Városok, emberek

Amikor elhatároztam, hogy egy vitorlásversenyen veszek részt, ami történetesen megkerüli a Földet, nem gondoltam, hogy a fedélzettől távol töltött idő legalább olyan érdekes lesz, mint a hajózás maga.
Indulás előtt egyáltalán nem volt időm tervet készíteni például – szégyenkezve vallom be, hogy lila gőzöm sem volt (ez kis tulzás, de lényegében igaz), mi az, amit meg szeretnék tapasztalni, nézni azokban az országokban, városokban, ahol kikötünk az út során.
Ehhez még hozzáadódik zsigeri irtózásom attól, hogy túristaként viselkedjek valahol – nem könnyű. Úgyhogy most úgy gondoltam, hogy bármennyi időm lesz is egy városban, azt azzal fogom tölteni, hogy megismerkedem helyi emberekkel és segítségükkel megkísérlem valamennyire megérteni az életük körülményeit. És persze elmenni  a helyi kocsmákba, piacokra, eldugott utcákat megtalálni, sokat beszélgetni, zenét hallgatni.
Óriási segítség, hogy  barátaim barátai befogadnak pár napra – nem feltétlenül spórolási szándékkel szerveztem így az életet, hanem mert ez a leggyorsabb módja az afféle információszerzésnek, amire én vágyom.
Eddig sikerült a hajón kívül tölthető időt így eltöltenem.
Riót és Cape Town-t megírtam már, most Albany és Sydney van soron.

Albany-ban az első reggelen sikerült magam emlékezetessé tenni az önkéntes fogadóbizottság tagjainál: a három és fél hét déli óceáni hajózás után olyan széles terpeszben közlekedtem, hogy nem bírtak szó nélkül elmenni a jelenség mellett – és ez elég volt ahhoz, hogy szóbaelegyedjünk, én elmondjam a történetemet ők meg viszonzásként a díjátadó ünnepségünkön, ahol jelen voltak, szükségesnek tartsák bemutatni engem a város polgármesterének.

Aki bemutatott a kollégájának, aki történetesen a város ügyeit intéző Rt. vezérigazgatója volt, aki bemutatott a feleségének, aki akkor volt két hete, hogy hazaérkezett a Camino-rol. Szóval így ... a bemutatáslavina eredményeként számtalan helyi meghívást kaptam családokhoz. A Caminorol érkezett hölgy és férje személyében pedig igazi barátokra találtam, egész biztosan kapcsolatban maradunk később is. Ők mellesleg voltak Budapesten, nevetve fedeztük fel, hogy ugyanazokat a helyeket szeretjük.

Voltam a szombat reggeli piacon, az ott vásárolt cseresznyét ettem a templomkertben, amikor valaki mellém telepedett beszélgetni. Javasolta, hogy a maradék két éjszakára szálljak meg egy családi vendégházban, ahol sikítva fogadott a fogadósné, aki hegedűtanár, és Kecskeméten volt egy mesterkurzuson, és azonnal berakta az este a székelyeknél-t. Nem mindig hiszek a szememnek és a fülemnek. A világ diónyi...
Sydney külön post-ban (mert túl sok együtt).
Menjen Albany-ba, aki teheti – jövőre veszi kezdetét az a 4 évig tartó rendezvénysorozat, amely ugyan az első világháború kitörésének évfordulóján kezdődik, de Ausztrália valamennyi háborús áldozatának állít emléket.