Punkció

Blog: Lombikbébi program - még mindig várjuk a kis csodát - Szerző: kota24

Reggel izgatottan ébredtünk. Ma van a punkció napja, azaz leszívják a termelődött petesejteket. Sajnos a férjem nem kapott szabadnapot, (éljen a szaporulat támogatása!!!!) így reggel bekísért és már rohant is dolgozni. Szerencsére én kerültem először sorra, nem kellett végig izgulin előttem 5 embert. 6-an voltunk. Fele magyar, fele külföldi. És 5 vagy még több év után meg kellett szólalnom angolul. A külföldi lányok tolmácsa elment valamerre és nem igazán beszélt senki angolul az asszisztens lányok közül. Így mikor a 2. sikertelen információcsere is lezajlott, nem byrtam tovább és rá kellett vennem magam, hogy segítsek. Utálok angolul beszélni, ami persze annak köszönhető, hogy nem is tudok jól. A nyelvvizsgát ugyan kisajtoltam magamból, de az nem jelenti azt, hogy az ember tud beszélni. Pontosabban azt jelenti, hogy nem tud beszélni. Soha nem éltem külföldön, így a nyelvet sem sikerült elsajátítanom. De szerencsére a külföldi sorstársak sem beszéltek jobban, ezért nem is volt ciki. És a szükséges tolmácsolási feladaton és infocserén kívül, még beszélgettünk is. Igaz, a beszélgetés szó, enyhe megcsúfolása annak amit véghez vittünk, de megértettük egymást.

Ja igen, a végeredmény: 6 SEJT!!!! Szuper! A múltkor csak 3 lett, és most a doki bácsi is megdícsért, hogy nagyon elégedett velem :)!! Most ugyan úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger, de nagyon örülök, csak még halkan és félve. Holnap 9 óra után kell telefonálni, hogy hogyan sikerült a ma esti randevú az apa sejtjeivel. Remélem fogják egymást szeretni mind a 6-an!!!

Türelmetlenül várom a holnapot. Ha minden rendben lesz és szépen osztódnak a babók, Akkor már preembriók lesznek és talán így nagyobb a siker esélye. Legalábbis az 5 nap alatt eldől, hogy kik a legerősebbek és legjobbak. Holnaptól szúrnom kell a véralvadásgátló szurit is. De nem bánom, örülök, hogy itt tartunk, és újra izgulhatunk!!!!