A munkaalkalmassági - és laborvizsgálatok meséje

Az interjú után viszont csoda történt. Amikor megszületett a döntés, onnantól megváltozott a hozzáállás is. Odatartoztam, közéjük. Megdícsérték a ruhámat meg a színösszeállítást. Elintézték, hogy azonnal bekerülhessek a tüdőröngtenre, és ne kelljen heteket várni. Megíratták egy rezidenssel a szükséges laborvizsgálatokat, a lányok pedig, ahogy hívták őket, az osztályról azonnal vért vettek, én magam pedig vihettem is le a laborba. Székletvizsgálat is kellett az újszülöttek miatt, amit persze otthonról kellett intézni, majd postára adni. Sosem felejtem el a szegény postás kislány arcát, amint felismerve a kis kartondobozt, nejlonzacskóba dugta a kezét ahhoz, hogy átvegye. Jól becsomagoltam, vígasztaltam.

Az összes vérvétel, vizeletvizsgálat és röngten eredmény készen volt másnapra. Innen üzenem mindenkinek, hogyha nem szeretne hónapokat várni különböző vizsgálatok, tesztek, szűrések időpontjaira, akkor egyszerűen csak jelentkezzen be az illető egészségügyi intézménybe dolgozni. Igaz, hogy van előtte egy megalázó kérdésfelelek játék, de ha kibírta, akkor az azonnali bejutás garantált mindenehova. A procedúra alatt pedig összeismerkedtem a leendő kollégákkal.

Ezek után el kellett mennem egy munkavédelmi előadásra. Nagy nehezen megtaláltam a helyszínt, ami egy nővérszálló társalgója volt. Rajtam kívül még egy ember volt ott, próbáltam a külseje és öltözéke alapján találgatni, hogy vajon miféle pozícióra jöhetett, nem szavaztam neki sok bizalmat, talán takarító néni lehet, gondoltam, de tévedtem, mert dr akárkiként és anaszteziológusként írta alá a jelenléti ívet. Nem tudom, lehet, hogy csak az én fejemben él ez az elképzelés, hogy egy ilyen komoly egészségügyi szakember nézzen is már ki úgy, ahogy ez bizalomgerjesztő lenne, de erről lesz még poszt, mert ez a jelenség mindenhol elkísért. Az előadó néni monoton hangon darálta a mondanivalóját, és halkan is, vigyáztam, hogy el ne aludjak. A doktor takarítónéni viszont fegyelmezetten és mozdulatlanul hallgatta. A kérdéseknél nem kérdezett, én viszont igen, de sajnos a néni nem értette a kérdéseimet, pedig azok csak olyanok voltak, hogy kötelező-e a fehér cipő, vagy lehet-e színes is.

Aztán jött a munkaalkalmassági. Ezt azóta sem értem, hogy igazából mit takar, azon kívül, hogy két teljes napot elvesztegettem rá. Az elsőt azért mert késtem öt percet, és akkor már a kutyát sem érdekeltem, még akkor sem, ha a parkolás miatt volt.  És mentségemre legyen mondva, nem tudtam, mikor vannak nyitva, azt hittem, délelőtt bármikor jó lesz. Tényleg nem vette észre senki, hogy nagyjából elmúlt már az a világ amikor mindenki egységesen hajnali ötkör kelt az állatokhoz? A másodikat meg azért mert újra be kellett mennem. Akkor viszont meg a másik fél nem volt ott. Kiszaladt egy pillanatra.... Jó negyven percre, de ez ugye így teljesen rendben van. Nem egyedül vártam, többen is voltunk, egy idősebb néni, akiről aztán kiderült, hogy rossz helyen várt, pedig az elmúlt negyven perc alatt talán végezhetett is volna a jó helyen, valamint egy kolléga, akinek viszont sürgősen kellett volna egy papír, amiért csak gyorsan leszaladt. Én nem siettem, gondoltam hogy ezt a napot már úgyis erre szántam, legrosszabb esetben majd írok róla egy elmarasztaló bejegyzést, hehe, könyv meg volt nálam egyébként is. A kollegina viszont nem bírta tovább és kifakadt. Hogy hol van már? És hogy képzeli hogy csak így lelép? És egyáltalán, az ajtón egy számon kívül semmi nincs, se név, se telefon, csak a rendelési idő, ami meg éppen most volt. Hát nem is tudom, ki ez? Kit tisztelhetek benne? - háborgott. - Kit jelenthetek fel ezért? Kit küldhetek el a pi..ba??? Szórakoztatott, pedig igaza volt. De mire az emberünk visszatért, már eleget ventillált, és így csak csendben morogva bement, megkapta a papírját és elrohant. Én ilyenkor nem szeretek olajat önteni a tűzre, részemről nincs is miért, meg hát foglalkozási ártalom is, hogy ilyenkor bólogatva végighallgatom a pácienst, ha úgy látom, hogy esélyes, akkor próbálom a pozítív felé billenteni, ha nem, akkor csak marad ez a jól bevált kis amerikai terapeutikus kommunikáció, amelyben értőn hallgatok:-)) Végre bemehettem, vittem magammal a nyomtatványboltból a frissen beszerzett egészségügyi könyvecskémet (még ekkora baromságot!!!), ő szépen kitöltögette, aztán alkalmasnak nyilvánított.

A következő héten meg már kezdhettem is az önmegvalósítást.