire nézve mindegy, hogy mi is az áram voltaképen, csak az a fontos, hogy rézvezetéken igy meg igy megy, hogy ha a drót egy darab porcellánnal van összekapcsolva, akkor ez meg ez történik, meg a többi. Az ilyen tapaszta­latok, amik éppen csak a mennyiségükben, de nem a lényegükben külön­böznek attól, amit a gyerek is megért, elegendők voltak ahhoz, hogy a leg­nagyobb villamosgépeket találják ki és gyártsák, hogy világítsanak, mele­gítsenek, gépeket hajtsanak a villamos árammal, - amelyről épugy nem tudták, hogy mi, mint a tűzről, mikor már évezredek óta nemcsak fűtöttek és főztek, hanem fémeket is olvasztottak és igen bonyolult anyagokat ké­szítettek vele .. .

Azt a poézist, ami az ilyen józan, egyszerű magyarázatokból hiányzik, bátran rábízhatjuk a gyerekre magára. Ő majd egész pon­tosan megtalálja benne mindazt, amire a képzeletének szüksége van és keresztülszövi azzal, ami az ő egész világképének a tarka, játékos voltát teszi, - csak ugy, mint ahogyan mi magunk is keresztülszőjük minden tudásunkat az egyéni hajlandóságaink vagy az egyéb ismereteink szerint való gondolatainkkal, amelyek a mi viszonyainkhoz jobban illenek, de egyáltalában nem bizonyos, hogy világosabbak vagy helyesebbek a gyerekénél.

A gyerek „megértése" felől tehát egész nyugodtan abbahagyhatjuk azt a fejtörést, hogy micsoda bonyolult zöldségeket találjunk ki az egyszerű igazságok helyett, amikor a kíváncsi kérdéseire felelni akarunk. Az értei­mét az igazsággal fejlesztjük legjobban, de ami még sokkal fontosabb: a kedélyére is a valóság szerint való válaszok teszik a legjobb hatást. Ami­kor a tapasztalatok nem cáfolják meg, hanem megerősítik az ember véle­ményeit, az igen megnyugtató tudat és ha az embernek a szülei ilyen igaz­ságokat tudnak mondani, az igen jóleső, meleg és hálás érzés. Meleg, jóleső és hálás érzésektől pedig a gyerek csak ugy, mint a felnőtt ember, nem ideges, nem nyugtalan, nem durcás, nem levert, hanem nyugodt, jóindu­latú, jókedvű - egészséges kedélyű."

 (Az egészség enciklopédiája: dr. Décsi Imre orvos)