A kórházban töltött idő árnyoldalai...

Az intenzív osztályon eltöltött idő 6. hetébe csöppentünk. Péter hol jobban , hol rosszabbul volt. A legjobban a mentális egészsége aggasztott. El lehet képzelni,  hogy milyen érzés az embernek hetekig bezártam, egy kórteremben feküdni, s csak várni, várni, hogy valami történjen. Úgy éreztem hiába próbálok nap mint nap sok-sok erőt átadni neki jelenlétemmel és gondoskodásommal, láttam rajta, hogy ő is érzi nincs minden rendben, hiába is biztatom. 

Felemésztettek a napok és az órák, amikor nem tudtam vele lenni. Már napközben is sírtam, de vele mindig nevettem. Bármilyen híreket is kaptam az orvostól, én ezt neki csak pozitívan tálaltam, s mindig a jövőre, a céljainkra koncentráltam. Beszéltem neki az álmairól, a titkos vágyairól, s mindarról, amit még nem valósítottunk meg. Erős akartam lenni, de már rég nem voltam az. 

Rettentően zavart az ápolók nemtörődömsége, és érdektelensége, amit minden látogatásomkor tapasztaltam. A nem odaillő megjegyzéseik ( vége a látogatásnak, ideje hazamennie, hisz úgyis hiába jött, vagy ennél jobban már úgysem lesz ) , amivel nem fizikálisan, hanem lelkileg bántottak. Ezeket mindet próbáltam figyelmen kívül hagyni, s arra koncentráltam, hogy Péter ebből semmit ne vegyen észre. Az ott töltött idő intervallumban azonban rádöbbentem, hogy mennyire nem attól függ az egészségügy helyzete, hogy mennyi bérezést kapnak, hanem az emberség,  az ápolás szeretete, ami teljesen kiveszett ebből az ágazatból. 

Az intenzív osztályon eltöltött idő utolsó hetébe léptünk. Napok óta csak javulást és pozitív megerősítést kaptam arra, hogy lassan kikerülünk innen, s végre magunk mögött hagyhatjuk ezt a szörnyű 8 hetet. Már tudtunk nevetni újra. Tudtam , hogy még hosszú út áll előttünk a gyógyulásig, de minden együtt töltött idő reménykeltő volt. Úgy mintha otthon lennénk, egymásba feledkezve, s élvezve minden apró pillanatot.  Ekkor már nem éreztem azt , hogy lenne olyan dolog, amiből nincs felfelé vezető út, volt. Este még mosolygós volt , de reggelre nagyon magas láza lett. Az orvos szerint tüdőgyulladása lett, de nem az volt. Egy  kórházi fertőzés támadta meg, mely oly mélyen érintette a szervezetét, hogy lesodort mindent, ami eddig javulásnak bizonyult.  Ettől kezdve már nem nyitotta ki többet a szemét, hiába olvastam fel neki a kedvenc könyvéből, s hiába simogattam a fejét, csak a gépek monoton egyre erőtlenebb pittyegését hallottam. El kellett engednem , pont azon a napon, amikor egymásnak oly sok évvel ezelőtt örök boldogságot fogadtunk, az évfordulónkon.