Könnyes Húsvét

Beismerem, hogy kiborultam és jobb ha pihenek egy kicsit. A Húsvét katasztrófális volt nekünk felnőtteknek. Mint család, leszerepeltünk. Kezdődött azzal, hogy az ünnepi dekorációra nem volt időm, így szinte sivár volt a ház. Nem sütöttem kalácsot, melyet mindig sütök, nem csináltam szinte semmit. Pénteken nem dolgoztam, nem volt erőm. Itthon voltunk mindenki az udvaron, magam pedig az ebéd elkészítése és tálalása előtt és után az ágyban, aludtam és aludtam kb. 18 órát. Szombaton már erőt vettem magamon és elvégeztem minden házimunkát, ragyogott a ház, főztem és egyebek, mindez közepes hangulatban. Legtöbbet a gyerekekkel voltunk, bár Ők szívesebben voltak az ünnepek alatt a kis barátaikkal kint a szabadban. Tavasztól- Télig szinte naphosszat kint vannak és játszanak az utcában a gyerekek, csak ebédelni megy be mindenki. Mivel egy nagyon csendes lakóövezetben vagyunk és kerítése senkinek sincs, így szabadon rohangásznak, bicajoznak, görkoriznak a gyerekek. A Vasárnap már nagyon nyomott hangulatban kezdődött, egyfolytában szorongtam. nem volt pánikrohamom de nagyon rosszul éreztem magam. Szóval misére csak hárman mentünk, amit nagyon nehezményeztem. A gyerekek még Szombaton fészket készítettek a nyuszinak,s miután összeszedték a tojásokat elindultunk misére. Mikor hazajöttünk, még jobban fokozódott a szorongásom és mindenre feszülten reagáltam, persze néha nem a leghalkabban. Szóval a vége az lett, hogy a férjemet fejbe vágtam a tojástaróval egy beszólására, melyet nem hagyott abba így összetört még egy cukortatró, a bárpult sérült, röpült a szemetes és a tojástartó, a konyhából a nappaliba mely szinte egy légtér. Szerintem idegileg nekem nyekk..A gyerekeket felmarkolta én pedig a romokat szedtem össze. Nem szokásunk így viselkedni, bocsánat szokásom de egyszerűen tombolnom kellett, azt hittem elvesztettem az eszem. Mikor megjöttek, persze azonnal kibékültünk én pedig sírta és nevettem 1,5 órán át, mígnem kaptam egy nyugtatót. Amikor eszembe jutott a tojástartó a férjem fején, szinte nevetőgörcs jött rám mely zokogásba csapott át, mert soha nem bántottuk még egymást, s riasztó, hogy elvesztettem az öuralmam ennyire egy beszólás miatt. Szóval röhögtem és zokogtam, de ez közel sem volt vicces és ha visszagondolok inkább csak siralmas. Rohadt nagy gondjaim vannak, ami a rohadt munkának köszönhető, a felelősségnek amit mindenki a nyakamba sóz, a napi 12-13 óra robotnak, ami egyben fizikai és szellemi megterhelés is. Változtatnom kell!