Bőrdaganatom története
Egy egyszerű anyajeggyel indult a combomon. Tény, korábban nem volt ott az a folt, tehát nem egy olyan anyajegyről volt szó, amit születésemtől kezdve ismerek. Ez apró barna folt volt, ami viszketett. Nyilván ennek köszönhető az is, hogy egyáltalán észrevettem, mert másként nemigen tűnt volna fel.
Figyelni kezdtem, és azt vettem észre, hogy azon túl, hogy viszket, növekszik is. Kezdetben egy rózsaszín "udvar" vette körül a barna foltot, ami aztán bebarnult. Így a kerülete egyre nőtt. Ráadásul egyszer, amikor kíváncsiságból nagyítóval is megvizsgáltam, azt láttam, hogy apró lábai vannak. De ekkor még nem tudtam, mi is ez?
?aztán utána olvastam? akkor derült ki számomra, hogy itt valószínűleg nagy a baj. De ekkora már fél év telt el. És én csak ekkor fordultam orvoshoz. Az orvos megerősítette a rossz érzésemet. Egyből sebészhez küldött, és ki is vágták.
Szövettani eredményt viszont csak 3-4 hét múlva kaptam. Ez volt a legrosszabb időszak, mert nem lehetett tudni semmit. Nagyon lassan telt az idő. Egyszer fent, egyszer lent. Néha azt gondoltam, nem verhet így a sors. Máskor meg azt, hogy ha áttétem van, arról én tehetek, mert későn mentem orvoshoz.
És mikor végül kezembe kaptam a papírt, amin feketén - fehéren az állt, hogy melanoma, nagyon megijedtem. Akkor már tudtam, hogy az a legvadabb bőrrák, ami állítólag fél éven belül áttétet képez, és legkönnyebben az agyban. Ez nagyon ijesztő volt!
Abban bíztam, hogy ha tényleg lenne áttét, annak már érezném a tüneteit, lennének más egyéb jelei is, de én valójában jól voltam. És igazam volt! Hál Istennek sehol nem találtak áttétet. Semmi más dolgom nem maradt, mint figyelni magamra és kontrollra járni. Még csak utókezelésekre sem volt szükség.
Mindenkinek azt tanácsolom, hogy figyeljen a bőrelváltozásokra. Ha egy anyajegy növekedni kezd, vagy viszket, esetleg ha megváltozik az alakja, az gyakran utal a háttérben zajló rosszindulatú folyamatra! Nem szabad megvárni, hogy nagyra nőjön, vagy kifekélyesedjen és vérezni kezdjen! Mielőbb fontos orvoshoz fordulni, így időben felismerhető a baj.
D. I.
Cikkek a témában:Az agresszív melanomaA bőr rosszindulatú elváltozásaiA leégés veszélyei