Az álmatlanságról és a többi apró ideges keservekről - 2. rész

   "Sok álmatlanság kezdődött már ugy, hogy valaki valami okból egyszer vagy egy­néhányszor nem aludt, ettől a csekélységtől szörnyen megijedt és futott a patikába gyors segítségért. Ha az altatószer használ, akkor csakugyan nagy megkönnyebbülést tud szerezni s természetes, hogy ezt a megkönnyebbülést azontúl is szívesen megszerzi magának az ember, amint egyszer-egyszer nem alszik, - nem gondolván meg, hogy egy-egy álmatlan éjszaka még nem be­tegség és kínlódásnak se valami szörnyű.

   Az életműködéseknek olyan apró zavaraival, amilyen néha-néha egy, vagy egynéhány álmatlan éjszaka, az egészséges élet is tele van és ezekkel a zavarokkal szemben egy kis könnyel­műség a leghasznosabb módja a viselkedésnek. Aki nem tud ezen a módon viselkedni, aki nem tud lemondani arról a kis nagyzási hóbortról, hogy minden apró baját valami rettenetesen fontos veszedelemnek érezze, az nagy gonddal vigyáz a jó álmára is és amint egyszer rosszul aludt, már „segit" magán. Ha az ember sokat töri a fejét az alváson, ezzel természetesen rosszabbul alszik, még jobban megijed, megint altatószert vesz be és hama­rosan már joggal panaszkodik az éjjeleire, mert csakugyan kitanult az alvásból.

   Ez a fejtörés pedig és minden, ami körülötte van, az alvás második nagy ellensége. Sok álmatlan ember fekszik le azzal az erős elhatározással, hogy most az egyszer csak azért is mindenáron aludni akar, hogy majd elkezd folyvást csak az az elalvásra gondolni és „nem nyug­szik", mig csakugyan el nem alszik. Aki ezen a módon el tud aludni, az aztán igazán nyugodt lehet az alvása felől, mert ezzel a nekiállással csak­ugyan megtett körülbelül mindent, amivel az elalvást meg lehet akadá­lyozni. Sok keserű forgolódó tudna elég könnyen elaludni, ha ennek az el­terjedt módszernek az ellenkezőjével próbálkozna: lefeküdne azzal a fölte­véssel, hogy az elalvás nem sürgős és egy kis álmatlanság se olyan szörnyű csapás, hát csak várjunk nyugodtan, addig pedig gondoljunk valami másra, akármire, ami éppen eszünkbe jut. A legjobban tesszük ilyenkor, ha a gon­dolatainkat csakugyan szabadjukra engedjük, nem keresünk kellemes, vagy közömbös, vagy akármiért kívánatos gondolatokat, de legkivált, ha semmire se akarunk „nem gondolni".

   Mindenki, aki próbálta, tudja, hogy ami gondolatot az ember el akar kergetni, az a legnagyobb makacssággal csak azért is folyvást visszatér és mentül jobban félünk tőle, annál kevésbé ereszt bennünket szabadon .Ha már elkezdődött az elalvás helyett valami gondolat, ami akadályoz az elalvásban és amitől nem tudunk szabadulni, akkor sokkal diplomatikusabb módszerre van szükség az erőszaknál. Akkor mindenekelőtt abba kell hagyni a kergetést és szép barátságosan szemébe kell nézni a kényszerű gondolat­nak, szépen végiggondolni és hagyni, hogy ezen a módon kiadja az erejét. A súlyos, nagy, kényszerű gondolatoktól természetesen nem mindig sikerül ezen az egyszerű módon a szabadulás, de itt nem is azokról van szó, csak azokról az aprókról, amik éppen csak az elalvásnak ellenségei, de máskü­lönben nem sokat bántják az embert. Ezeknek a hatalma igen sokszor nem áll egyébből, mint abból, hogy félünk tőlük s mindentől csak még jobban fokozódik, amit félelemből próbálunk ellenük. Attól is tehát, hogy ha kí­nunkban ész-okokkal kezdünk ellenük vitatkozni, ha meg akarjuk őket vagy magunkat győzni, mennyire nem érdemes ezzel vagy azzal törődni, hogy mennyire csak ostobaság, vagy csak képzelődés, hogy mennyire nem illik okos emberhez az ilyen csacsi gondolat... Mintha csak megszálló gonosz lélek volna bennük, szinte érezni, milyen kajánul mulat ezeken az erőlkö­déseken és dehogy is hagyja nyugtunkat. De ha nem félünk tőle, hanem ha már egyszer az eszünkbe jutott, hát végiggondoljuk, akkor egyszerre csak azon érjük magunkat, hogy már régóta máshol jár az eszünk. Vagy még ezen se és egyátalán semmin se, mert észrevétlenül elalszunk.

   Az egyik jólismert ilyen zavarója az elalvásnak az öröm is, amikor az ember kezdi észrevenni, hogy már álmosodik és mindjárt el fog aludni. Ezen a zavaron a segítség ugyanaz, mint a többi önkéntelen gondolatokon: nem ijedni meg, hanem véggigondolni és békességben várni, mig magától elmúlik, ami, ha igy cselekszünk, hamarosan be is következik.

Ezekkel a módszerekkel a rosszulalvó, de máskülönben elég egészséges emberek legnagyobb része néhány nap alatt igen nagyot haladhat az alvás tudományában, egy vagy két hét alatt pedig kitűnő alvóvá nevelkedhetik. Akin ez nem segit eleget, az még mindig nem szorul gyógyításra, amig meg nem tett mindent, hogy a kapásember egészséges álmosságát megszerezze, ami, ha tudja az ember a módját és nem sajnálja a fáradságot, irodai munka mellett is kitűnően sikerülhet."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre idegorvos)