A betegség nem vég, hanem egy új kezdet, hogy ébredj!
Ha elengeded az életet, megnyered az életet! Ezt hallottam egy zenésztől…
Mindeközben egyre jobban megtaláltam Önmagam, sőt egyre jobban képviselem – nem az számít, mit mond a másik, hanem hogy én mit kezdek vele! Lehetek tündér, harcias sárkány…és még ezer szerep vár minden nap. A fontos számomra (és ezt anyám mondta mindig): az számit, hogy tükörbe tudsz-e nézni a nap végén. Azaz Te számolsz el Magaddal! Te vagy önmagad legelkeseredettebb-vagy legmegbocsájtóbb kritikusa… mikor hogy.
Úgy kezdődött, hogy nem hittem egy leletnek, ami más helyen készült, mint szokott, és ahol kevesebbet törődtek velem, hogy az valóban negatív. 8-9 hónapon keresztül így éreztem, közben háromszor beütöttem a bal mellem - nem ettől keletkezik - de valójában már ez is egyensúlyvesztést jelez! Meg volt egy élethelyzetem: lakás nélkül, nehézkes kapcsolatban, anyával , férjjel, gyerekekkel, pénz kevés. Ismeritek, igaz? A soron következő mammográfia már mutatott valamit, amit megmintáztak és: asszonyom rossz hírt kell közölnünk…futottam másik dokihoz, beszéltem valaki valakijével a „Kékgolyóban” is - mindenki ugyanazt mondta: protokoll, besorolás, kemo-sugár…évem, státuszom szerint. Miközben a testem rongáltam a „gyógymóddal”, mert nem is mertem mást választani - azonnal kerestem a nekem tetsző/megnyugtató alternatívákat. Felvettem a hivatalos kezelést - de hála a sok új embernek nagyon kupálódtam szellemileg is, lelkileg is. Simonton tréning, akupunktúra, meridián torna, légzések, jóga, meditációk, asszertív csoportok, csíkung, Do-In, Williams-tréning, főzőiskola, életmódtábor, böjttábor, vállaltam interjúkat is...
Nyáron kopaszon mutattam magam, mert a nejlon haj nagyon meleg…Kezdtem felvállalni magam, aki valójában vagyok. Férjemtől 20 év után elváltam. Rákom után - válásom előtt, meghalt édesanyám (apám 10 évvel előbb), akivel folytonosan két dudást játszottunk - nála laktunk két gyermekemmel. A „küzdelmem még ma is tart…” Egyre újabb dolgokat fedezek fel magamból. Louise Hay (kedvencem) azt mondja, örülj, tapsolj, hogy már látod, mert már tudod magadról! Ha el tudod fogadni, már el is tudod engedni. Bach virággal támasztom magam…Cserélődnek, de mindig van 2-3 barátosnő, akiben maximálisan megbízom, segítenek egy jó beszélgetéssel. Balogh Bélát hallgatom: „minden körülmények között tartózkodj a panaszkodástól!” Egyedül vagyok lassan egy éve, a srácaim párkapcsolatban élnek. Az exem gyermekére vigyázok, aki megvacsoráztat, ha nekem nem telik rá - mert egyedül tartok el egy háromszobás panelt, és még nem szántam rá magam a cserére - mert a fele a tesómé, aki ragaszkodik szüleink lakásához!
A küzdelmem abból áll, hogy letegyem a környezet, szülők mintáit – a társadalom konvencionális elvárásait, hogy igazán a magam szívével/ fejével döntsek - mert ki képvisel engem, ha magam nem teszem. Bár még most is előfordul, hogy nem tudom mit is akarok igazán - de ha türelmes vagyok, akkor kivárom, míg eszembe jut. Igazi felnőtt férfi játszótársra várok, jó és bizalmas kapcsolatra gyermekeimmel, és ezt ápolom minden körülmények között.
„A rák ellen, az emberért” alapítványnál dolgozom. Itt kaptam a legtöbb segítséget. Holisztikus hozzáállásuk nagyon szimpatikus. 5 évig önkéntesük voltam, most programszervező munkatárs vagyok. Ami nekem hasznos volt, megmutatom másnak is…nagy a svédasztal, egyféléből több is van rajta… de hogy minden fejben dől el – azt nem vitatnám. Csak ebben a fejben néha nagy káosz tud lenni érzelmi alapon egy új helyzet kapcsán - amit csak a saját ritmusomban tudok feldolgozni, de már megengedem magamnak. Áldás és béke! Csak olyan feladatot kapsz, amiről „tudják” meg tudod oldani, vagy épp erre a tapasztalásra van szükséged a saját fejlődésed érdekében.
Ha mást hibáztatsz - húzod az időt… még én is - megbocsájtom magamnak azt is, hogy nem vagyok Teréz anya…ha magamnak elnézem, másnak is könnyebben…nem gonosz ő, csak ember, hogy mért viselkedik így - mert más nevelte, mint engem, mások a mintái. Ha beleképzelem magam a helyzetébe, könnyebben elengedem az irányában támasztott elvárásaim. El is „futhatok”, szeretek előreszaladni, de a feladat egy más ember személyében hamarost visszatér hozzám. Kapcsolataim minősége így nagyon fontos lett, de legelől többnyire már magam állok a sorban.
Véleményem szerint imigyen a betegség is - csak akkor leszek beteg, ha nem a saját utamat járom. A betegség nem vég, hanem egy új kezdet, hogy ébredj! Amihez változás/változtatás szükséges – Azzal a metódussal nem gyógyítható, amellyel kialakult a probléma. Keresem az új megoldásaim. Testre, lélekre, szellemre. Úton vagyok. Magazinunk címe: Megyünk.
Mint látható a filozófia is fontos számomra. Szívesen állok rendelkezésre: az alapítványunk programidejében mindig megtalálható vagyok.
Ferencz Anikó
06 30 816 33 35
Alapítványi munkatárs