A táplálkozás
„Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk", ebben a rövid gyakorlati szabályban benne van minden, amit a táplálkozásról tudnunk kell. Ha valaki táplálkozás közben valóban arra forditja figyelmét, hogy csak azért egyen, mert ez az életbenmaradáshoz szükséges és ne egyen kevesebbet, de különösen ne egyen többet, mint amennyit az élet és az erő fentartásához ennie kell, akkor a táplálkozás higiénéjének a kérdése máris meg van oldva.
Táplálkozni egyrészt azért kell, hogy a táplálékkal pótoljuk azt az anyagveszteséget, amelyet a test életműködése közben állandóan szenved és másrészt azért, hogy energiaforrásunk legyen, amelyből a test a munkához szükséges erőt meritheti. Az élet folyamata alatt a testben elhasznált anyagok a testből különböző utakon eltávoznak. Ez a folytonos anyagveszteség a test anyagát rövid idő alatt jelentékenyen lefogyasztaná, ha a test az elhasznált anyagot táplálékfelvétellel nem pótolná.
Az elhasznált anyagok pótlására a szervezetnek szüksége van
1. oxigénre, amit a lélegzéssel a levegőből vesz fel,
2. vizre, amelyet részben a táplálékkal, részben az italokkal veszünk magunkhoz,
3. különböző szervetlen anyagokra a test felépítéséhez, igy például mészsókra a csontokhoz, vasra a vér festőanyagához stb.,
4. fehérjenemü anyagokra, amiknek a példája a tojásfehérje,
5. szénhidrátokra, amilyen a cukor és a keményítő és végül
6. zsirokra és pedig növényi, vagy állati származású zsirra.
A test normális súlyát nagyban és egészben az anyagveszteség és a táplálkozás révén egyensúlyban tartja. Az a pontosság, amellyel a legtöbb ember átlagos testsúlyát hosszú évek folyamata alatt megőrzi, nagyon meglepő, ha tudjuk, milyen nagy mennyiségű a mindennapi anyagforgalom. A kiválasztott és felvett tápanyagok mennyisége nagyjából egyenlő.
Ezen az alapon elindulva, meg lehet próbálni meghatározni a táplálék-szükséglet mennyiségét, mert módunkban áll megmérni azt az anyagveszteséget, amelyet a test szenved, ha a táplálékfelvételt megszüntetjük. Ez az anyagveszteség lesz mértéke a minimálisan szükséges táplálékmennyiségnek.
Koplalás
A táplálékfelvétel megszűnése, tehát teljes koplalás esetén ugyanis az élet nem szűnik meg olyan gyorsan, mint ha a szervezet nem kap levegőt, mert a szervezet felhasználja a testben lerakódott energiaforrásul felhasználható anyagmennyiséget. Természetesen a szervezetnek nem minden része használható ilyen szükségtáplálékul, például a csontok az éhezés alatt súlyukból egyáltalában nem veszitenek. Elsősorban elfogy a zsir, azután az izmok súlya csökken, de az életre legfontosabb szervek egészen az éhhalál bekövetkeztéig sem veszitenek súlyukból, például a sziv vagy az agyvelő. A szervezet súlyának kétötödét, sőt ha a szervezetben sok zsir van felhalmozva, még a suly nagyobb részét is elveszitheti, mielőtt a koplalás katasztrofálissá válik. Sovány egyéneknél viszont kevesebb a felhasználható tartaléktáplálék a szervezetben.
Kisérletek bizonyítják, hogy közepes tápláltságu emberek 30—40 napig is kibirják táplálékfelvétel nélkül, ha elegendő vizet kapnak. A vizet a test sokkal rövidebb ideig nélkülözheti. Hogy az éhezés meddig tarthat, az attól is függ, vájjon mennyi munkát végez közben a szervezet. Minden munka anyagfogyasztással jár, legtovább marad tehát életben a szervezet, éhezés esetén, ha teljes nyugalomban van és a melegveszteségtől lehetőleg meg van védve. így a Gork-i polgármester hires esetében, aki a fogságban éhségsztrájkot kezdett, a halál csak a hatvanötödik napon következett be.
Mindebből elsősorban az a tanulság következik, hogy a táplálék hiánya nem okoz olyan könnyen bajt, mint ahogy azt elképzelik azok, akik ha nem kapnak idejére tízórait, már gyengeségről, szédülésről panaszkodnak s azt hiszik, hogy a szervezetnek hiányzik máris a fűtőanyaga. Pedig az egész csak a szokáson múlik; nemcsak a táplálék túlzott mennyiségéhez, hanem mint tudjuk, mérgekhez is hozzászokhat a szervezet, és ha a mérgeket, morfiumot, vagy nikotint a szervezettől hirtelen elvonjuk, szintén kellemetlen tünetek állnak be. A szervezet néhány napi koplalást meg sem érez, amit legjobban bizonyit a koplalókurák és a koplalókurákra berendezett szanatóriumok szaporodása, amelyben különböző anyagcserebetegségeket ugy igyekeznek gyógyitani, hogy az anyagcsere szerveit hosszabb-rövidebb ideig tartó koplalással teljes nyugalomba helyezik és ily módon adják meg a gyógyulás föltételeit.
(Az egészség enciklopédiája - dr. Madzsar József egyet. m. tanár)