Végkimerülésig

Év vége van. Nagyon év vége van. Talán írásban kellene figyelmeztetni minden körülöttem lévő embert. Lassan ott tartunk, hogy egy hatalmas táblát is a nyakamba akaszthatnék: „Vigyázat! Ön- és közveszélyes!” Az ünnepek előtti hajtás nem nekem való. És persze ennek következményeit környezetem viseli. Az ünnepi hangulatom is elveszett út közben. Tegnap egy kedves, talán túl lelkes eladónőre néztem rá olyan csúnyán, hogy szegénynek inába szállt a bátorsága, és a bolt túlsó végéig meg sem állt.

Már nem csak a munkahelyemen vagyok morcos, hanem otthon is.  Úgy tűnik, ilyenkor Péterrel sem tudok kivételt tenni. Pedig ő olyan türelmes. Az én kívánságaimat lesi, mikor neki is annyi dolga van. Múltkor például étteremben vitt vacsorázni, hogy még főzni, mosogatni se kelljen. Erre én nap mint nap rázúdítom a munkahelyi apró-cseprő ügyeket. Be kell vallanom, rossz a lelkiismeretem. Kezdek olyan lenni, mint azok a mindig elégedetlen, királykisasszonyok, akiknek semmi sem jó. Mindig is visszataszítónak láttam őket. És tessék. Pont az ünnepek előtt válok én is házi boszorkánnyá.

Egy terv kell tehát: első szabadnapomon kialszom magam, utána pedig belevetem magam a karácsonyi forgatagba. És így, kipihenten megpróbálom jóvátenni mindazt, amit most Péter elvisel miattam. 2011-et pedig kinevezem a stresszmentesség évének. Stresszmentes élet … nem is lenne rossz fogadalom.