Az iskoláról, az iskolásgyerekekről és az iskolábajárásról

"Iskolába, még pedig közönséges, nyilvános iskolába nem azért kell minden gyereknek okvetlenül járni, mintha ott lehetne azt a kis tudományt a leggyorsabban, vagy a legtökéletesebben megtanulni, vagy mintha talán erkölcsi vagy más ilyen kívánatos szempontokból ott kapná a legtökélete­sebb nevelést. Sőt nem is lehet abban semmi kétség, hogy sok mindenfélét gyorsabban, alaposabban, még könnyebben is tanulhat a gyerek, ha telik neki külön mesterre (és ha jó mesterre akad), - hogy testben-lélekben több kívánatos tulajdonságot lehet benne céltudatosan kifejleszteni, ha egészen őhozzá egymagához lehet szabni a tanitást.

Mindnyájan tudjuk, hogy a nyilvános iskolázásnak sok mindenféle gyöngéje van, még akkor is, ha a nyilvános iskola véletlenül a legkitűnőbb is, ha jó tanitók, okos terv szerint, kiméletesen és kedvesen tanítják is a tudnivalókat, egészséges épü­letben, jó padokon, rövid leckékben, hosszú szünetekkel, kevés üléssel, sok mozgással: még akkor is csak a tömegre, az egyszerre odajáró, sok külön­féle gyerekre, más-más emberek ezerféle hajlandóságú, ezerféle módon nevelt jó vagy rossz, egészséges vagy beteg, könnyű vagy nehéz felfogású gyerekére szólhat minden magyarázat, minden példa, minden tennivaló, minden mulatság, minden pad és minden ablak.

Még akkor is megmarad­nak a természetes következményei annak, hogy a gyerek többé-kevésbé mégis csak válogatatlan társaságban tölti azokat a fogékony időket és hogy nem csak annyit kell a padban görnyednie, nemcsak annyi fegyelmet tar­tania, amennyire az ő tanulása, nevelése szorulna, hanem még annyit is, amennyi a többiek számára szükséges. Sok kétségtelen előnye lehet az egyedül vagy kevesedmagával való tanulásnak még az igazán kitűnő isko­lával szemben is, hát még ugy általában a nyilvános iskolákkal szemben, amelyekről tudjuk, hogy nem is mindig olyan tökéletesek, mint amilyenek nyilvános létükre is lehetnének. Még az iskolaépületnek és a berendezésnek is sok hibája szokott lenni, ami pedig az egész iskolázásban a legfontosabb: a tanító maga sem lehet mindig ékes valamennyi nagy emberi tökéletesség­gel, amit ez a különlegesen nehéz mesterség tulajdonképen mindig meg­kívánna.

Néha sötét lehet az iskolaszoba, szük a pad, poros a levegő, nagy hibái lehetnek a tisztaságnak, a szellőztetésnek, a fűtésnek és még az is megesik, hogy keserülelkü, türelmetlen, kíméletlen vagy szórakozott ember ül a tanitóasztal mellett, hallottunk már olyanról is, aki a nádpálcát se csak arra használta, hogy a térképen mutogasson vele . ..

Elég sok mindenféle oka lehet annak, hogy jobbmódu szülők otthon taníttassák, vagy külön­leges, drágább iskolába küldjék gyereküket, ahol talán inkább csak olya­nokkal ül együtt, akik valamiféleképpen egyívású emberek gyerekei s ahol anyagi érdeke is az iskolának, hogy a gyerek valamennyire jól érezze magát."