Szent a béke

Minden Valentin napon kezdődött. Vonakodva készülődtem a romantikusnak szánt vacsoránkra. Képmutatónak tartottam az egészet. Hetek óta csak vitatkoztunk, már amikor Péter nem a munkahelyén gubbasztott késő estig. Amikor éppen még ébren talált otthon este, mindig akadt valami, amin vitatkozhattunk. Biztos voltam benne, hogy Péter is érzi, nincs minden rendben. Alig töltöttünk kettesben egy kevéske időt, azt is eléggé feszült hangulatban. Ezért hát igen csak meglepett, amikor Péter előállt a különleges Valentin napi vacsora ötletével. Feleslegesnek és erőltetettnek tartottam a dolgot, de nem akartam tovább veszekedni, így hát igent mondtam.

És milyen jól tettem. A hosszú hónapoknak tűnő fagyos hetek után végre visszatért a varézs. Több órát töltöttünk az étteremben, és mintha az elején Péter még izgult is volna. Mindketten tudtuk, most kell megbeszélnünk a gondjainkat, másképp nagyon rövid időn belül megöli a kapcsolatunkat a sok megoldatlan probléma. Végre éreztem Péteren, hogy ez az állapot őt is nagyon megviseli, és megnyugodtam, hogy ő is tenni akar azért, hogy újra az a boldog pár legyünk, akik néhány hete még boldogan karácsonyoztak együtt.Megegyeztünk, hogy mindketten próbálunk kevesebbet dolgozni, és több időt kettesben eltölteni, elmegyünk kirándulni, és gyakrabban szervezünk közös programokat. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindent át tudtunk beszélni, nem veszekedéssel telt az este. Abból már mindkettőnknek nagyon elege volt. A desszertet így már teljes békességben ettük meg és a következő hét menetrendjét beszéltük át. Mozi, otthoni főzőcskézés, és egy koncert a hétvégén. Eddig jutottunk, amikor a pincér illedelmesen szólt, hogy az étterem 10 perc múlva zár. Nem is bántuk, hogy indulásra kényszerítettek. Tudtuk, hogy hetek óta először nem haraggal az ágy két szélén ér minket az éjszaka.