Kétségbe estem

A hétvége nyugalmasan telt. A férjem pénteken éjszaka dolgozott, ilyenkor a kutyusommal anyánál töltjük az éjszakát. Egyáltalán nem bírom az egyedüllétet.

Már kezdtem szépen talpra állni a sikertelen lombik után és ebben sokat segített az a rengeteg vizsgálat, amiket el kellett végeztetni. De ekkor történt valami. Lehet, hogy ez úgy fog tűnni, mintha gonosz lennék, de tényleg nem vagyok az. Szóval egy nagyon régi és nagyon kedves barátnőm látogatott meg a férjével. Ők mostanság határozták el, hogy babát szeretnének. Kb. 4-5 hónapja próbálkoznak. Megbeszéltük, hogy ő is hamar terhes lesz és akkor együtt babázhatunk. Ez még január előtt volt. Szóval megjelentek nálam. Meglepődtem mert nem szoktak meglepni, szólnak ha jönnek. Bejöttek, leültek és bejelentették... Babát várnak. A szívem majd kiugrott a torkomon és a könnyeimmel küszködtem. De ki kellett mondanom: Gratulálok! És próbáltam mosolygós maradni. Tényleg örülök, hogy ilyen könnyen sikerült nekik, de a tudat, hogy egy ici-pici kis élet növekszik a hasában... Kimondhatatlan fájdalmat éreztem. Miután elmentek egész este zokogtam, még másnap reggel is. Aztán meggyőztem magam, nekünk is sikerülni fog és örülnöm kell velük együtt. Holnap meg is látogatom, csak nagyon nehéz arról beszélgetnem vele, hogy hányingere van és stb. Kár lenne egy ilyen régi barátságért. Tudom, hogy ezeket az érzéseket nem érti meg csak az, aki átéli... Félek, ő megsértődne, ha most nem jelentkeznék.

A munkahelyem nem igazán segít, hogy eltereljem a gondolataimat. De már nincs sok hátra és újra belevághatunk. Holnap kell visszamennem, hogy leellenőrizzük az antibiotikum elég volt e. Annak kell lennie. Pénteken méhüregtükrözés és remélem március végén kezdhetünk. Megint izgalmas napok elébe nézünk... Gördülnel el az akadályok.