Felismerés!

Szóval rájöttem nem jó helyre írogattam eddig......Éreztem én nincs minden rendben......De megvan és én írogatok tovább.

Aztán minden évfordulón próbáltam kiírni mi is van bennem Szilvike elvesztése miatt.Debrecenből elköltöztem mert hát ott éldegéltünk mi hárman Sziszi,kölyök és én.Nem volt felhőtlen az életünk és sokszor nem is kezeltük jól a próblémákat,hiszen nem volt példa egyikünk előtt sem.

Egy dologban voltunk biztosak, szerettük egymást.Sziszi apró növésű,édesen telt,nyilt,öszínte szemű, baba arcú leány volt ,olyasfajta akibe olyan nagyot harap az ember, mert egy egészséges almát vélt benne felfedezni.Ennek én is gyakran estem áldozatul, mármint hogy almának néztem Sziszit.....Aztán persze futás ,magyarázkodás:Ne hari de olyan édes vagy....és olyan finom....És persze az ö válasza sem késett:Te meg bunkó vagy Bori azért mert én husi vagyok még fáj ha belém harapsz

Persze én olyan arcal hallgattam ezt végig,hogy igen értem, és esküszöm soha többé....igazából meg az alkalmat lestem hol lehetne a husikájába marni....A gyermek neveléssel is voltak próblémák pedig kölyök nem volt rossz gyerek,csak mi voltunk gyerekek még.

Sziszi érzelmileg nagyon anyás vagy apás volt ,igényelte volna a szeretetüket de az nem jött....erről én nem szeretnék igazából állást foglalni.....Én meg ......nem ismertem a szüleimet.Így szegény kölyök nem kezdett előnnyel senki ne értse férre nevelve  és imádva volt.