Munkamánia - a rózsaszín köd ellen

Sokan sokféleképpen figyelmeztettek, hogy a rózsaszín köd igenis elmúlik előbb vagy utóbb. Én azonban nem hittem senkinek, mint egy rajongó, naiv kislány ittam Péter minden szavát az elmúlt hónapokban. El sem tudtam képzelni, hogy másképp nézzek rá. Kevesebb odaadással, megtörten. De az elmúlt napok nagyon felkavartak, és elillant a köd is.

Az egész úgy kezdődött, hogy Péter egyre több extra munkát vállalt el. Ez először még vonzó is volt. Az erős férfi, aki, ha szükség van rá, keményen tud dolgozni és megállja a helyét. Gondoltam, ő is teljesen feltöltődött Egyiptomban, tetszett, hogy ilyen energiával veti bele magát a munkába. Igen ám, csak ez egy idő után megbosszulta magát. Péter egyre később ért haza a munkahelyéről, egyre többet dolgozott itthon is. És tudom, hogy ez önző dolog, de rosszul esett, hogy rám már nem fordít annyi figyelmet. Eddig minden este csak a kettőnké volt. Most pedig olyan, mintha a munkája lenne a harmadik személy a kapcsolatunkban. A beszélgetéseink is csak a munkáról szólnak. És persze a munkatársairól. Eddig is elég nehéz volt elviselni a gondolatot, hogy egész nap olyan nők veszik körül, akiknek a munkájuk mellett a fitnesz bérletük a legfontosabb. Ez mindaddig nem zavart, és nem hozta ki ezt a rosszindulatú oldalamat, míg tudtam, nincs miért aggódnom, én vagyok Péternek a legfontosabb. Ez a biztonság úgy tűnik, eddig tartott.