Az iskoláról, az iskolásgyerekekről és az iskolábajárásról - 11. rész

A nevelőnő

"Nagyon elterjedt szokás, hogy aki csak teheti,  „nevelőnőt" tart a gyereke mellé, leginkább idegen országbeli,  többé-kevésbé  tudatlan  kis asszonyt, aki néha tanult is valamit, de a legtöbbször éppen csak hogy ide­gen az anyanyelve. Az idegen nyelvek tudásának nagy a becsülete minálunk s aki csak kényelemből is bizza a gyerekét kisasszonyra, az is arra szokott hivatkozni, hogy a nyelvtanulás legkényelmesebb és legbiztosabb módja kedvéért teszi. Azonkívül azonban, hogy a gyerekkori nyelvtanulás egyáltalában csak akkor ér valamit, ha soha abba nem marad, pár hónapos szünet alatt pedig még gyorsabban el szokott párologni, mint ahogyan jött; meg aztán, hogy mire az idegen nyelvnek komoly haszna lehet, addigra már teljesen mindegy, hogy csak két éve tanulja-e valaki, vagy már tiz éve, a nyolc esztendő tehát ebben az esetben fölösleges munka: ezenkivül azonban még azt is érdemes meggondolni, hogy a nyelvtanulás­nak a kényelme maga megéri-e az ilyen „nevelés" közismert veszedelmeit. Jól jegyezzük meg, hogy még a nyelvtanulásnak is csak a kényelmesebb - és a tapasztalás szerint elég selejtes - módjáról van szó, mert hiszen a nyelveket még számtalan más módon is meg lehet tanulni, a nevelőnős nevelésnek azonban van néhány olyan rossz oldala és még veszedelme is, amit még sokkal nagyobb haszonért sem volna jó megkockáztatni, mint az a kis korcs idegen nyelvecske, amit tanulni lehet tőlük.

Fölösleges mondani, hagy vannak jó nevelőnők, akikre jószivvel lehet rábizni a gyereket, ha már egyáltalában rá kell bizni valakire, - és egészséges szülők gyerekét ugy általában kár másra bizni, mint a szüleire és az iskolára. De hogy a ne­velőnő jó volt-e, azt mindig csak utólagosan lehet látni és semmiféle mód nincs - anyai vagy apai „emberismeret" a legkevésbé - amivel előre meg lehetne tudni, ki az és mit hozhat, akire a gyerekét bizza az ember. Mert legyünk vele tisztában: rábizza s aki jól ismeri a nevelőnős házak és gyerekek dolgait, az tudja, hogy mennyire nem ér semmit semmiféle ellenőrzés, még az sem, amely százszor fáradságosabb, mint mindaz, amit az anyának magának kellene csinálnia, ha nem volna nevelőnője a háznál.

Az egész nevelőnő-kérdést akkor tekinthetjük át, ha mindenekelőtt azt tudjuk, hogy a gyerek a mindenféle jó és rossz hatásokat nem a mi mó­dunkon viseli; hanem hogy minden tapasztalat összehasonlithatatlanul mélyebb nyomokat hágy a testében és a lelkében. A legelső természetes hatása a nevelőnőnek, akár jó, akár rossz, az az érzés, hogy az embert nem a szülei nevelik, hanem valaki más és ezen semmit se változtat, ha az anya is megnézi, mit eszik, mit visel, mit visz a táskájában a gyereke. Az elméleti feltevés az, hogy a nevelőnő „vigyáz" a gyerekre, akire csak ugyan jó sokáig még mindig jó dolog vigyázni, még pedig akkor is, amikor a szülei, akiknek csakugyan más dolguk is lehet, nem érnek rá. A valóság pedig az, hogy a gyerekre egyszerűen csak vigyázni, tehát csak attól óvni, ami a kárára lehet, máskülönben és fölöslegesen pedig nem zavarni sem a kedvét, sem a természetes fejlődését: a legnagyobb, legnehezebb nevelő-müvészetek egyike, amihez a szülők közül is kevés, a nevelőnők közül, a tapasztalás szerint, alig egy-egy ért."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre orvos)