A nemibetegségek - Hogyan fertőz a szifilisz?

   "A szifilisz elleni védekezés két irányban lehetséges: Oly általános köz­egészségügyi intézkedések elrendelése és végrehajtása által, melyek alkal­masak arra, hogy a betegség tovaterjedését meggátolják (általános profi­laxis) és oly eljárások megismertetése által, melyekkel az egyén saját magát megvédheti attól, hogy e betegséggel fertőztessék (egyéni profilaxis).

   Mielőtt azonban tulajdonképpeni tárgyunk megbeszélésébe bocsátkoz­nánk, célszerűnek tartom, ha csak nagy vonásokban is, megismertetni a szifilisz fertőzésének lehetőségeit és módjait.

   Hogy szifiliszes fertőzés létrejöhessen, ahhoz szükséges, hogy hámtól fosztott területre, legyen az bármilyen kicsi is, élő és életképes spirochaeta paliida, vagyis a betegség kórokozója jusson. A fertőzés lehetősége már magával hozza, hogy a fertőzés leggyakoribb módja a nemi érintkezés, már azért is, mert ilymódon szoros érintkezésbe jutott testfelületek könnyen lesznek hámfoszlottakká.

   Innen van az, hogy, mint azt a statisztika mutaja, az összes szifiliszes fertőzések alig 5-6 százaléka csak olyan, mely nem a nemi részeken tör­tént. Történhetik a fertőzés azonban oly módon is, hogy az illető nem köz­vetlenül jut szifiliszes beteggel érintkezésbe, hanem, hogy a spirochaeták közvetve, valamely tárgy vagy eszköz utján vitetnek át, mint például borotva, foghuzó, evőeszköz, pipacsutora stb. A kórokozó spirochaeták tudniillik kedvező körülmények között elég sokáig, sőt napokig is élve maradhatnak a testen kívül. Életbenmaradásukhoz azonban elsősorban is nedvességre van szükségük, kiszáradva, csakhamar elpusztulnak. Ezért azután közvetve a fertőzés elég ritka dolog és csak akkor jön létre, ha az érintkezés a fertőzött tárggyal rövid időn belül történik. így például szifi­liszes egyének használta poharakon már 10 perc múlva nem tudtam élő spirochaetát kimutatni, a poharak tehát már nem voltak fertőzők.

   Egy másik kérdés, hogy tulajdonképpen a szifiliszes beteg mikor fertőző, Ma már a leghatározottabban mondhatjuk, hogy minden szifiliszes egyén, legyen az betegsége bármely szakában, igy a hosszan, akár évekre elhúzódó tünetmentes szakban, akár volt kezelve, lakár nem, legyen betegsége bár­mily régi is, fertőzőképes és legfeljebb az a kérdés marad fenn, hogy adott esetben mily fokú fertőzőképessége? Azt, hogy olyan egyén, kinek beteg­sége korai időszakában tünetei vannak, mely tünetekből könnyű szerrel nagy tömegben ki tudjuk a kórokozót mutatni, erősen fertőző, természe­tesnek fogjuk találni. Az ujabb vizsgálatok azonban azt is kimutatták, mit eddig megfigyeléseinkből valószínűnek tartottunk, hogy ugy a korai, mint késői időszakban a beteg akkor is fertőző, ha nincsenek is tünetei, ha az úgynevezett tünetmentes időszakban van, tehát akkor, midőn betegségét még a leggondosabb külső vizsgálattal sem vagyunk képesek esetleg fel­fedezni. E vizsgálatok kimutatták, hogy ily egyének vérén kivül nyála, teje, orrváladéka és ondója is fertőzhet.

   Ma már tudjuk, hogy szifiliszes tünetek nyomaiban, ha azok az észrevehetétlenségig vissza is fejlődtek, akár keze­lésre, akár önmaguktól, kórokozókat lehet kimutatni, tehát fertőzők. Az ujabb állatkísérletekkel történt vizsgálatok kimutatták, hogy a szifiliszes beteg betegsége korai időszakában leginkább fertőző, hogy bár idővel fer­tőzőképessége csökken, de ez csak gyógyulásával szűnik meg, hogy bár akkor, mikor tünetei vannak, erősebben fertőz, fertőzőképessége a tünet­mentes időben is az marad. E vizsgálatok azonban kimutatták azt is, hogy gyógykezeléssel a beteg fertőzőképességét lényegesen csökkenthetjük, sőt hosszabb időre meg is szüntethetjük.

   Az elmondottak után vegyük az egyes védekezési módokat tárgyalás alá és nézzük, hogy ezek mennyiben hajthatók végre és mily eredménnyel kecsegtetnek.

   Meg vagyok győződve arról, hogy az ifjúság felvilágositásával, annak nevelésével, a veszélyre való figyelmeztetéssel, melynek ki van téve, sok jót lehet elérni, de nem hinném, hogy annyit, mint amennyit sokan éppen ettől az akciótól várnak. Ha a felvilágositás tényleg oly nagy hatás­sal volna, ha ennek tényleg oly nagy profilaktikus eredménye lenne, mint azt sokan hiszik, ugy orvosok és orvostanhallgatók között nem szabadna szifiliszes betegnek, csak elvétve, kik foglalkozásuk folytán fertőztetnek, előfordulni, mert jobban felvilágosítani a laikust, mint ahogy ezek vannak, nem lehet.

   Egy tekintetben azonban a felvilágositástól sokat várhatunk, ha a nagyközönséget ráneveljük arra, hogy látszólag lényegtelen bajával is azonnal orvoshoz forduljon. Ezzel aztán elérhetjük azt, hogy a megbete­gedettek legnagyobb száma a gyógyításra legkedvezőbb időben kerül gyógy­kezelés alá, gyógykezelve pedig fertőzőképességét a betegnek erősen korlá­tozhatjuk és igy a betegségnek tovaterjesztését nagyban meggátolhatjuk."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)