Az intenzív osztály
Az intenzív osztály egy hétköznapi, de még egy szakember számára is igen rémísztő. Az első napokban sokkolt a látvány, a mindenhol üveg fal, ahol akaratlanul is átlátsz az ötödik betegig is. A szigorú nagyon minimális látogatási idő, a rengeteg cső és a műszerek állandó pittyegése a fertőtlenítő szagok, s mindenhol zöld védőköppenybe öltözőtt látogatók, akik aggódva tekintenek a szeretteikre. Én is egy voltam a sok közül, s reméltem, hogy ebből a rémálomból hamarosan felébredek.
Azután, hogy sürgős CT vizsgálatot rendeltek el, és a hasban nem oda illő folyadékot írtak le, szinte percről , percre alakultak ki a vérmérgezés első jelei ( láz, a labor leletekben a gyulladásos paraméterek megkettőződtek, a szapora pulzus, a megduzzadt, vizes végtagok). Ekkor már teljesen félrebeszélt, a keringése teljesen felborult, s ennek következtében kialakult a szeptikus shock.
Megoperálták újra, elengedett egy belső varrat, de az orvos elmondása szerint ez gyakori probléma s csak a meglévő területet öblítették ki. Ekkor éreztem először, hogy elveszíthetem a másik felem, mert ő az aki mindig tudja mire gondolok, s mit érzek. Ott feküdt az ágyon, s mozdulatlanul türte, hogy ápoljam és tornáztassam. Próbáltam megtenni mindent ami csak tőlem telt.
Egy szorosan ágyban fekvő betegnél nagyon fontos a bőr ápolása, a szárazra törlése, a bőrápoló és felfekvést megelőző tusfürdő használata. Figyelemre méltó a szoros kötések kerülése. Letekertem minden alkalommal a feltett fáslikat, áttöröltem, krémeztem.Minden végtagját megmasszíroztam és tornáztattam, hiszen bíztam abban, hogy ha felépül , akkor ez nagyon fontos lesz számára a felépülésben. A sebeket lekezeltem , s a lazán visszatekertem a fáslikat. Mégis csak más, ha ezt egy olyan ember végzi, aki szeretettel és figyelemmel nézz a betegre, mintha vártam volna, hogy az ápoló személyzet ezt megtegye. Hiába is vártam volna nem tette, mert mint sok más dolog ez sem érdekelte őket.
Hosszú napok teltek el, egy speciális vese infiltrációs folyamaton alapuló eljárást is bevetettek saját költségünkre- néhány millióért, ami a vér teljes megszűrését hivatott elvégezni, mert ilyenkor szeptikus shockban , annyi méreganyag szabadul fel, hogy a szervezet egyszerűen nem tudja feldolgozni. A speciális gépet beüzemeltető szakember bíztatott, s mint mindig most sem hagytam, hogy a gondolataim rossz útra terelődjenek. Ezt a labor értékek fokozatos javulása is alátámasztotta. Tudtam , hogy Péter csak rám számíthat, míg bent volt, meséltem és meséltem neki, mindent , rólunk, a mindennapokról, a betegségéről, s erősítettem benne, hogy én mindig minden körülmények között itt leszek vele. Mindennel megbírkozunk, csak ő is legyen nagy türelemmel, mert még nekünk sok dolgunk van az életben. Ezekben a napokban, ha néhány pillanatra is kinyította a szemét Péter, amivel jelezte nekem , hogy itt van hallja amit mondok, az már nekem óriási erőt adott ahhoz, hogy igen is küzdjek érte!!
Egy újabb hétre ébredtünk, s minden nap úgy érkeztem az intenzívre, hogy jobbnál jobb híreket kaptam. Lassan, de biztosan elkezdett javulni. Már beszélgettünk, s újra gondoltuk az életünket. Alig vártam a napi látogatási időt. Gondolataim egész nap Péter körül jártak, s azokat a dolgokat terveztem ami az előbbre jutásunkat szolgálhatja. Átértékeltem mindent, mérlegeltem mi a fontos és mi nem, bíztam és reméltem.