A beteg által irányított fájdalomcsillapítás

Általánosan elfogadott nézőpont az egészségügyben, hogy a fájdalom az, amit a beteg érez. Szubjektív, nem lehet és nem szabad kétségbe vonni, megkérdőjelezni, hanem igenis, komolyan kell venni. Azzal együtt, hogy minden embernek más és más a fájdalomküszöbe és a fájdalom tolerálásának képessége. A hatékony fájdalomcsillapítás érdekében pedig sokféle intervenció alkalmazható. Például a beteg tájékoztatása arról, hogy mi és miért okoz fájdalmat, mire számítson egyes procedúrák alkalmazása során vagy után, milyen alternatív módszerekkel enyhíthető a fájdalom, és körülbelül milyen mértékben, vagy hogy a gyógyszeres fájdalomcsillapítás hogyan alkalmazható hatékonyabban, ugyanakkor úgy, hogy a beteg ne csak egyszerűen elkábuljon, hanem aktív részese legyen a fájdalomcsillapításnak és ezáltal a saját felépülésének is.
Ezzel a céllal került alkalmazásba egy kis műszer, amelynek segítségével a beteg maga adagolhatja saját magának a fájdalomcsillapítót, elejét véve ezzel az adott egészségügyi dolgozó esetleges késlekedésének, és helyet adva a beteg azon jogának, hogy beleszólhasson, mi több, részt vehessen a saját kezelésében. A kis szerkezetbe be van programozva az egyszeri adag mennyisége, valamint az, hogy egy órán belül hányszor adagolja a meghatározott mennyiséget, annak érdekében, hogy a túladagolás ne fordulhasson elő, a rendelkezésre álló mennyiség viszont mégis hatékonyan csillapíthassa a fájdalmat. Például egy órán belül 10 mg morfium adható összesen, tíz perces időközönként, összesen öt alkalommal. Ha ennél többször próbálná a páciens megnyomni a gombot, azt hiába tenné, ugyanis olyankor a pumpa lezár a következő tíz percre, és nem adagol semmit. Ezt a pumpát az esetek nagy többségében opoid gyógyszerekkel használják, és ez a tény a miénkhez hasonló, nagyvárosi egyetemi kórházakban, amelyeknek a klientúrája meglehetősen vegyes, rendkívül kreatívvá teszi azokat a betegeket, akik nemcsak innen ismerik a hasonló hatású szereket.
A kórház környékén amúgy is gyakori a pizsamában és infúzióállvánnyal tolókocsizó betegek látványa, akik állapotuk ellenére elunták a benti „semmittevést“ és mondjuk egy cigaretta, feles vagy egyéb ínyencség érdekében megszervezik a maguk röpke kiruccanásait a kórház mögötti szeméttároló mögé, vagyis az egyetlen helyre, ahol még titokban lehet dohányozni.
A két páciens szorgalmasan kerekezett kifelé, egyikük az infúziós pumpával, a másikuk pedig a már említett beteg által irányított fájdalomcsillapítást kezelő kis készülékkel az ölében, kórházi hálóingben, a kerekesszékek háttámláján pedig a kórházi emblémával haladtak egyenesen a szeméttároló mögé, persze nem az udvaron, hanem az utcán keresztül, ahol aztán hamarosan megköttetett az üzlet: akinél a morfium volt, kicsavarta a vénájába kötött infúziócsövet, majd átkötötte a társa karjába, és öt dollárért eladta neki az abban a tíz percben járó gyógyszeradagját, 2mg morfiumot, hogy a másik, akinek mondani sem kell, de nem volt fájdalomcsillapító a gyógyszerlistáján, hiszen teljesen más probléma miatt volt kórházban, egy kicsit „high“ legyen és jó legyen neki.
Hiába, amikor a szociális érzékenység üzleti szellemmel párosul… A vevő is rendkívül jól járt, hiszen az egész városban nem adják olyan olcsón a szereket, mint a mi kórházunk szeméttárolója mögött.