Ezek a pasik...
Blog: Blogtherapy -
Szerző: ciryll
Nem könnyű velük. Csak sóvárgok utánuk, szemezgetek velük, találkoznék, sőt kapcsolatba is lépnék legyalább az egyikükkel, ők meg rám se néznek. Az Imre legalább megmondta, hogy neki kevés vagyok, de a János szóba sem áll velem. Ferenc fenn hordja az orrát (a hegyen), Rókus pedig elérhetetlen. Sándorral már egyszer volt dolgom, de adnék neki még egy esélyt. Lászlóval pedig már olyan messze vagyunk egymástól...Hát így állok. A randiblog sztorijai is kismiska ahhoz képest, ahogy én ezekkel a pasikkal próbálkozom. Illetve a pasinevű kórházakkal. De már tényleg úgy érzem magam mint egy eszeveszett tinilány, aki már bármelyikkel is, de hadd menjen végre.Nem azért bíztam magamban mert olyan nagyképű lennék, bár igen, van kellő önbizalmam. Se nem azért mert naivan azt reméltem volna, hogy kapva kapnak majd egy amerikai nővérke után. Egyszerűen azért nem számítottam ennyi várakozásra, kilincselére, kunyerálásra és elutasításra, mert még a csapból is a szegény, fogyó, sőt, utolsókat rúgó egészségügy helyzete folyik, a kórházat, pályát, országot elhagyó egészségügyi dolgozókról, a sóhajok és kétségbeesett segélykiáltások, hogy mi lesz a betegekkel hamarosan és azt gondoltam, ha másért nem is, ezért majd megörülnek mindenkinek, aki műtősruhában kopogtat az ajtajukon, hogy hahó, szívesen csinálnék itt valamit.Aztán egyszercsak az egyik pasi végre felhívott. Nem mondhatom meg, melyik, mert sokat fogok még írni róla, és nem akarom nevesíteni, mert a tapaszatalataim végülis akárhol nagyjából ugyanilyenek lettek volna. Úgy is mondhatnám stílszerűen, hogy minden pasi egyforma! :-D
