Egy Angyalka szülei lettünk

Tegnap reggel 8-ra mentünk a Kaáliba, felkísért minket a doktor a Klinikára, hogy a nagy UH géppel is megnézzék a babát. A szakma szabályai szerint a végleges diagnózis kimondásához, 2 egymástól független UH vizsgálat szükséges. Sajnos itt sem láttak többet mint csütörtökön, így kimondták: missed ab.

Már csütörötkön megbeszéltem a régi nőgyógyászommal, hogy mi a helyzet és megegyeztünk, hogy pénteken soron kívül megcsinálja a műtétet. Nagyon rendes volt, egy nyugodt kórtermet kaptunk, 10 órára tudott műtőt szerezni. Bementem, gyorsan elaltattak és 10.15-kor már a kórteremben feküdtem. Borzasztó volt felébredni... Hatalmas űr és fájdalom  munkákodott bennem.

Szerencsére 13.30-kor már ki is engedtek. Gyorsan eldöntöttem, hogy elutazunk. Nem bírnám, ha otthon kellene a gondolataimmal örlődni.

Hogyan tovább? Nem tudom. Vagyis még 1 hetet pihenek, aztán visszamegyek dolgozni. Már csak ha arra gondolok, hogy vissza kell mennem abba a környezetbe, rosszul vagyok. Csupa férfi. Nyilván mindenki felteszi majd a nagy kérdést, hogy miért voltam majdnem 3 hónapig táppénzen? Erre mit lehet mondani?
Gyorsan letudom ezt a 2 hónapot, aztán úgyis új helyre kerülök. Addig meg csak eltelik valahogy az idő és újra belevághatunk a babaprojektbe.

Addig le kell küzdenem a félelmem attól, hogy mi van ha újra megtörténik. Ezt egy nagyon szerencsétlen véletlennek kell felfognom, hisz ki lettünk vizsgálva, elvileg egészségesek vagyunk mindketten. Nem történhet meg mégegyszer. Ezen kell még dolgoznom...