Indulás Sydney-be!

Valahol Albany és Sydney között vagyunk, mintegy 700 mérföldre Sydney-től, a 41 szélességi foktól kicsit délre. Ébredezek a délutáni alvásból este fele…

7 körül, amikor mindenkit a fedélzetre hívnak – ezúttal semmi dráma -, csak sok kéz munkájára van szükség. Odakint ömlik az eső, a szél erőssége 35-45 csomó között, a hajó olyan 13 csomóval megy éppen.

Többszörös vitorlacserére készülünk: a legnagyobb orrvitorla le, méretben a következő a fedélzetre, a staysail le, nagyvitorlát kurtítani a kisebb méretre, majd a legnagyobb orrvitorlát összecsomagolni és a vitorlatárolóba küldeni - ennek mértet egy teniszpályányi!

Szép program vacsora előtt, az éjszakai első fedélzeti szolgálatot beharangozandó. Mert hogy az előrejelzés szerint ismét viharra készülünk, ezúttal „csak” 45-50 csomós szelet jósolnak, 60-70 csomós befújásokkal. Még mindig a „roaring fourties” ugye, de már nem félünk: láttunk három ilyet…

Megbeszéljük, mit, hogyan, ki milyen szerepben – inkább azt kellene mondanom, hogy elordítjuk a szél zaja miatt – és elkezdjük. A magas hullámokból felzúduló víz sem említésre méltó már, jön százliteres mennyiségben percenként… Elkezdjük és csináljuk, semmi fennakadás, minden kötél ott, ahol kell, minden ember ott, ahol megbeszéltük, azokkal a mozdulatokkal, ahogy az helyénvaló.
Befejezésül ülünk libasorban a széloldali korlát mellett, kinyújtott lábunkon a vitorlazsák (kb. 12-15 méter hosszú) és hajtogatjuk a csuromvizes vitorlát. Ott is minden hajtás a helyén, rekordidő alatt végzünk vele, a libasor elcipeli a tároló fölötti fedélzeti nyíláshoz (nem tudom, milyen nehéz lehet), két ember alant segít a fenti nyolcnak letenni a helyére.

Az eső még mindig szakad, mi „high five”-osokat cserélünk és engem boldogságos érzés fog el: ahogyan mi mostanra zokszó és ellenállás nélkül, tesszük a dolgunkat, az felbecsülhetetlenül értékes tapasztalat.

Szerintem erről beszél Csíkszentmihályi Mihály, amikor az optimális élmény pszichológiáját próbálja elmagyarázni nekünk: megtenni valami nem egyszerűt és boldognak lenni a végén, hogy ott lehetünk. És tenni magasról az esőre, a nyakadba zúduló víztömegre meg a szélre, aminek a zenéje újra és újra elbűvöl. :)