Pánikbeteg vagyok

Emlékszem

Hát az előző éjszakákat nem bírtam ki, rettenetes pánikrohamaim voltak. Minden éjjel fél 3-kor felébredtem, majd onnantól vége volt mindennek. Hiába pakoltam a szekrényt, vagy próbáltam elterelni a figyelmemet, semmi hatása. A szívem ezerrel pörgött, ájulni készültem..Gyűlölöm ezt az állapotot. Ha nem fog az egész enyhülni, egy-két héten belül, akkor visszaszokok a cigarettára. Lassan gyógyszermérgezést kapok, annyi bogyót szedek már mint egy nagyon beteg idős ember. Csak példaként: B6 a szédülésre, Q10 és Magnézium a kardiológus ajánlásával, aki még egy Talliton nevű bogyókával is megajándékozott. Aztán Ctapram 20 mg-os, és az elmaradhatatlan Frontin, melynek adagja a 0,25-ből másfél nyugodt állapotban, 2  db ha szorongok és max és ez komoly 6-8 db pánikkor, ám ez nagyon ritka. De akkor is utálok gyógyszert szedni. Egyébként rájöttem a napokban, ha a másfél gyógyszert szétrágom, kicsit a számban tartom és lenyelem, akkor nem kell többet bevennem, mert gyorsan felszívódik és hat.

Emlékszem, mikor korházba mentem az én bajommal, előtte az ágyon összekuporodva vártam a következő rohamra, mely kizárólag kardiális eredetű volt. Volt rá példa, hogy rohammentő vitt az intenzívre az orvosi rendelőből, olyannyira pörgött a szívem és emlékszem hiába adtak bétablokkolót semmi hatása nem volt. Akkor állapították meg, hogy a billentyű és keringési zavar miatt is hajlamos vagyok ezekre a tünetekre. Őszinte leszek, bár pánikroham volt, s az első, de nem féltem. Ahogy szirénázva vitt a mentő, elfogadtam a sorsom, főként, mikor az intenzív feliratot megláttam a csapóajtó felett. Olyan nyugalom féle jött rám, pedig a szervezetem pörgött. Erre, az előbb említett megállapított szervi bajok mellett még egy diagnózist állítottak fel, ami extrém erősségű pánikroham volt. Na ezután mentem a pszichiátriára..

Egyedül..

Ma nem igazán vagyok jó passzban, bár ez szinte egyik napra sem mondható. Ma egyedül vagyok éjszaka és azon gondolkodom, hogy fogom átvészelni....gyerekek táborban, apa dolgozik! Bár nem vagyok egyedül, hisz itt van szorongás, jó erős és kitartó! Nagyon nem szeretem, s ez enyhe kifejezés, az éjszakákat, az estéket, főként az egyedüllétet. Sötét van, ami átölel és nyomaszt. Nem értem az egészet..sok pánikosról olvastam, akik nagyon megszenvedik ezt a betegséget, hozzájuk képest jól vagyok, ám mégsem vagyok jól, mert ez az erősségű szorongás pedig a saját életemet keseríti meg, s óriási energia ezt titokbn tartani. Szeretnék meggyógyulni és elfelejteni ezt az egészet. Nem tudom, hogy bírom ki reggelig..félek!

szorongás..

Hát, igen-itt van, kérés és hívás nélkül, mint oly sokszor! Ma idehaza voltam a srácaimmal, apa dolgozott tehát ismét fél családi életet éltünk mint szoktunk. Gondoltam pihenek, de a házimunka nem tűrt halasztást. Ám azért fél 10-ig ágyban voltunk a srácokkal és társasoztunk. Szorongás velem volt egész nap, kísért és kísért. Ha a cigaretta elhagyása miatt jött vissza ilyen erősen, hát kibírom. de az tény, hogy akkor is 5 éve tart ez az állapot. Nem gyógyultam meg ezt tudom. Már gyerekkoromban is szorongtam, főként miután nagymamám és az idősebb rokonok meghaltak. Nagymamámat láttam gyerekként, egy másik rokonomhoz, pedig egy felelőtlen felnőtt kivitt a halottasházba 7 évesen, átvenni az elhunytat. Soha nem felejtem el. Sokszor vigyáztak rám idős emberek szomszédok, rokonok, mikor apám és anyám dolgozott, ám én éjjelente figyeltem a szuszogásukat, s ha felébredtem réműlten néztem meg, hogy élnek-e még.

Haragudtam miatta a szüleimre, s mindent elkövettem, hogy figyeljenek rám, hisztiztem, dührohamot produkáltam 7-8 évesen, tiltakoztam mások felügyelete ellen. Abszolút úgy éltem meg, hogy nem kellek nekik ezért ide-oda passzolnak. De tudom, bár későn felnőtt fejjel értettem meg, hogy nem akartak egyedül hagyni, mert tudták, hogy félek,(egyszer mikor munkából jövet-menet hajnalban váltották egymást, 1 órára egyedül maradtam amikor óriási vihar tört ki, s az ablak alatt kuporogva, segítségért kiáltozva vártam, hogy apu megjöjjön) s ettől a félelemtől akartak óvni. Ők nem tudták, hogy az első haláleset után amit gyerekként megéltem, rá jöttem, hogy ők is halandók, ráadásul a társaim szüleihez képest jóval idősebbek is. Késői gyerek vagyok, testvéreim családosok voltak, mikor én még óvodás, így szinte egykeként nevelkedtem. Sokszor, mikor tovább ágyban maradt anyám a szokásosnál, réműlten figyeltem minden rendben van-e? Ez apám halála után jött ismét, akkor felelevenedett bennem a halandóság. De akkor még ott volt anyám, aki elterelte a gyászról a figyelmemet. Ma már egyik sem él, apu 14, anyu 5 éve ment el. Fáj...azóta felnőtt lettem, s a sors iróniája még élhettek volna, s ez pedig dühít! 63 és 65 évesen haltak meg! Mindkét szülőmnek él még az idősebb testvére, sőt az összes testvére.

Irány a korház!

Köszönöm a hozzászólásokat, sokat segítenek, ám sajnálom, hogy más is átéli ezeket a rémségeket.

A mai nap "csodásan" telt..vizsgáztattam néhány embert, kik a sikeres teljesítmény érdekében egymásra tekintet nélkül kérdeztek. Az megnyugtató volt, hogy ma ügyfél nincs, tárgyalni nem kell. Ám egy másik cég munkatársai segítséget kértek egy panaszos levél megválaszolásában, így ahelyett, hogy ma nem 12 órát dolgozom és hazamegyek, ismét maradtam. Dolgom végeztével kollegáim szokásos csevegését hallgatva, hirtelen úgy éreztem nagy a baj..ez nem olyan mint lenni szokott, erre felesleges gyógyszert bevenni, itt cslekedni kell. Mivel észre nem vehették rosszullétemet, így a jaj elfelejtettem elkések mozdulattal kirohantam és fogtam egy taxit, irány a korház. Majdnem széttégett a mellkasom, a kezeim, szédültem, remegtem rettenetesen. EKG eltérést mutat, terheléses viszonylag jó, billenytű és keringési zavar(ezt mát tudtam, állítólag bagatel). Hát nem pánik, hanem egy kis döbbenet! valóban beteg lehet az ember lánya? Ilyen fiatalon? Könyörgöm miért? A döbbenet, hogy a diagnózis: Valószínűsíthetően erős elvonási tünet miatt kialakult szív nem tudom micsoda, melyre gyógyszert kell szednem.

Ismét a roham..

Hát megint jött, itt volt velem. Gyorsan érkezett váratlanul, s azt hitte legyőz, ám épp tárgyaltam ezért nem hagyhattam, bár volt egy pillanat megingás, mielőtt sikerre vittem a harcot. Figyelemelterelés, ez bejött 70%-ban. Idehaza vadul pakolom ilyenkor a szekrényemet, melyben hirtelen feleslegessé válik néhány ruha, majd a következőben már az a ruha sem kell, mely az előzőben még nélülözhetetlen volt. Ezeket zsákba teszem, s Lions klub vidéki irodánkban lévő tagjának elviszem. Ma nevetve néztem, hogy szinte alig maradt használható ruhám, ami azt jelenti, hogy elég sokat volt szükségem figyelemelterelésre. Fogytam jó pár kilót, így a kosztümjeim melyeket nyáron vettem szinte használhatatlanok. Persze fogyásom oka számomra ismert, hogy más ne lásson ebből semmit, vadul elkezdtem kondizni, hogy ne betegnek, hanem hiúnak higyjenek, aki a nyárra való tekintettel formába hozta magát. Ám ez nem így van..a sok azaz rengeteg munka és a magányos szorongás az ételt nem tudja tolerálni. A baj az, hogy amúgy sem voltam robosztus alkat, most a légiesen karcsú jelzővel illetnek, mely beteges gebeség számomra. Hihetetlen, hogy mennyire nem látják, hogy pszichésen nincs rendben valami. Idehaza gyermekek nem, de a férjem kit alig látok tudja mi bajom, de mégsem tudja, mert Ő sem  veszi észre, nem szólok Neki, egyedül élem meg. Nem akarom terhelni, elfoglaltságom miatt sokat vállal a gyerekekkel, s mellette persze dolgozik is. Nincs ez rendben azt hiszem..vagyis sok minden nincs rendben - tudom- mikor a családfő jön, én megyek dolgozni, mikor én megyek, akkor Ő jön, s ez így megy 8 éve. Érdekes, hogy ez így leírva elég durva. Ha valaki tudná mekkora tett tőlem mindezeket leírni..Valamit tennem kell, mert legszebb éveimet élem, s nem hagyom, hogy megkeseredjek, hogy színészkedjek roham alatt, hogy titkolózzak! Orvosok segíthetnétek, miért nem hat az 5 éve szedett Citapram? Hol van az ígéret? Istenem jajgatok, pedig az igazi betegeknek kell és kívánok gyors segítséget és gyógyulást!

Ma sem vették észre..

Miért tikolom? Mert vezető vagyok, ki nem tűnhet sebezhetőnek! Mert anya vagyok, kinek a gyerekei nem érezhetnek bizonytalanságot, nem láthatják anyjukat remegve az őrület határán azon gondolkodni, hogy ebbe nem lehet belehalni, bármit érzek is.. nehéz, mert 5 éve azt ígérte a főorvosnő"ebből Ön simán kigyógyul" ám mintha mást éreznék, valami mást. Érdekes egy betegség ez..az értekezleteket, oktatásokat, tréningeket megtartom, határozott és kiegyensúlyozott egyéniségnek tűnök. Olyan fontos döntéseket melyek emberek életére van hatással, gond nélkül és megalapozottan hozok meg.

De akkor is gond van, hisz citopramot és Frontint szedek! Érdekes azért is, mert nem szeretem a lifttet, mégis lifttel megyek az irodába, szorongok a repülőtől, mégis ilyen szervezett utazásra megyek nos még több érdekes dolog van, melyre nem tudok magyarázatot találni! Miért jön vissza, ha nincs semmilyen komolyabb fóbiám, nem vagyok depressziós, ha sikeres vagyok, ha a munkám során erőt és biztonságot sugárzok a nálam dolgozók irányába.

A titok!

Magányos pánikbeteg, igen ez a jelző illik hozzám. Rengetegen vesznek körül, ám senki nem tudja, miként élem meg ezeket a rémségeket. Már nagyon jó színész vagyok, titokban szabadulok meg a kínok kínjától, titokban bekapott Frontin na nem egy persze, hanem néha 4-5, hogy gyorsan hasson. Persze érdekes egy baj ez az én bajom. Anyukám halála után egy évvel kezdtem szapora pulzusra ébredni, majd egész nap tenni-venni, míg nem tudtam kontrolálni, s az orvosi rendelőből vitt el a rohammentő. Nem tudtam mi ez, csak azt, hogy az orvosok szerint rendkívül erős pánikroham. Nos, nem küldtek tovább, csak Frontint írtak fel, így aznap mikor rosszul lettem összepakoltam, busásan vettem magamhoz pénzt s nem tágítottam a pszichiátriáról, akik úgy gondolták, hogy majd egy hónap múlva ambulánsan időpontra jöhetek..hát magam pedig tartottam magam az elhatározásomhoz, s maradtam,azaz befizettem magam a gyógyulás érdekében. Tehát még aznap infúziót kaptam, -hatott, s azt hittem meggyógyultam..igen, egy időre! Mindez 5 éve, így élni nehéz de lehet.