Vajon melyik a legrosszabb kórház?

Az evolúciós elméletet szerintem az amerikai kórházak versengése világítja meg a legjobban. Amikor még az iskolában munkát kerestem, elolvastam a környékbeli összes kórház missziós mottóját, szakmai céljait, és az "all about us" fejezeteket, csakhogy mégis tudjam, hol fogom a következő éveimet tengetni. Elégedetten dőltem hátra, konstatálva, hogy a kórházvárosok kórházvárosában lakom. Nemcsak a két, amúgy országos hírű orvosi egyetem és kórházaik, hanem az összes többi is a mellüket döngetve magasztalja egekbe a kitűnő betegellátást, a potenciáljuk csúcsán lévő szakembereiket, az abszolút páciensközpontú egészségügyi hozzáállást és a cutting edge felszereléseiket, mindezt az egyre inkább politikai korrektség ellenében az amerikai általános vallásos szellemnek megfelelően Isten akaratából és az ő segítségével. (A partvisékeken ezt már nem tennék hozzá, de itt a középnyugaton még a fundamentalizmus uralkodik.)
Ami a honlapokon így megjelenik, azt már csak a valóságos, mindennapi verseny támasztja alá mégjobban, ami a kórházakban zajlik, például úgy, hogy hetente különböző újításokat vezetnek be a páciensek megelégedettsége érdekében. Persze csakis a ló túloldalára esve, és ezeket a változásokat a különböző közvéleménykutató intézetek kérdőívei, és az azokra adott válaszok diktálják. A kórházak meg kénytelenek versenyben maradni, mert végülis a betegekből élnek. Így aztán a medikusvilág farkastörvényei értelmében úgy kell gyógyítgatni a beteg eszkimókat, ahogy az nekik tetszik. (Ha nincs különszoba, akkor legyen ajándékutalvány, ha nem akar maradni, akkor engedjék haza, de ha két nap múlva meggondolja magát, akkor fogadják vissza is szó nélkül. Ha nem kéri a gyógyszerét, akkor ne adjuk neki, de ha fáj, akkor azonnal csináljunk valamit. Rohanjunk a szobájába öt percenként, de éjszaka ne merjük zavarni semmivel, akármi baja is van. Mindent meg kell tenni, amit akarnak, és ahogy akarják, különben rossz vélemény lesz rólunk, és akkor nem fog ajánlani bennünket a beteg barátainak és családtagjainak, és akkor miből fogunk élni?)
Néha elgondolkodom azon, vajon mi lenne, ha ilyen hirdetésre bukkanhatnék: Kórházunk célja, hogy minden beteg betegnek érezze magát, a szó szoros értelmében. Mi nem versengünk senkivel, mert úgyis lemaradnánk. Nincsenek high-tech berendezéseink, az orvosaink kicsit bunkók, a nővéreink kicsit nyersek, semmi különleges érdemet és egyéb díjat nem tudunk felmutatni, elég sokat hibázunk, kicsit koszosak a szobáink, kicsit hanyag a személyzet, előfordul a diszkrimináció, meg hogy kiabálunk a beteggel ha nem viselkedik, és nem igazán képezzük magunkat tovább sem. Csak egy középszerű szürke kis kórházacska vagyunk a maga jelentéktelen versenyképtelenségével.
Vajon létezik-e nálunk a rossz kórház?