Sosem lesz már tavasz?
Reggel miután felkeltem és ki merészeltem nézni az ablakon, lelombozódtam. Esik, esik, esik...
Bár nem voltak illúzióim a tegnapi délután után :). Miután több hete a belvárosnak még a környékén sem jártam, tegnap anyukámmal elhatároztuk, hogy csinálunk egy ajándék vásárlással összekötött "görbe" délutánt. Sétálgatunk egy kicsit, beülünk egy cukrászdába, eszünk egy sütit, iszunk egy cappuccinot, olyan ritkán adódik rá lehetőségünk, hogy "emberi" időben találkozhassunk. Nos a megbeszéltek szerint, vártam, hogy anya végezzen és értem jöjjön. Olyan szépen sütött a nap, a szokásos Mavlócis délutáni sétánkon még melegem is volt. Hát az érzés nem tartott sokáig. Ahogy elindultunk a város irányába, egyszerre csak besötétedett az ég. Szerencsénkre a felhőszakadás még az előtt megkezdődött, mielőtt az autót leparkolva, elindultunk volna a kellemes délutáni sétánkra. Így az autóban vártuk meg amíg kicsit csendesedett az eső, miközben a hugom is csatlakozott hozzánk a sütizés reményében. Gyorsan elintéztük a tervezett ajándék vásárlást és sütis cappuccinózás nélkül haza kocsikáztunk, de ekkor már nem eső hanem hó esett!! Havazott. Márciusban. Pedig én már a konvektorokat is bölcsen kikapcsolgattam, hisz már jön a tavasz. Persze. Szerintem.
Ma sem volt ez másképp. Reggel még csak esett. Délelőtt már havazott. Mindennek dacára Mavlócival kilátogattunk az erdőbe, hisz egész héten nem találkozott a barátaival és ma apa is meglepve minket szokatlanul korán hazajött. Ha kettesben sétálunk, nem szeretem elengedni, mert anya az anya. Hozzá bújni kell egy kis simiért és az ölében jó szundítani ( egy 30 kg-os vizsláról van szó) de szótfogadni anyának nem szeretünk. Azt csak apának... Nem beszélve a közterületes általam rajongott emberkékért, akik lesben állnak és alig várják, hogy egy kutya véletlenül szájkosár, Uram Bocsá' póráz nélkül élvezze a kiruccanást. Nem attól félek, hogy megbüntetnek minket és egyedül nem lennék képes megvédeni magunkat, inkább a hatósági bácsi és néni testi épségért aggódom. Elég haragos tudok lenni, ha ok nélkül kötnek az emberbe, és ha egy szegény állatka védelmében kell fellépnem, magam sem tudom miket mondanék vagy tennék. Vagyis lehet, hogy tudom és ezért nem vállalom ezt fel a férjem nélkül. Ő higgadtabb, néha viccesen kis "pit bullomnak" hív, nem véletlenül. Úgyhogy ma az eső dacára, szabadon labdázhattunk, hisz apa is velünk volt. A hosszú séta eredménye meg is lett. Életem két pasija ájultan fekszik és kánonban horkol a kanapén.
Pedig mára még egy kis pénztárca kiméletlen vásárlás is tervbe van véve, illetve a várva várt 4D-s ultrahang is hátra van még a mai napból. Este fél 7. Sose jön el...
21:26 Elkészült az ultrahang. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Fény derült rá, hogy mitől fáj a hasam,ez jó. Csak az nem boldogít amire fény derült. A bal petefészkemben 20x20 mm-es endometriosis van, ettől fáj úgy a hasam és ezért nem termel sejteket. Ezért tudtak a múltkori alkalommal is csak a jobból leszívni. A jó hír, hogy a méhemmel minden rendben és a jobb petefészekben 20 mm-es tüsző van, úgyhogy ha átjárható a jobb petevezeték, amit ugye nem tudunk... még spontán babánk is lehetne, bár ez inkább utópisztikus számunkra.
Orvossal ma már és hétfőig nem tudok beszélni, de úgyis a Meddőségis orvosom mondja ki az áment vagy az álljt! De ha joban belegondolok, már novemberbe leírtk az UH során egy tojásnyi képletet a bal petefészkemben, de azt akkor bevérzett sárgatestnek véleményezték. De hiszen ez nem az volt. Már az is az endometriózis lehetett. A jó dolog, hogy azóta nem nőtt, ha az már valóban az volt, most is 2 cm-es. Nem szeretnék kés alá feküdni. Egyetlen esebn vagyok erre halandó, mégpedig ha azt mondják hogy zzel nncs lombik. Ez esetben már áprilisban vagy akár holnap szabdalhatnak.
A mostani diszkrétnek éppen nem mondható hegemet még tudom ellensúlyozni a mostani divatos trikinikkel, de ha lesz még 2 heg, az már nem lepleződik a trikini alatt sem. Biztosan furcsán hangzik, hogy ezen töröm az agyam, de az Isten szerelmére mégiscsak 27 éves vagyok, és eddig falatnyi bikinikben flangáltam, amiket most a hugicám fog megörökölni.
A másik dolog, ami fejtörést okoz, hogy még egy műtét, még több összenövés, plussz ha sikerül - ami előbb vagy utóbb úgy is lesz - a baba vagy babák, nagy valószínűséggel császározni fognak. Erre a Meddőségis dokim viccesen megjegyezte, hogy miért nem rakattam be egy cipzárat, legalább nem kellene újra vágni. Nem és nem. Nem kell újabb műtét, csak tényleg ha elkerülhetetlen. De a műtét ellen szólva, már az előző lombiknál is ott volt az endo, csak nem tudtuk... Egy-két cikket elolvasva azt találtam, hogy a terhesség a legjobb gyógymód, hisz annak 9 hónapja és szoptatás alatt nincs mensi... Nahát ma sem lettem sokkal okosabb, én még azért bízom az áprilisban,...