A csecsemőosztály
Ez tulajdonképpen egy hatalmas üvegkalitka, hogy a látogatók és mindenki jobban láthassa a gyerekeket, és meggyőződhessenek arról, hogy a nővérek tényleg milyen szadisták már, amikor vért vesznek, infúziót kötnek be, hátcsapkodva böfögtetnek etetés után, vagy az egyéb rutinvizsgálatokat végzik, amihez a gyereket összevissza forgatják. A látványpékségek mintájára ez inkább egy látvány-csecsemőosztály. Az üveg hangszigetelt, így az első döbbent eszmélés csak akkor ért, amikor beléptem a kalitkába, és a bébik dolby surrond systemben ordítottak a fülembe. Vazze, erről el is feledkeztem, mutatkoztam be gyorsan az új kollágáknak, akikről aztán a kárörvendő röhögésük ellenére is hamar felfedeztem, hogy egyáltalán nem szoktak hozzá a csecsemőhadsereg időnkénti fellázadásához. Vannak akik jobban (felveszik és ringatják), vannak akik kevésbé jobban (felveszik és ringatják, de szemforgatva) viselik, temperamentumuknak és tűrőképessegüknek megfelelően.
Vannak okkal ordító, fejfájós babák, akiket órákon keresztül próbált az anyjuk kipréselni, de hiába, és még a vákumnak is beadta a derekát, csak hogy úgy jöjjön ki az a gyerek, ahogy ő elképzelte, de van, ami ellen nem érdemes küzdeni, és ezt a szegény sebes fejű, véraláfutásos, vérömlenyes fejű bébi is bizonyította. Vannak, akiknek semmi bajuk nincs, csak a kinti élet nem tetszik, és non-stop ordítanak, ők általában a motoros hintában végzik, ami temporális enyhülést hozhat a világfájdalmukra. És akkor már a miénkre is. Vannak, akiket semmi sem tud kihozni a sodrukból, és még enni is csak álmukban esznek. Álmukban böfögnek kicsit, és még az aludj el szépenre sincs szükség, mert az ő esetükben ez all inclusive.
Szóval újszülöttek ezerrel, édesek nagyon, de a mérethez újra hozzá kell szoknom, meg hogy megint lehánynak, és tápszerszagú a ruhám, és pelenkacsere közben félre kell ugranom különben lepisilnek, és mindez ugyan megható, és a világ egyik legszebb dolga, de azért azt nem bánom, hogy este hétkor vehetem a cókmókomat és odébbállhatok:-)
Folyt köv. :-)
