Kenyeret sütök!

Ez új szokásom lett nekem és azonnal el is híresültem ebbéli tehetségemben.
Itt sokszemközt bevallom, előfordult már korábban ez velem földi körülmények között is, hogy napi gyakorlatom let volna, az nem állja meg a helyét.
Ám mint tudjuk, szeretem a kihívásokat, meg konyhaszolgálatos is voltam, nem volt mit tenni, belevágtam.
Hálistennek, eddigre az előrekevert kenyérlisztek elfogytak, úgyhogy mehettem a magam feje után, mindössze lisztet, élesztőt és vizet használva a gyártási folyamat során. Erősen gondolkodtam azon, hogy anno nagyanyám és anyám hogyan is csinálta, de hát végül is az összetevők száma véges, a kelesztési folyamatot kétlépcsősre terveztem – a sütőt illetően meg úgyis isten kezében vagyok, szóval belevágtam.
A főzési és sütési képességemet korábban a hajón egyesek kétségbe vonták – az eltérő eredmény sem tudta őket ebbéli hitükben megrengetni, mivel sót tettem az ételbe, azt pedig az angolok nem szoktak – ez volt a mondás, amivel inkompetensnek nyilvánítottak. Hiába mutattam nekik az előregyártott szószok csomagolásán az összetevők listáját, az sem volt eléggé meggyőző, hiszen ők a személyes két kezükkel nem szoktak... feladtam.
De a kenyérbe só kell – nagyanyám is tett – gondoltam, keverem a sós vizet az édessel fele-fele arányban. Jöttem is meg nem is, hoztam is, meg nem is 
Skipperünk akkor érkezett, amikor a hideg sós vizet engedtem a forró édesvízhez, így állítva elő a kívánatos hőmérsékletű vizet a kelt tésztához. Többek füle hallatára azonnal kifejezte kétkedését a sóhasználatot illetően, de én addigra már annyi szerencsétlenre sikerült kenyér evését kerültem el, hogy szilárdan elhatároztam, ezúttal valami ehető kerül az asztalra. Úgyhogy a legkedvesebb angol modoromban kérdeztem Pete-et, mi lenne (how about), ha a végeredmény előállítása után vitatnánk meg a témát. Mivel ő egy végtelenül fair ember, elfogadta az ajánlatomat.
Másnap reggel szintén többek füle hallatára mondta el, hogy ugyan kissé szkeptikus volt a kenyér előállításához használt víz összetételét illetően, el kell ismernie, hogy ez a legfinomabb kenyér, amit eddig a hajón evett. Mintha hájjal kenegettek volna 

Azóta új szerepem is van a hajón: előléptem ’master bread maker’-ré és kenyérsütő mesterkurzusokat tartok. Vannak, akik ugyanúgy csinálják, és vannak a megátalkodott britek, akik nem – de az eljárásnak megfelelő a kenyér. Kíváncsi vagyok, titokban mikor keverik meg a vizet, és mikor kelesztik végre kétszer a kenyértészát.
Volt már reggelire fahéjas csiga is, de nem volt időm lefényképezni, olyan gyorsan elfogyott 