A 2. versenyszakasz: Brest (Franciaország) – Rio de Janeiro – első két hét

Három dolog tartott bennünket izgalomban, amikor erre a szakaszra keszültünk: a Biscaya-öböl híres-hírhedt viharai, aztán ennek gyökeres ellentéte: az Egyenlítő körüli szélcsendes zóna, és az Egyenlítő átszelése.
Brestből közepesen erős széllel és tengerrel idultunk, jól sikerült a rajt, a mezőny közepén sikerült a rajtvonalon átjutni. Mindhárom vitorlánkat használni tudtuk, pár száz mérföldig nem volt alapvető változtatás ezen a helyzeten. Majd gyengült a szél, kitámasztott genakkerrel vitorláztunk, aztán egy hirtelen szélerősödésnél egy szerencsétlen kormánymozdulatnak köszönhetően kiszakadt az árbocon lévő sínből a kitámasztó rúd. Hatalmas robajjal szakadt ki a helyéről, ráadásul éjszaka. Ez kényszerpályára kényszerített bennünket, pillnatok alatt az utolsó helyen találtuk magunkat.
Ami ebben a helyzetben számomra igazán emlékezetes maradt, az a kapitányunk higgadt és profi reakciója és a helyzet profi kezelése volt: pillanatok alatt elkaptunk a levegőben lengedező rudat, ami hasonlatos lett egy banánhoz, biztonságba helyeztük a fedélzeten és nekiláttunk kitalálni a megoldást a helyzetre. A kényelmes hátszeles vitorlázásnak ezennel vége szakadt és még nem voltunk a Biscaya-öbölnél... ami viszont nem bizonyult olyan vadnak, mint a híre.
Telihold volt a második héten, ami fennségessé tette az éjszakai óceánt: soha csillagos égboltot nem láttam ennyire teljesnek, hiszen sosem láttam még a csillagokat a horizontig betölteni az eget. Reggelente delfinek szórakoztatnak bennünket hosszabb ideig, a repülőhalak egyike-másika öngyilkossági szándékkel a fedélzeten landol, két méretes teknős úszik el mellettünk – persze inkább mi mellettük – és madarakt is látunk. Fel nem foghattam, hogyan képesek ezek az óceán közepén megélni – táplálék van, az rendben, nade csak meg kell állniuk néha? Megállnak: a vízen alszanak.
Ami a versenyt illeti, a többi hajó nyugatra tart, mi dacosan keletre (nemigen tehetünk mást), kapitányunk próbálja elmagyarázni, miért lesz ez jó nekünk. Ugyan vakon bízunk benne, azért vannak kételyek.
Ahogyan közelítünk az Egyenlítő felé, úgy lesz egyre gyengébb a szél. Asszimetrikus szpinakkerünk van, azzal, és a nagyvitorlával megyünk. És sokat emlegetjük a rettegett Doldrum-ot, ahol majd megáll a szél. Meleg van, a tűzoltófecskendőt használjuk zuhanynak a fedélzeten, bár inkább úszni szeretnénk. Azt a kapitány határozottan ellenzi, végül is 4-5 csomóval mégiscsak mozgunk.