Első segély baleseteknél - Mérgezések - 11. rész

   "... A széngőz és a világító gáz is okozhat mérgezést. Mind a kettőben a szénéleg, vagy másképpen szénoxid a veszedelmes. A széngőzben 5% és a világító gázban 8-10% szénoxid van. A világító gázzal való mérgezésre sokféle alkalom és lehelőség van. Nemcsak belehelés utján okozhat szeren­csétlenséget, hanem robbanás által is. Ha zárt helyen gázszagot érzünk, először tárjuk ki az ajtót és az ablakot és csak akkor gyújtsunk világot, ha biztosan tudjuk, hogy robbanás már nem lehetséges.

   A széngőz legtöbbször ugy okoz mérgezést, hogy a tömeglakásokban télviz idején serpenyőbe izzó szenet raknak és mellette melegednek a didergő szegény emberek. Mikor aztán elalusznak, a szobában szétáradó szénoxid megöli őket. Néha rossz a kályha huzatja, máskor meg repedések vannak rajta és ezeken keresztül árasztja el a széngőz a szobát.

   Az első segítség az legyen, hogy a beteget vigyük át más helyiségbe, vagy esetleg a szabadba és fektessük a fejét magasra. Alkalmazzunk, ha szükséges, mesterséges lélegzést. Öntsük le a fejét hideg vizzel és ütögessük a mellét meg a hátát hideg vizes ruhával. Dörzsöljük a testét, még pedig az alsó részektől kezdve. Ha tud nyelni, adjunk neki erős fekete kávét, rumos teát, cogmacot vagy pezsgőt. Jó szolgálatot tesz a jegesvizes vagy ecetes csőre is.

   Néha a petróleumlámpa is szénoxidmérgezés veszedelmével fenyeget. Nehogy ez bekövetkezhessek, a lámpa legyen teljesen kifogástalan. Álljon szilárdan és a bele lógjon le a fenekéig. Sohase égessük ki a lámpást az utolsó csepp olajig. A lámpaüveg üljön biztosan a tartójában és ha el akar­juk kerülni a szénoxid fejlődését, naponkint tisztogassuk meg az egész lámpást.

   A szénsav gyakran okoz mérgezést. így például a must erjedésekor, amikor is, mivel a levegőnél nehezebb, a pince aljában gyül össze. Nehogy veszdelembe jusson, aki ilyenkor a pincébe kiván menni, óvatosságból tegyen hosszú póznára égő gyertyát és tolja maga előtt, mikor lemegy. A gyertya a szénsavban kialszik. Ilyen helyre tehát csak alapos szellőztetés után szabad menni. Csatornákban, pöcegödrökben, ásványvízforrásokban és barlangokban is bőven szokott lenni szénsav. Itt is megvan tehát a mér­gezés lehetősége. A kutgázak gyakran döntik a leszálló munkásokat vesze­delembe, mert az ott felhalmozódott tömény szénsavtól elbódulnak, elvesz­tik az eszméletüket, megáll a lélegzésük és görcsökkel vagy nélkülök is beáll a halál és áldozatul esnek. Ha nem sok a szénsav, akkor csak émelygést, szívdobogást, szédülést és szapora lélegzést okoz.

   Az első segélynél vigyük a mérgezett egyént azonnal a szabad levegőre és indítsuk meg erélyesen a mesterséges lélegzést. Ha a sziv megállott, a mesterséges lélegzés mellett ütögessük a sziv tájékát, de ne fűzzünk ezen el­járásunkhoz sok reménységet.

   A kénhidrogéngáz egyike a legnagyobb és legveszedelmesebb mérgek­nek. Kellemetlen és záptojásra emlékeztető szaga van, amely belélegzés utján szokott mérgezést okozni. Csatornákban, pöcegödrökben és elhanya­golt kutakban fordul elő. Csatornák tisztogatása és a pöcegödrök kiürítése alkalmával a munkások leszállanak és ha a szükséges védőintézkedések meg nem történtek, akkor ott súlyos mérgezés veszedelmének vannak kitéve. Mérgezés érheti a kénbányák munkásait és mindazokat, akik szesz-, enyv-, bőr-, cukor-, kaucsuk- és sörgyárakban dolgoznak.

   Enyhe mérgezés tünetei főleg émelygéssel, hányással és hasmenéssel járnak. A beteg szédül és leheletének kellemetlen záptojásszaga van. Súlyo­sabb esetben a tünetek eszméletlenségben, érzéstelenségben, görcsökben és nehéz lélegzésben nyilvánulak. Néha a hatás olyan rohamosan lép fel, hogy a munkások hirtelen összeesnek, mintha villám sújtotta volna őket. Az ilyen betegek lélegzését alig lehet észrevenni, egészen mozdulatlanul feküsznek és néhány perc alatt áldozatául esnek a mérgezésnek.

   Az eiső segítségnél az a legfontosabb, hogy a szerencsétlenül járt embert kihozzuk a mérgező légkörből és friss levegőre vigyük. Aki leszáll érte, hogy félhozza, kössön a szája és az orra elé meszes vagy ecetes vizbe mártott ruhát, szivacsot vagy lélegzőcsövet, a derekára kötelet és mind a két karjára zsineget, hogy veszély esetén jelet adhasson és azonnal fel lehessen őt húzni. Ezen egyszerű szabályok mellőzése végzetes szerencsétlenséggel járhat, mert a mentő is áldozatául eshetik a mérgezésnek. Mihelyt sikerült a mérgezett embert a csatornából, kútból vagy veremből a szabadba felhozni, fektessük hanyatt, locsoljuk meg hideg vízzel, tisztítsuk meg a száját és a torkát oly módon, ahogy vizbefultaknál szoktuk tenni és aztán a legnagyobb eréllyel fogjunk hozzá a mesterséges lélegzés kiviteléhez. Természetes, hogy már a veszély első pillanatában, tudniillik mihelyt az tudomásunkra jut, haladék­talanul orvost kell hivatni. Ha a beteg eszméletre tért és visszanyerte nyelési képességét, adjunk neki fekete kávét, teát. A nagyobb veszedelemnek némi megelőzése céljából serpenyőben izzó szenet kell a gödörbe lebocsájtani, még mielőtt a mentők oda leszállanak. Ily módon elérhetjük, hogy az ott lévő gázok kissé felmelegednek, ami légáramlást okoz, ez pedig kissé megtisztítja a levegőt.

   Rovarcsípések, így például méhek és darazsak csípésének helyét dör­zsöljük be szalmiákszesszel, esetleg kenjük be kis tiszta vajjal. Ha légycsípés után lüktető fájdalom keletkezik és a csipés helye piros, sőt kékesszinü lesz, siessünk az orvoshoz. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)