A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 10. rész

 A betegnek és környezetének helyes viselkedésre való tanítása

   "A beteg előtt eltagadni, hogy baja fertőző, semmiféle túlzott - tapasztalásunk szerint - a kellő módja, ami a betegre sem tesz rossz hatást s a környezet érdekét is a legjobban szolgálja.

   „Minden köpet fertőző!" ezt szoktuk mi mondani betegeinknek. „Az enyém is, az öné is." „De az enyémben van bacillus", válaszolja különösen a szanatóriumban megfordult, vagy egyébként tudákossá vált beteg. „Az enyémben meg holnap lehet" feleljük rá merészen s különben is tudja, hogy egy-kétszeri negatív lelet nem mond sokat, nem abszolút bizonyíték még nyílt tüdőgümőkór ellen sem, annál kevésbé szól zárt tuberkulózis ellen. Ez utóbbi már tudományos igazság és épugy, mint az, hogy minden köpetben, a látszólag vagy tényleg egészséges emberében is lehetnek jelen kór-nemző csirák. Hogy nemcsak az ő köpete lehet fertőző, ez a beteget megnyugtatja, nem érzi magát az emberek közül kiközösitettnek, megbélyegzettnek és lehangoltság és elkeseredés nélkül vigyáz arra, hogy köpetét el ne szórja, sehol el ne kenje.

   A köpettel való orvosilag tiszta bánás tehát az első, amire a beteget meg kell tanítani. Nemcsak földre köpni nem szabad, hanem köpőládába vagy zsebkendőbe sem. A patriarchális köpőládát vigan járják nyáron a legyek s orrnányukra, szőrös lábaikra felszedve a köpet részecskéit (melyek mindenikében számos bacillus lehet) befertőzik ételünket, evőeszközeinket, sőt ha felsebzett bőrünkön futkároznak, direkte is belénk ojthatják a tuberkulózist. A zsebkendőbe köpés az utcán is csak akkor volna helyes, ha az csak szinleg történnék, ha a zsebkendő csak takarója lenne a zsebköpő-üvegnek a bámész szemek elől. De az utcán még csak hagyján, hogy a zsebkendő használtassék, otthon azonban senkinek, aki köp, nem szabad ezt a veszélyes módot alkalmazni, hanem valamilyen köpőedénybe kell váladékát ürítenie.

   A zsebkendő csak végső szükség esetén használható köpetfelfogóként. Mert csak a padlót, földet kíméli meg attól, hogy a köpés rákerüljön; de beszennyezi a viselője kezét és zsebeit.

   Éppen egy negyedszázadja, midőn az Erzsébet-szanatóriumot megnyitni készültünk, e sorok irója, még telve higiénás ideálizmussal, felemás szinü zsebkenőkkel is igyekezett az intézetet felszerelni. Csak olyant sikerült találnia egy előkelő fehérnemű-cégünknél, melynek egyik fele jóval sötétebb rajzú volt, mint a másik. Ezeket azután ugy használtatta a szanatórium betegeivel, hogy a szájszélek letörlését ki-köpés után (mert csak erre engedte meg a «Házirend» a zsebkendő-alkalmazást) mindig csak a világosabb szinü fonákjával végezzék, használat után pedig a keszkenő a színével kifelé göngyöltessék össze. így legalább kevésbé ragályozódnék vele a zseb s az ember ujjai, mikor a már többször használt zsebkendőhöz hozzányúl.

   Zsebkendőt tehát csak a szájszélek letörlésére kiköpés után vagy köhögéskor a száj elé tartásra a cseppfertőzés gátlása céljából, szabad használni s akkor is minél gyakrabban kell felváltani ujjal, tisztával."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)