Remény

Az elmúlt hetekben azon erőlködtem, hogy átvészeljem a rosszulléteimet. Nos, több kevesebb sikerrel jártam. Nyomasztott sok dolog, próbálom túlélni ezt a nyomorult telet. A pánik sem kímélt, miért kímélt volna. A minap az irodában olyan elemi erővel tört rám egy égő meghalok és lebénulok érzés, hogy komolyan megijedtem. Régebben ez óriási szívveréssel társult, ma már ez elmarad, ennyivel talán könnyebb. Bárki bármit mond, ebből nem lehet kigyógyulni, csak együtt lehet vele élni, s ez szomorú. Most írok, mert évek óta először náthás vagyok, amelyet kihasználok. Itthon vagyok és kényeztetem magam. Fekszem, de nem a nátha miatt, hanem mert nincs kedvem felkelni.

Rosszul érint, hogy sok kolléga teljes munkaidejét 6 és 4 órára kellett levinnünk, illetve a vállalkozóinknak csökkentenünk kellett a jutalékát. Azonban így senkit nem kellett elküldeni. De most minden rosszul érint, bármi történik. Elég nehéz évnek tűnik ez az idei, remélem gyorsan megoldódnak a dolgok. Magammal nem tudom mit kezdjek. Lehet, hogy lassan valóban elmegyek dokihoz, ha lesz időm. A Frontint végleg le kell tennem, mert 5 éve szedem, ez nem jó. Ha idehaza marad, képes vagyok visszajönni érte bárhonnét, ezt a pszichés függőség jeleként fogom fel. Ha rosszul vagyok akkor meg úgy kapkodom mint a cukrot, ez meg a nem igazán egészséges része ennek a gyógyszer szedésnek.