A szédülés egyik lehetséges oka

Amit leírok, az egyben a magyar egészségügy és az orvosi szama kritikájául is szolgál, igyekszem nem sértően, de a tényekenek megfelelően leírni a saját tapasztalataimat.

A történethez alapként hozzátartozik az életkorom, 65 éves leszek, bár a biológiai életkorom sokak szerint 10 évvel kevesebb. Amióta az eszemet tudom iskolapadokban űltem és zömmel ülő, szellemi munkát végeztem. Azaz, ha egy orvos úgy dolgozna, mint egy lelkiismeretes detektív, akkor azonnal az életmódból fakadó deformációkra gondolna, amikor egy, a vállkörnyéki, hátba sugárzó panasszal felkeresi a páciens. Amúgy a Kanossza, amit végigjártam, hihetetlenül tanulságos szervezési, szociológiai és beteglélektani szempontból. De leginkább arra adott számomra lehetőséget, hogy összehasonlítsam a vidéki ellátást a budapestivel, illetve a vidéki életminőséget a fővárosival, már ami az egészségügyi ellátást illeti. A külföldi összehasonlítást szándékosan nem teszem, mert nem a csillagokat akarom fényévnyi távolságokban vizsgálni....

3 éve egy Veszprém megyei kis faluba költöztünk, "egészséges" környezetben élni. Így "adta meg" a Sors, hogy tapasztalatokat szerezzek a vidéki ember életminőségéből.

A történet: a bal lapockámhoz sugárzó fájdalom, valamint a bal kezemben, főként a mutató ujjamban rendszeresen fellépő zsibbadás, arra késztetett, hogy orvoshoz menjek. A háziorvosom úgy gondolta, hogy a reumatológia a legalkalmasabb szakintézmény a probléma kiderítésére. Tévedett. A pápai szakrendelőben -ami mellesleg gazdasági társaságként működik - a reumatológus orvosnő, felületes vizsgálattal egy perc alatt felállította a diagnózist, gerincferdülés, felírt többféle fizikoterápiás kezelést és röntgent. Ugyan kérdeztem, hogy a fizikoterápiás kezeléssel (galván, URH, gyógytorna) nem kellene e megvárni a röntgenvizsgálat eredményét,határozott nem volt a válasz. Ma már tudom, hogy az orvos "abban érdekelt", hogy minél több kezelést vegyen igénybe a páciens, hogy használ e, vagy árt, indifferens. Miután a vártnál és a következő vizsgálati időpontnál jóval hamarabb kész lett a negatív eredményt mutató röntgenfelvétel, megkérdeztem telefonon a doktornőt, hogy nem akarná e megnézni a felvételt, illetve a terápiát ennek megfelelően esetleg módosítani. A határozott válasz volt, hogy nem ér rá, majd menjek, amikorra -2 hét múlva- időpontom van. Úgy döntöttem ekkora felelőtlenség láttán, hogy én messze ívben ezt a rendelőt elkerülöm. Sőt, miután még fárasztó utazást is jelentett a kontraindikált fizikoterápiás kezelés, azt is abbahagytam a "saját felelősségemre". A zsibbadás eközben egyre nagyobb területre, az egész mellkasomra kiterjedve, egyre jobban beszűkítette a mozgásteremet és egyre elviselhetetlenebbé tette a mindennapjaimat. Felvetettem a háziorvosomnak az MRI vizsgálat lehetőségét, szükségességét, mire a válasz az volt, hogy azt csak szakorvos írhatja fel és egyébként is a várakozási idő hónapokat tesz ki, valamint csak Veszprémben, vagy Győrben tudják elvégezni, így elszántam magam arra, hogy Bécsben -kis trükkel-megcsináltatom a vizsgálatot. Ugyan nem kevés pénzbe került, de "megérte", mert végre egyértelműen kiderült, hogy a két évtizede állandóan visszatérő szédüléseimnek és a zsibbadásnak az oka, a nyaki gerincszakasz 6-os 7-es csigolyái közötti porckorongok elcsúszása, és szerencsés módon becsontosodása. A nagyon kedves és szakszerű vizsgálatot elemző bécsi professzor azonnali műtétet javasolt. Én viszont gerincebe könyökbe, térdbe csak akkor hagyok belenyúlni, ha bizonyíthatóan semmi más megoldás nincs, mint a műtét. Szóval a kezemben van 3D és papírformában a bizonyíték, a szédüléseim, zsibbadásaim okozója, ezek a csúnya, deformálódott és csúszkáló porckorongok. Egyébként a szerkesztőségi cikk arról ír, hogy az ágybani fordulással, felüléssel együtt-járó szédülést "vertigo", a belső fülben fellépő problémák okozzák. Hát esetleg! mert az én vertigo-m teljesen egyértelműen nyaki gerincszakasz eredetű!

Miután most már egyértelmű diagnózis volt a kezemben, azt próbáltam meg kinyomozni, hogy van e "konzervatív" megoldás a tünetek enyhítésére. Azzal tisztában voltam és vagyok, hogy a deformációt nem lehet megszüntetni, de megfelelő mozgásterápiával karban lehet tartani a betegséget, illetve enyhíteni a kellemetlen, fájdalmas tüneteket, sőt esetleg konzerválni a bajt az adott állapotban. Nos a nyomozásom eredménnyel járt, létezik, egy ma már világméretekben ismert és gyakorolt módszer, a McKenzie módszer, és hála Istennek egy lelkiismeretes gyógytornász segítségével, aki természetesen magánszorgalomból tanulja a módszertant, sikerült az elviselhetetlen problémáimat szinte tünetmentessé "tornáznom".

Mind az eddig leírtakból mi a tanulság?

A legfőbb tanulság, hogy nem lehet futószalagon sem vizsgálni, sem diagnosztizálni.
Mindaddig, amíg a magyar egészségügyi finanszírozás ilyen krónikusan beteg, addig ne várjon el a páciens sem gyógyulást.

Mindaddig, amíg -tisztelet a nem kevés-számú kivételnek -az orvos a munkáját csak pénzkereseti forrásnak és nem hivatásnak tekinti, addig önmagában az egészségügy szervezeti, finanszírozási megváltoztatása, csak tüneti kezelés.

Mindaddig, amíg ész nélküli, finanszírozott terápiára mennek el iszonyatos összegek, de fél évet kell várni egy MRI vizsgálatra, akkor valami nagyon nem a talpán áll!

Mindaddig, amíg az orvos magát félistennek tekinti és a pácienst nem partnernek, nagyon nehéz lesz ténylegesen gyógyítani. Én még olyat nem láttam, hogy az én közreműködésem nélkül, kivéve a műtéti beavatkozásokat, valaki is eredményes gyógyító munkát tudott volna végezni.

Végül, de nem utolsó sorban, a szédülésnek az egyik legveszélyesebb, kiváltó oka, alapbetegsége, a nyaki gerinc-szakaszban fellépő deformációk, amellyel önmagában is érdemes foglalkozni és bár lehet az orvos nem érdekelt benne anyagilag, de ismernie kell és el kell mondania, hol és hogyan tudja a beteg magát, ha nem is véglegesen meggyógyíttatni, de az állapotát elviselhetővé tenni. Ahogy a társadalom egyik szegmense sem működik párbeszéd nélkül,úgy a beteg-páciens viszonyt is a dialógusra kell felépíteni. Akkor talán a sok frusztráció, amely ma általános tünet, mind a gyógyító, mind a gyógyulni vágyók oldalán csökkenni fog és egyre több lesz a mindkét oldali sikerélmény. Minden esetre már az egy nagy előrelépés a dialógushoz, hogy van egy ilyen fórum, ahol kendőzetlenül beszélhetünk a problémákról. Nekem erkölcsi kötelességem volt írnom, ráadásul úgy, hogy mint korábban, nem zsibbadt el számtalanszor a karom írás közben! Szóval ne szédüljünk és ne is hagyjuk magunkat szédíteni!