Izgalmakkal és új reménnyel...

Holnap lesz a punkció napja. Már nagyon várom. A hasam feszül, de nem bánom, örülök, hogy már itt tartunk. Remélem, hogy sok petikét tud a doki bácsi leszívni.

Tegnap beadtam az utolsó adag hormont és a tüsző repesztőt is. A mai napom már nagyon nehezen telik, türelmetlen vagyok. A tegnapi nap telefonálgatással telt. Ugyanis a férjem nem tud elszabadulni a munkahelyéről. Reggel bekísér aztán megy dolgozni. Jó kis világ. A gond csak az, hogy az intézetet csak kísérővel hagyhatom el. És bármennyire is népes a családom, holnap pont nem ér ár senki. Hosszas fejtörés után épp a kismama barátnőmnek újságoltam a fejleményeket és a problémámat, hogy nincs aki hazacipeljen. Ő egyből felajánlotta a segítségüket. A férje aznap nem dolgozik, ő pedig elkéredzkedik hamarabb. Így ők lesznek, akik hazakísérnek és itt maradnak velem, míg a férjem haza nem ér. Sajnos holnap nem is vezethetek, amit egy nyilatkozatban az aláírásommal kellett hitelesíteni. Mindent egybevetve eléggé meg lesz kötve a kezem. De szerencse, hogy végül minden megoldódott...