A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 6. rész

   "Tisztában kell itt azzal lennünk, hogy a mai kultúrember úgyszólván valamennyi, érintkezésbe jut a gümőbacillussal. Gondoskodik erről a sok köpködő és kezeit is befertőző, egészségtanilag műveletlen egyén s már a gyermekkorban a szülői lakás és az iskolaszoba fogyatékos higiénéje. Egy kevés infekció, melynek megtörténtét az u. n. diagnosztikus bőrojtások pozitív volta hosszú idő után is igazolja, nem is árt, sőt bizonyos fokú védelmet nyújt az illetőt az életben utóbb esetleg fenyegető súlyosabb fertőzéssel szemben. Ezt bizonyítja már magában az a körülmény, hogy a tuberkulózis leggyakoribb alakja, a tüdőgümőkór is, közöttünk többnyire krónikus, lassú lefolyású betegségként jelentkezik. A test az ő örökölt és szerzett relatív védettségével, immunitásával a legtöbbször hosszú ideig s olykor sikeresen is birkózik azt őt támadó bajjal, mig ellenben olyan nép soraiban, amely előzetesen gümőkórtól mentes volt, ha a tuberkulózis ragályát a kultúrember oda becipeli, mint rövidesen halállal végződő akut fertőző betegség, hasonlóan a súlyos, igazi influenzához, pusztít.

   Az első infekciót, ha nem volt durva, a kultúrember tehát igen sokszor kiheveri s benne a körülirt kis tüdői gócocska (az u. n. „primár complexum") által jelzett bántalom, ha hosszabb lappangás után is, kialszik. Ha azonban az egyént később uj, tömegesebb fertőzések ismételten érik, annál könnyebben merül ki a test védekező ereje a goromba támadással szemben, minél kedvezőtlenebb, gyöngitőbb életviszonyok között él az illető egyén. Ekkor kezd újra csírázni a betegség.

   A gyermek nem ugy fejlődik, mint a társa, a felnőtt senyvedni kezd. Az étvágy ingadozóvá, az alvás rosszabbá válik, a közérzet kívánni valót hagy, bágyadtabb, könnyebben fárad az illető, munkakedve és munkabírása csökken. Halványodik, a gyermek természetes súlynövekedése megáll, a felnőtt lassú fogyásnak indul. Többnyire fokozott ingerlékenység mutatkozik. A mellkasi szervekre sokszor még semmi sem irányítja a figyelmet, legfeljebb időnként szívdobogás járul hozzá, hogy a gyakori „Fehldiagnose" mint vérszegénység, idegesség, a környezet által kimondassék.

   Ha az ingadozó étvágy vagy kisétüség tartós, gyomorbajosnak tartják a kezdő tüdőbeteget, mikor pedig már a lélegzőszerv részéről is jelentkeznek hellyel-közzel tünetek (köhécselés, köhögés, esetleg szurásos mellhártyafájdalom), minthogy ezek nem mindjárt állandók, azt mondják rá, hogy „meghűlt" vagy megint, hogy kis „influenzája" van.

   A tüdővizsgálat ilyenkor még keveset mutat s ha ez a kevés nem vétetik figyelembe, ha megvárjuk, mig a tüdőn már feltűnőbb, durvább elváltozások konstatálhatók, a gyógyításra legalkalmasabb idő egy részét áldoztuk fel.

   Hogy tehát a „csírázás" időszakában fojthassuk el a bajt, a szülő gyermekénél s a felnőtt önmagánál hamar fogjon gyanút s forduljon szakorvoshoz, kinek a nagy francia specialista, Grancher tanítványa és munkatársa, Barbier adta már 1910-ben megjelent terjedelmes munkájában azt a tanácsot, hogy „gümőkór gyanújánál a diagnózis ingadozása ne akadályozza meg az orvost az okszerű kezelés megkezdésében".

   Kraemer-től van könyvtáramban egy szép tuberkulózis-munka, mely a tüdőbajos kórelőzményét, a kifejlődött betegség hosszú előtörténetét, múltját, kiváló hűséggel irja le. Sokszor szerepel ebben ismételt tüdőgyulladás. A későbbi súlyos kórkép vall reá, hogy ezek már a határozott tüdői tüneteket is adó gümőkór lökésenkint előhaladó fészkelődései, megnyilvánulásai voltak. Mikor beállt az emlitett „fegyverszünet", a tüdőbaj jelzett nyugalmi időszaka, akkor a betegről azt hiszik, hogy., tüdőgyulladása" meggyógyult, pedig csak a tuberkulózisa pihent, hogy majd később újra előre szökjön. Gyakran beszámol a kórelőzmény előzetes mellhártyagyulladásról vagy mellhártyagyulladásokról, izzadmánnyal vagy anélkül.

Barbier monográfiájában olvasható, hogy Le Damany már 1897-ben (Thése de Paris) kimondta azt, amit e sorok irója is régen vall és tanit, hogy minden olyan mellhártyagyulladás, mely nem sebzésből ered vagy amely más feltűnő baj jelenléte nélkül látszólag önállóan fejlődött, gümőkórosnak tekintendő."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)