Az álmatlanságról és a többi apró ideges keservekről - 1. rész

   "Keserűségnek tulajdonképen nem is olyan apró az álmatlanság, sőt nyilván a nagyobbfajta kinlódások közé tartozik, ha nagyon makacs. Csak ebben, mint valamennyi másfajta betegségben és beteges állapotban is, az enyhe esetek vannak többségben, ugy hogy a legnagyobb része annak, ami álmatlan hánykolódásaik közben szenvednek az embertársaink, tulajdon­képen elég csekély dolgokon fordul meg és elég könnyen megszűnik, ha iga­zán a nyelénél fogják meg.

   Az álmatlanság túlnyomó nagyrészt városi álla­pot és magábanvéve csak egy része azoknak a bajoknak, amik a városi élet természetellenes voltából származnak, abból tudniillik, hogy a testünk-lelkűnk világrahozott, természetes hajlandóságai nem igen találnak meg­nyilvánulási, mozgási és kielégülési módot abban az életmódban, amit a szobához, zárt levegőhöz, mesterséges világításhoz, inkább nyugtalan, mint friss mozgáshoz, vagy pedig ülő életmódhoz kötött városi életpályák köve­telnek tőlünk. Ezen az állapoton természetesen nem a prédikálás segit, sem pedig a sokféle terv, ami a távoli jövendőben ígér valami segítséget a városi életnek mindenfelé ismeretes és sokat hánytatott bajai ellen. A városok és a hozzájuk kötött életpályák egyelőre - és nyilván még jó hosszú időre - megvannak, a legtöbb városi ember egyáltalában semmi módon se tud a mesterségétől és az egész városi környezetétől megszabadulni. Rá nézve tehát teljesen mindegy az a fölfedezés, hogy a kapás ember jól alszik, mert a munkája, az egész életmódja és a táplálkozása kedvez az egészséges elfá­radásnak s a természetes elálmosodásnak.

   A városi emberiség kérdése az, hogy lehet-e a szobában, üzletben, irodában, aszfaltos utcán, bérházban, villamos vasúton, szinházban, hangversenyen, kávéházban, városi munká­ban és városi szórakozásban eltöltött nappal után is ugy aludni, ahogyan az embernek jól esik és hogy ha lehet, akkor mi ennek a módja? S az egészsé­ges ember számára csakugyan van is módja. Néha nem is nehezebb, mint a kapás ember „módszere". A kapás ember azt a módszert követi, hogy ko­rán este lefekszik, befordul és már alszik is, amig csak ki nem aludta ma­gát, vagy nagynehezen föl nem keltik. Sok városi ember is, aki hosszú ideje kinlódik már az álmatlan éjszakáival, egyszerre rátalál az álmára, amint sok ravasz módszer után végre ezzel tesz próbát: hogy egyszerűen jókor lefekszik.

   Az elalvás fontos tudományának tudniillik az a legelső tudnivalója, ami ellen olyan sokat szokás vétkezni, kivált álmatlan emberek között: hogy az álmosság az idő haladtával nem fokozódik, hanem egy bizonyos fokozódás után csökken, hogy tehát ha a fokozódása közben nem feküd­tünk le, akkor már nem könnyebb, hanem nehezebb lesz percről-percre az elalvásunk. Az álmatlan ember leggyakoribb panasza, hogy akárhol „tölti" az estét, mindenhol álmos és ugy érzi, hogy ott mindjárt el tudna aludni, de mire aztán hazaér és az ágyába kerül, akkor már vége az alvásnak. Nem ritka eset, hogy ha az ilyen ember egyszerűen csak abbahagyja az estéinek az „eltöltését", hanem ehelyett korán és nem nagyon bőven vacsorázik, vacsora után pedig nem nagyon sokára lefekszik, egyszerre csak azt veszi észre, hogy már reggel van. De ha ettől magától még nem is sikerül az alvás, szerencsére van még sok mindenféle az alvás tudományában, aminek a segítségével meg lehet tanulni akármilyen mesterség és akármilyen élet-kényszerüség mellett is a jó, egészséges, elegendő alvást, — természetesen, ha valami különösen nagy baja nincs az embernek, ami már egészen más dolog.

   Aki szeretne jól aludni, annak ismernie kell a jó alvás ellenségeit és tudnia kell, hogy ezek között az altató orvosságok a legádázabbak. Már maga az, hogy csak az éjjeliszekrényen van is készenlétben az ilyen szer, elegendő az alvás megrontására. Az a bizalom, - amibe mindig vegyül va­lami jogos kétség is - hogy ha nem sikerül az alvás, itt a segitség, maga is könnyen elkergeti azt az elfogulatlanságot, ami az elalvás egyik legfonto­sabb feltétele. Minden egyes esettel azonban, amikor valaki csakugyan be­veszi az altatószert, súlyosabb lesz az egész állapot, ami az álmatlanságot okozza, még akkor is, ha arra az éjszakára sikerül az altatás.

   Tudjuk jól, hogy egy éjszakáira is elég ritkán van elég erős hatása az altatószereknek, mindig gyöngül azonban a hatásuk, amint folyvást kezdi valaki szedni őket, ezenkívül pedig minden egyes bevevéssel csökken az ember természetes elalvásának a lehetősége. Aki „szedni" kezdi az altatóorvosságokat, az már többé-kevésbé eljegyzi magát az álmatlanságával s mindennap meszebb távolodik az egészséges kialvástól, mert mindennap jobban rászorul az or­vosságára, az pedig mindennap veszit abból a hatásából, amely eleinte talán még megvolt. Amikor az egyik szer nem használ, próbát tesz az ember a másikkal. Ha „szerencséje" (a valóság szerint inkább szerencsétlensége) van, akkor a másik is használ egy darabig, - hamarosan aztán kimerül va­lamennyinek az ereje, az egész állapot pedig addigra mindig rosszabb, az álmatlanság makacsabb, mint valaha. Altatóorvosságot tehát csak akkor szabad bevenni - „szedni" egyfolytában sohase! - ha az álmatlanságot valami nagyon és bizonyosan múlékony baj okozza, valami fájdalom, vagy valami izgalom, aminek az okát tudjuk.

   Akinek kedves az éjjeli álma, az ilyenkor is csak igazán a végső szükségben folyamodik altatószerhez, pél­dáid akkor, ha már több éjjel semmit sem aludt és ha emellett olyan dolgai vannak, amikben akadályozza a kimerültség. Máskülönben,  muló fájdalmakban, izgalmakban, inkább tűrje el az ember az álmatlansággal járó kellemetlen érzéseket és várja meg némi kínlódás árán is, míg a jó álma visszatér, de ne kezdjen ki altatószerekkel, mert akkor sohase tud­hatja, mikor tud róluk leszokni."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre idegorvos)