Delírium

A delírium nemcsak az alkohol elvonási tüneteivel kapcsolatba hozható állapot, hanem van egy kevésbé ismert fajtája is, ami a kórházi ellátásban részt vevő idősek között gyakran előfordul. Ez az állapot viszonylag gyorsan kialakulhat, akár néhány óra leforgása alatt felléphet, időtartama pedig néhány órától akár néhány napig is terjedhet. Tünetei a zavartság, a koncentrálóképesség akut hanyatlása, néha hallucináció, aggresszivitás, kognitív elváltozások, és a beteg egyszerűen nincsen szinkronban a környezetével. Ennek az állapotnak klinikai okai vannak, mint például hirtelen felépő betegség, oxigénhiány (akut szívproblémák), fertőzés, különböző gyógyszeres (túl)kezelés, intenzív osztályon történő kezelés és hasonlók. A jó oldala az, hogy ez teljesen visszafordítható, amennyiben az oka módszeresen és alaposan feltárt, valamint gyógykezelt. Ezt szeretem is elmondani a betegek hozzátartozóinak, akik ijedten és tehetetlenül nézik ezt az amúgy tényleg elsőre ijesztő és általuk teljesen szokatlan változást. Csak ez a szó, hogy „visszafordítható“ hatalmas követ gördít le a szívükről, és nem utolsó sorban azonnal jelentősen emeli az imidzsemet is. Az örömhír átadásanak fontosságát nem felejtettem el☺.
Szinte minden nap megtörténik ez az öregosztályon, és ha nem a jólelkű nővérkék lennénk, akár még fogadásokat is köthetnénk rájuk, hogy kin mikor fog kitörni a delírium. Annyira azért mégsem válik rutinná, hogy ne lehessen mosolyogni egy-két történeten.
Az egyik idős férfi csípőtöréssel került be az osztályra, ami meglehetősen gyakori ennél a korosztálynál, a műtét utáni lábadozás ideje pedig a szóban forgó kondíció melegágya. Este nehezen aludt el, sehogy sem tudott kényelembe helyezkedni az ágyon, az altatás valószínűleg még nem volt a múltté. Ha behúnyta a szemét, úgy érezte, forog vele az ágy. A hallása szintén nem volt már a régi. Így mikor éjjel az egyik nővérsegéd bement hozzá, remek kis viaskodás volt kilátásban. Itt az a szokás, hogy ha a nővér, vagy segéd, de még az orvos is, ha bemegy a beteghez, akkor köszön és bemutatkozik, majd elmondja, miért is jött. Ez még éjszaka is így van, akkor is, ha ezzel felébresztik a beteget, viszont alapjaiban mégis korrektebbnek és kevésbé ijesztőbbnek bizonyul, mintha egy csendes árny tesz-vesz az ágy mellett, és arra riad fel sikítva a beteg. Ez esetben viszont az előzmények ismeretében ez gyakorlatilag mindegy volt.
A nővérsegéd a protokollnak megfelelően jött, látta, hogy az idős férfi mozgolódik, ezért azt gondolta, hogy ébren is van. Mosolygott, majd elmondta, mi járatban van. A bácsi zavarodottan nézett fel az ágyban, ahol amúgy sem az igazak álmát aludta.
– Ki maga és mit akar?? És hol a nővér?? – hörögte.
- Bocsánat, hogy zavarom, de ellenőriznem kell az infúzióját.
Ettől a beteg teljesen felébredt. – Micsoda?!
(Innen eredetiben mondom, mert egyébként magyarul nem jönne át, de a fordítást azért ideteszem, hátha.)
- Hello. You've got a new aide. I'm Jim. I'm here to check your IV. (Hello, Jim vagyok, a nővérsegéd. Azért jöttem, hogy megnézzem az infúziót.)
A bácsi viszont ezt hallotta:
- I've got AIDS. I'm Jim. I'm here to give you HIV. (Aids-es vagyok, és Jimnek hívnak. A HIV vírust jöttem önnek átadni.)
És ahogy a nővérsegéd az infúziócső uán nyúlt, mindenről elfeledkezve azonnal felült, majd ordítani kezdett, először a félelemtől majd rögtön azonnal a fájdalomtól is egyaránt.
- Rohadt gazember, hozzám ne merj nyúlni! – ragadta meg az asszisztens karját és rövid ámde velős káromkodásokkal elmondta, hova menjen.
Dulakodás, kiabálás, segítség, megnyugtatás, fájdalomcsillapítók, megnyugvás és végül mégiscsak alvás következett. Amikor a nappali műszak megérkezett, természetesen ez volt a legnagyobb újság, amin mindenki remekül szórakozott. Azon méginkább, hogy a bácsi pedig az égvilágon semmire nem emlékezett és csak jámboran feküdt az ágyában. Amikor a felesége jött látogatni, és értesült a történtekről, csak ennyit mondott:
- Akkor képzeljék csak el az elmúlt negyven évemet….