Babafront

Jelentem, babafronton minden rendben. Múltkor felhívtam Verát, aki akkor már túl volt az első sokkon. Találkoztunk, és mindent megbeszéltünk, ami ilyen helyzetben csak szóba kerülhet. Mi lesz a munkájával? Elférnek-e másfél szobában? Milyen érzés lenne elvetetni a gyereket? Mit tanácsoltak a szülők? Egyáltalán hogyan tovább?

Szerencsére Gábor jól reagált a dologra, nem állította, hogy Vera csak azért esett teherbe, hogy magához láncolja (pedig ez is hányszor benne van a pakliban!). Azt mondta, ketten csinálták, ketten vállalják a felelősséget. Mint egy rossz hollywoodi film, komolyan mondom. Aztán Vera hamar rájött, hogy egyetlen dologra nem lenne képes: elvetetni a babát. Innen már minden egyértelmű volt, Vera és Gábor szülők lesznek. Azért biztos néha még most is elönti őket a kétkedés, de ez még azoknál is előfordul, akik nagyon vágytak a babára. Most már tudnak örülni a kicsinek, Vera arcán már néha látom azt a kis mosolyt, ami olyan jellemző a terhes nőkre (meg azt is, amikor éppen hánynia kell:)).

Úgyhogy mi is aktívan örülünk, én visszafogtam magam, és nem részesítettem őket fölösleges fejmosásban, és a fogamzásgátló tablettáról tartott kiselőadásban. Jön a baráti társaság első gyereke, hát nem nagyszerű?!