A női testkultúra - 5. rész

   "... A gyermekekkel persze nem ugy tornázunk, mint a felnőttekkel. Ezt egy-kettőre halálosan megunnák. A tornagyakorlatokat játék formájában végeztetjük velük. Hogy a játék jól menjen, szükséges, hogy a gyermek mindig azt az izmát használja, melyet éppen dolgoztatni akarunk. És még sem fárasztja ki a dolog, sőt elszórakoztatja, igy aztán alig várja a játékórát. A kisgyerek legtöbbször nem képes kellő figyelemmel végigcsinálni a gyakorlatokat. De ha meg tudom mozgatni a fantáziáját, ha be tudom kapcsolni a tornába a tárgyak, masinák, állatok iránti rokonszenvét, ha mesékbe, történetekbe viszem bele, akkor pontosan végzi a mozgásokat, mert hiszen a játék lendülete viszi előre.

   A szélmalom, a bohóc, a cseresznyelopás, a részeg gólyanéni és más számtalan játék nagyszerűen leköti érdeklődését. Ha csörgőkigyót játszik vagy dakszlijárást csinál, akkor nem fog a hátát egyenesítő kúszás helyes mozdulataiból olyan könnyen kizökkenni. Ha egy keskeny hidon vagy szűk ösvényen halad keresztül, akkor nagyon vigyázni fog, hogy félre ne lépjen, ha farkasok ólálkodnak a közelben, akkor egész lábujjhegyen fog lépkedni, hogy a farkasok meg ne hallják s igy kitűnően végzi a ludtalpgyakorlatot. Ha egy kis szamarat játszik, mely egy zsák lisztet visz haza a szegény embernek, akkor szép lapos háttal előrehajolva fog szaladni, nem emeli fel a hátát, mert hiszen igy leesne a zsák és miből sütne kenyeret a szegény ember? Ugyanígy mennek a légzőgyakorlatok a gőzgéppel stb.

   Ahogy aztán a gyermek fejlődik, okosodik, lassanként megmagyarázzuk neki az egyes gyakorlatok értelmét, hasznát, tudományos alapjait; és ráneveljük, hogy képes legyen tudatos izommunkát végezni. Vajmi kevesen születünk helyes izomérzéssel. A legtöbb ember még arra az egyszerű dologra sem képes, hogy próbálgatás nélkül, könnyen megcsinálja, ha azt mondjuk: tegye össze a mutató- és hüvelykujját és húzza el a másik három ujjától, ugy hogy azok is együtt maradjanak. Izmaink fölött nincs meg a kellő uralmunk, nem tudjuk őket fegyelmezni, megfelelően mozgásba hozni, nem tudjuk őket célszerű erőkiméléssel a szükséges sorrendben használni, nincs meg hozzá a képességünk, hogy minden mozdulatnál azt az izmot állitsuk munkába, mely erre hivatva van. Izomtudatra kell ébresztenünk a testet, hogy a helyes mozgás átmenjen a vérünkbe és minden izmunk fölött rendelkezni tudjunk.

   A nagyobbacska gyermeket tehát lassan rávezetjük, hogy miképen kell a munkát tudatositani, hogyan kell teljes figyelmünket összpontositani mindig arra az izomra, amelyet dolgoztatni akarunk. Mert a sematikusan és unottan csinált vagy elsietett torna semmit sem ér, egész fantáziánkkal és ligyelmünkkel át kell adni magunkat annak a feladatnak, hogy testünknek ezt vagy azt a részét kidolgozzuk, edzük, megjavítsuk. Tudatosan energiával kell tudnunk megtölteni az izmokat és meg kell szereznünk azt a képességet is, hogy tetszés szerint tudjuk őket meglazítani s a munkából kikapcsolni, mint az ázsiai népek. Mert mi, sajnos, sokszor még pihenés közben vagy álomban is feszitjük, erőltetjük izmainkat, főleg azokat, melyek a nappali munkában is leginkább igénybe vannak véve.

   A tornát minden gyermek és minden szülő ugy kellene hogy tekintse, mint a mindennapi tisztálkodást, hogy a testkultúra valóságos természetünkké váljon s erős, szép fizikummal induljunk neki a világnak.

   Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a testi és lelki nevelés szorosan összetartozó, egymástól elválaszthatatlan valami. Ahogyan nem fog célt érni a torna sem a felnőtteknél, sem a gyermekeknél az összes rossz szokások megtartása mellett, épugy szitával hordjuk a vizet, ha a lelki helytelenségek, lelki hibák megmaradnak. Ismét hangsúlyozom, hogy minden gyermek külön egyéniség és éppen ezért mindenkivel családi vagy egyéni diszpozíciói szerint kell foglalkozni, ha azt akarjuk, hogy a legéletképesebb individuumot fejlessze ki magából. Azonkívül mindig arra gondoljunk, hogy életünk a testi és lelki folyamatok szakadatlan egymásrahatása. A lelki élet pontos nyomokat hágy a testen, ha a mi szemünk nem is mindig tudja ezeket felfedezni. Az arcból gyakran olvasunk, pedig az arcot könnyebb fegyelmezni, a test még sokkal árulóbb. Nem követhetünk el bensőnk ellen semmit, amit meg ne sinylene a test is. A mai gyermeknevelés nagy vétke, hogy ezekre a dolgokra nincsen elég tekintettel. Hogy valaki egészséges és harmonikus külsejű legyen, ahhoz kicsi gyermekkorától egészséges életet kell élnie. Nem szabad soha gátakat állítanunk. A gyermekben megvan a dolgok eredeti telítettsége és szépsége, a mi feladatunk az, hogy elősegítsük jellemének és kedélyének minél őszintébb és természetesebb kibontakozását.

   Ahogyan a test betegsége vagy szabadulása jelentős kihatással van szellemi és érzelmi életünkre, épugy követik a betegségek a lelki megoldatlanságot, nyomást, kuszaságot. Ha a testkultúra a lelki motívumokra való tekintet nélkül akarná feladatát megoldani, könnyen kudarcot vallana. Fantáziánk, akaratunk, hitünk vagy félelmünk és depressziónk óriási szerepet játszik tehát a test romlásában vagy javulásában. Tudjuk, hogy a tüdővész vagy egyéb betegségek fellépése és gyógyulása milyen nagy mértékben visszavezethető lelki okokra. Ázsiában ősidők óta ismerik a lelki tényezők hatalmas jelentőségét, de a mi számunkra csodálatos valami a jogi tudománya, nálunk, sajnos, csak legújabban próbálgatják a belső energiákat tudatosan a fizikai regenerálódás szolgálatába állítani.

   A testkultúra be kell hogy kapcsolja munkájába a léleknek ezt a hatalmas erejét. Mert a siker főleg az összeszedettségtől, az akaraterőtől, a bizalomtól függ. Azért szükséges a tornát, mint mondtam, teljes figyelemmel, teljes koncentrációval végezni és azért szükséges, hogy a szülő vagy a tanár jó pszichológus legyen, hogy a gyengeakaratuakba is hitet és kedvet tudjon önteni és kellő lendületbe tudja hozni őket. Ha nem bízunk a javulásban, az nem is fog kellőképen bekövetkezni. Ha csak immel-ámmal tornázunk, hiába strapáljuk magunkat. De ha egész lélekkel dolgozunk és szilárdan hiszünk a sikerben, az egész biztosan el is fog érkezni. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)