Bölcs hegyi guruk a városba költöztek
Elmúltak már azok az idők, amikor több évre el kellett búcsúzni a családtól, ha az ember egy Mestertől szeretett volna tanulni. Most már nem kell Himalájai barlangok mélyére, szent remeték társaságába költözni, ha a spiritualitás gyökeréig szeretnénk hatolni, ha az élet mélyebb tanulságait szeretné az ember felfedezni. Hogyan értük ezt el, és mi is ennek az ára? Erről szól ez a mostani cikk.
Változnak az idők. Benne, mi emberek is. Az életstílusunk, a környezetünk, a problémáink, és a spiritualitáshoz való viszonyunk is. Sok minden történt velünk az elmúlt évtizedekben. A világ nemcsak hogy felgyorsult, de szinte minden egy karnyújtásnyira került tőlünk. A tér, az idő, mintha összement volna, az információ áramlás pedig olyan sebességre gyorsult fel, hogy alig győzzük követni. Ezeknek a folyamatoknak természetesen bőven van előnye és hátránya is. Hogyan kapcsolódnak mindehez a bölcs hegyi guruk tanításai?
A megváltozott világ könyörtelen stressze és elvárásai, szinte kikényszerítették egyre több emberből azt, hogy a felszínesség helyett, most már mélyebbre nézzen, a káoszból a béke felé forduljon. Elindult egy erős vágy, egy kollektív keresés az emberekben. Miért is vagyunk mi itt? Kik is vagyunk mi egyáltalán? Ennyi lenne csupán az élet, hogy örökösen, őrült módjára tekerünk egy mókuskerékben? Miért csak zenélő, csillogó-villogó netes, Power Pointos Bemutatóban örül az emberek nagy többsége, egy cseresznyefa virágzásának? Megéri egy életen át hajszolni magunkat kissebb-nagyobb technikai vívmányokért, és különböző divatos trendvezérek elképzeléseihez való alkalmazkodásért? Hol siklottunk ki, és hogyan találhatnánk vissza a belső békénkhez és harmóniánkhoz?
Az elmúlt évtizedekben bizony egyre többen, fogalmazhatnék úgy is, hogy már a "kritikus tömeg" szintjére jutott az, hogy az emberek egyre inkább megálljt parancsolnak az életükben! Ennek az egyre nagyobb "tömegnek" a vágya volt az, ami idevonzotta hozzánk a nyugati világba, a keleti, úgymond "bölcs hegyi guruk" tanításait. Azt a tudást, ami által igazán magunkra találhatunk, békére, meditációra, és egy tudatosabb létformára lelhetünk.
Régi korokban a megvilágosodott mesterek, csupán egy-két tanítványnak adták át a tudásukat a hosszú évek alatt. Sok-sok lemondással teli év a tanítvány részéről, távol a világi dolgoktól. Ez ma már másképp van. Az a keleti, meditatív tudás, aminek már a szele is ha csak megcsapja az embert, sokkal békésebb, tudatosabb és kiegyensúlyozottabb emberré válhat, az már nemcsak néhány kiválasztott, szerencsés tanítvány élménye és lehetősége, hanem a modern, 21. század embere is hozzájuthat! Ő előtte is nyitva állnak a kapuk!
Nincs kétség afelől, hogy sok a szélhámos és a kókler is ezen a területen, de ha a meditáció tanulmányozása mellett, az olvasónak helyén marad az esze, és nem vakon követ irányzatokat, akkor bizony megóvhatja önmagát, és a pénztárcáját is a felesleges kalandoktól. Ezek után pedig már csak rajta áll, hogy milyen mélységekig kívánja az élete részévé tenni, a "bölcs hegyi guruk" meditatív tanításait! Mennyit kíván belőle meríteni, és mennyit kíván alkalmazni a munkával, stresszel, és sok-sok fáradtsággal teli hétköznapokban!
Bízom benne, hogy ez a békességre és meditációra éhes "kritikus tömeg" egyre nagyobbá válik, és egyre többet merít a meditatív mesterek tudásából. Elsajátítja és alkalmazza azokat a technikákat, amelyekkel a legszürkébb hétköznapjainkba is örömöt, vidámságot, harmóniát, a Himalája bölcsességét és nyugalmát csempészhetjük. Álljunk meg picit néha, lassítsunk, és fedezzük fel együtt, hogy micsoda békesség és szépség is van a világban, ami mellett az örökösen rohanók, vakon szaladnak el.
Tanuljunk, meditáljunk, gyönyörködjünk együtt, és tiszteljük a Himalája végtelen tudását. Ha igazán éber vagy, és nyitott szemmel jársz, még ha a villamos ablakán is tekintesz ki, vagy ha egy toronyház mögé látsz, felfedezheted a távolban, a Himalája vonulatát. Hagyd hogy megérintsen a táj. Aztán, mintha mi sem történt volna tán, haladj tovább, most már békében és bölcsebben, vidáman az életed útján...
A Kolostor Őre