A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 9. rész

   "... A mai idegorvosnak sokkal kényelmesebb és kellemesebb a helyzete, mint a zseniális intuicionalista Weiningernek volt annak idején, kit ön­gyilkosságba kergetett valósággal a képtelenség: logikusan, kellőkép meg­magyarázni és bizonyítani azt, amit helyes ösztönszerüséggel intiutive meg­érzett. Weiningert sokan, - legtöbben félreértették: nőgyülölőnek nevezték legfőképen, bár valóban a látszat szerint lebecsülően, majdhogynem becsmérlőén nyilatkozik a szélsőséges női típusról, a „nőies nőről", olyasféle túlzásokat is mondva róla, hogy a „nőies nőnek nincs karaktere, nincs akarata, a nőies nő függvénye a férfinak, a nőies nő úgyszólván semmi egyéb, mint a sexualitás!" szemben a „férfias férfival, aki maga az akarat, az erős jellem, a befolyásolhatatlanság, a produktivitás!" Valóságnak meg­felelő tény viszont, hogy Weiningernek magyarázgatásaiban minden fogyaté­kossága ellenére is olyan mély és érzékeny pontokat érintő érvei vannak, hogy könyvének olvasása nyomán nagyon sok „nagy nő" elveszíti lába alól a talajt s valóban sok, különösen orosz diák-kisasszony a Weininger-féle reávilágitás elől szintén az öngyilkosságba keseregte magát. Pedig vég­eredményben Weininger sohasem ócsárolta a női nemet, soha ilyen szán­dékában sem lehetett, tehát felesleges ezt, valamint az ő korai önkezű ha­lálát a saját testi csúnyaságára és a nők körüli sikertelenségeire - vissza­vezetni.

   Weininger kifejezésmódjának hibáját és a számára legyőzhetetlen akadályt abban, hogy kellőkép megértesse magát, éppen az képezte, hogy ön­hibáján kivül nélkülözte: a heteroszuggeribilitás, illetve autoszuggeribilitás törvényszerűsége közötti alapvető különbségek ismeretét. Azt az alapvető különbséget, amely a „női lélek (hisztériás lelkitipus), valamint a „férfi lélek" (neuraszténiás lelkitipusnak nevezett típusok) között, valamint ezek különböző befolyásolási módjai között fennáll.

   Weininger könyvének minden szavából kiviláglik, hogy ő is minő nagyratartotta és nagyrabecsülte a nőt, de csak mint nőt. Akkor, midőn a nőt csupán reproduktív lénynek nevezi, a férfit vele szemben csupán produktiv tipusnak, amikor aránylag nem hajlandó sokra értékelni a női lélek produktivitását a férfiasabb pályákon (államférfiúi, konstruktőri, zeneszer­zői és a többi) akkor ő mindig az „abszolút nőies nő" - mint maga éppen eléggé hangsúlyozza - a valóságban nem létező, teljesen szélsőséges nő ideáljáról beszél, épugy, mint midőn a teoretikus „férfilélek ideált" igyek­szik körvonalozni. Ily alapon Weihinger semmi egyebet nem ismertet, mint amit szerte tapasztalni kint az életben, a természetben: azt, hogy a termé­szet kijelölte mindenki szerepét a földi élet tartamára, s nem Weininger ideálja (önmagának ideálját, illetőleg ennek típusát legfeljebb írásainak irányából lehetne utólag megkonstruálni), hanem a természet ideálja a nemek differenciálódása. A természet parancsa szerinti áramlatnak pedig nem lehet ellentállni, csak az áramlattal egyirányban lehet úszni, aki szembe áll vele, előbb-utóbb megtorpan és - alámerül. A lelki életben minden „idegesség", minden lelki összeroppanás épp annak eredménye, hogy a természet parancsait nem ismerik, nem méltányolják, avval szembe­szállni törekszenek, avagy éppen avval visszaélnek.

   A hisztériás alkat nem betegség, épugy, mint az a neuraszténiás alkat sem, mit mi hisztériásnak, ill. neuraszténiás típusoknak is nevezünk. Egy finom gépezet csak értékesebb, ha az alkatrészek finoman és érzékenyen vannak kidolgozva, s az érzékeny műszerekre csak akkor válik veszélyessé, „betegség okozóvá" a környezet, ha nem ugy bánnak vele, aminthogy őt megilleti. Már pedig nincsen tökéletesebben érzékeny és finoman bonyolódottabb apparátusa a világnak, mint a hisztériás és neuraszténiás kompo­nensekből összeállított remeke a természetnek: az emberi lélek. Van cso­dálkozni való azon, hogy ha a hozzánemértés és ennek testvére, ha nem szülője: a nemtörődömség, minduntalan akár katasztrofális betegségeket produkálnak is ennek a léleknek a területén, - mivel nem ugy bánnak vele, mint ahogy az őt megilletné? Kifejtettem egyebütt (L. „Lélek- és Ter­mészettudomány" cimü munkámat), hogy az emberek, ha a cipőjük rossz, tüstént elviszik a cipőszakértőhöz, ellenben rendesen csak elkésve és végső veszélyben kérik ki lelki ügyeikben a lélek szakmebereinek véleményét, pedig mennyivel könnyebb elejét venni a lelki bajoknak, mint a már be­következett karambol okozta defektusokat helyrehozni.

   Lássuk most függetlenül Weinigertől és és függetlenül minden szak­munkától, az életből megfigyelt s eme népies vázolás alapján is mindenki által könnyedén elhatárolható különbségeket a lelkiekben, a hisztériás illetőleg a neuraszténiás típusokat illetően.

   A hisztérikus tipus egyik alapvető külső jele a rendesen alacsonyabb és íveltebb homlok. Anatómiában a férfi, illetőleg a női homlokcsont között az a megkülönböztető jel, hogy a női homlokcsont ivben s egyenletesen görbül hátra, a férfi homlokcsontja ezzel ellentétben meredekebben emelkedik és rendesen szögletben törik meg hátrafelé. A másik, már emiitett külső jele a hisztériásabb alkatnak (különösen szembeötlő a fehér népfaj­nál) a halványabb arcszín és általában bizonyos relatív vérszegénység.

   A neuraszténikus tipus első pillantásra megkülönböztethető külső sa­játságai ezzel ellentétben a meredekebb, magasabb, rendesen szögletben hajló (férfiasabb) homlokcsont, elől kétoldal jól kifejlett homlokdudorokkal, valamint a relatív vérbőség és egyáltalában kreolabb, sárgásbarnább, igen gyakran ráncosabb arcbőr.

   Miután megmondottam, hogy mi „hisztéria" alatt a szélsőséges női lelki tipust, „neuraszténia" elnevezés alatt pedig a szélsőséges férfi lelki tipust értjük, ennélfogva magától adódna az, hogy eme tipusok testi különbségeit az u. n. elsődleges és másodlagos testi nemi különbségekben is követni, illetőleg kimutatni törekedjünk. Elállunk ettől azonban, még pedig amaz oknál fogva, mivel, bár kétségtelen, hogy a nemi szervek, és testi nemi különbségek elsődlegesek, mint az ivarszervek és ivarmirigyek: herék, ille­tőleg petefészkek, valamint a másodlagosak, mint: medence és a csontváz, valamint az emlők, a hajzat, a hang stb. testi szervei alapvetően befolyásol­ják a lelki különbséget s mindazonáltal a lélek nemi megoszlását tekintve nem tökéletesen felel meg a többi testi megosztottság arányának. Ez, ha kissé meggondoljuk, érthető is. A természet variál, s amennyire természe­tes a változat és variáció a többi nemi megosztottságai tekintetében, épp ugy személy, sőt kor és viszonyok szerint is különbözők lehetnek a lelki területen is. Ezért hangsúlyozzuk, hogy mi most a szélsőséges típusokról beszélünk, másrészről most kikapcsoljuk egyszerűség kedvéért azt a kérdést, hogy a lelki különbségek a nemek között, mennyiben egyenes következ­ményei és folyamatai a többi testi-nemi különbségeknek. Számunkra a homlokcsont, s mögötte az agyvelő homloklebenyének (ami rendesen meg­felel egymásnak), valamint a vér keringésének fejlettségi foka is elegendő felvilágosítást nyújtanak a gyakorlati viszonyok anatómiai-élettani alá­támasztására.

   Kint az életben jól leészlelhető, minő lényeges a különbség a kettő között. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)